kolostor

00.jpg Aki újabb színt vitt a Gellért-hegyre – 130 éve született Weichinger Károly Az ősszel pompás színekbe öltöző Gellért-hegy az egyedülálló természeti adottságain kívül látványos épületekkel is büszkélkedhet. Közéjük tartozik a délkeleti oldalon elhelyezkedő pálos kolostor, melyet Weichinger Károly tervezett. Az építész születésének százharmincadik évfordulóján bemutatjuk leghíresebb művét, valamint más budapesti alkotásáról is megemlékezünk.
Prédikáló barátok a Duna mentén – Domonkos-rendi emlékek Pesten és Budán Augusztus első hetének egyik fontos katolikus ünnepe Szent Domonkos napja. A világi naptárban augusztus 4-én szerepel, az egyháziban viszont 1969 óta augusztus 8-án. Az év eme időszakában azért is érdemes megemlékezni róla, mert fővárosunkban több épített örökség is fűződik a domonkos rendhez Budán, Pesten és a Margit-szigeten egyaránt.
Ötven éven át építtették kolostorukat a klarissza apácák, ma az ELTE-nek ad otthont Alamizsnából, hitelekből közel ötven év alatt építtették fel a klarissza rend apácái zárdájukat a mai Szerb utca 21. – Királyi Pál utca 1–3. szám alatt a XVIII. században. A zárt sorú beépítésű, háromudvaros kolostor barokk magja egy középkori romtemplom falmaradványait őrzi. Az apácarend feloszlatása után többször átalakított épületegyüttesben működött papnevelde, kórház, börtön, majd a Pesti Királyi Főzálogház. Lebontása a XX. században kétszer is felmerült, de szerencsére megmaradt: ma az ELTE intézményeinek ad helyet a műemlék.
150 éves a Margit-sziget rendezési terve – Így lett közpark a Nyulak szigetéből A budapestiek kedvenc helye, a főváros tüdeje, a japánkert és a vadaspark otthona: ez mind a Margit-sziget. A korábban Nyulak szigete vagy Palatinus-sziget néven is emlegetett városrész fejlesztése 150 évvel ezelőtt vette kezdetét. A tervező sokak kedvence, a magyar építészet kiemelkedő alakja, Ybl Miklós volt, cikkünkben a nevével fémjelzett folyamatnak járunk utána.
A 750 éve elhunyt Szent Margit emlékei Budapesten – Életét Istennek ajánlotta fel IV. Béla az ország megmeneküléséért Nevét viseli sziget, híd, utca, kórház, iskola, templom, szobrokon és üvegfestményeken láthatjuk alakját. A 27 évesen elhunyt Árpád-házi királylány, Szent Margit halálának 750. évfordulóján felkerestük a róla szóló emlékeket a fővárosban.

További cikkeink