lebegővasút
Az első magyar vasút bukása
2023. március 22. 12:00
Műszaki problémák és a versenytársak által keltett árverseny okozta az első magyar vasútvonal vesztét. A nagy reményekkel induló vállalkozás 195 évvel ezelőtt függesztette fel tevékenységét. Ez volt a Pest–Kőbánya lebegővasút.
Az első magyar vasút 195 éve épült – Kőbányáról szállított építőanyagot a különleges szerkezet
2022. augusztus 12. 12:00
Az első magyar vasútvonal a mai Pestről Kőbányára vezetett. Az 1827-ben épült, különleges technikai megoldással megvalósított 7,6 kilométeres szakasz nem volt nyereséges, és 7 hónap után meg is szűnt.
További cikkeink
A velocipéd 155 éve jelent meg a magyar fővárosban
Kétkerekű, ember hajtja és veszélyes. Az új hóbort, a velocipéd 1869 tavaszán jelent meg Pesten, s a különös járművet a belvárosi Dorottya utcában már ekkor bárki megvásárolhatta. Sőt ugyanitt megnyílt az első tanoda, ahol a vállalkozó szelleműek, ha tanfolyami bérletet vásároltak, el is sajátíthatták a használatát.
Impozáns és kápráztató – Ilyennek látták a szemtanúk az épülő Országházat a 130 évvel ezelőtti bokrétaünnepen
Van rajta vagy 2000 ablak, 700 ajtó, s a fölhasznált téglák száma meghaladja a 45 milliót – írták a lapok 130 évvel ezelőtt, amikor az akkori Tömő téren a már közel tíz éve épülő Országház falai elérték a legmagasabb pontjukat. Az ebből az alkalomból tartott bokrétaünnepen sok száz építőmunkás hallgatta meg a frakkba öltözött főpallér szónoklatát, volt zenés mulatság, és jutalmakat is osztottak.
125 éves a Ferencvárosi Torna Club – Megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben
A Ferencvárosi Torna Club alapításának 125. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben a klub első elnöke, Springer Ferenc felújított síremlékénél.