Országgyűlés

199960_fszek_an062102_1_.jpg Megnyíltak a Redoute termei a jeles esemény előtt 1848-ban, de az épületnek már egy éve sem volt hátra Az 1848-as júniusi választások után, július 5-én nyílt meg az első népképviseleti országgyűlés Pesten, a mai Vigadó elődjében, a pesti Redoute épületében. Budának kettő, Pestnek öt mandátum jutott a napra pontosan 175 éve összeült új parlamentben, amelynek Kossuth Lajos és Vörösmarty Mihály is tagja lett. Ekkor még senki sem gondolt rá, hogy a Pollack Mihály tervezte, Duna-parti klasszicista palotának egy év múlva már hűlt helye lesz.
Az Országház fűtését csak a következő ciklusban korszerűsítik – A Szent Korona elhelyezéséről is gondoskodni kell Az Országházat 1902 őszén adták át, ám a közel 18 ezer négyzetméteres középület fűtését – amely a világ egyik első távfűtéses rendszere volt – még soha nem korszerűsítették. Budapest legismertebb műemlékében már megkezdődött az elavult műszaki rendszerek felmérése, 2023. május 31-ig készül el a beruházási terv és a költségbecslés. Ezt követően dönt a kormány, hogy kezdődhet-e az épület belső rekonstrukciójának és modernizációjának tervezése, és ekkor dől el az is, hogy az Országgyűlésnek a felújítás időszakára ki kell-e költöznie.
A budai Vártól a Kossuth térig – Több épület is otthont adott az országgyűléseknek a Parlament megépüléséig A Parlament Budapest ikonikus épületének és legismertebb jelképének számít, de bő 140 éve a fővárosiak még nem tudhatták, hogy pár évtizeden belül milyen gyönyörű látvány fogja őket fogadni a Duna-parton. Egy igen hosszú folyamat vezetett ahhoz, hogy a Steindl Imre által tervezett épületben ülhessen össze a magyar Országgyűlés 1902-től. Bemutatjuk, hogy Budapest mely helyszínein üléseztek Magyarország egykori parlamenti képviselői a XVIII. század vége óta.
Nemzeti emlékhely lesz a rákosmezei Királydomb, az egykori országgyűlések helyszíne Benyújtotta a kormány a rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról szóló törvényjavaslatát. A mai Kőbányán, a Rákos-patak mellett található területet, a középkori országgyűlések és királyválasztások színhelyét a beépítés veszélye fenyegette.
Már 195 éves a Magyar Tudományos Akadémia A Lánchíd pesti oldalán, a Széchenyi téren áll a Magyar Tudományos Akadémia impozáns székháza. Az intézmény megalakulását közel száz év vitái, javaslatai, tervei után egy 34 éves huszárkapitány pénzadománya tette lehetővé 195 évvel ezelőtt.
Elkészült a parlamenti Kék társalgó szőnyege Több mint 15 millió csomó található a kézi szövéssel készült hatalmas szőnyegen.
Százhetven éve kezdődtek a népképviseleti választások 1848. június 14-én kezdődtek meg az első népképviseleti országgyűlési választások Magyarországon.
Megnyitják a Parlamentet augusztus 20-án A Parlament újra megnyitja kapuit augusztus 20-án: ingyenesen tekinthetik meg a látogatók a Szent Koronát, a kupolatermet és a díszlépcsőházat.
Hiteles formában állítják helyre a Kossuth teret A Kossuth Lajos tér és környezetének történetileg hiteles helyreállítása a cél a kormány új döntése szerint.
Évi félmillióan nézik meg a Parlamentet Az Országgyűlés turisztikai találkozóján elhangzott: évi mintegy félmillió látogatója van a Parlamentnek.
Macskazene és száradó falak – 150 éve nyílt meg az ideiglenes képviselőház A márciusi 12 pont egyik fontos követelése volt a pesti országgyűlés, de a testület először 150 éve ülésezett az Ybl Miklós tervezte Képviselőházban, a Nemzeti Múzeum mellett. Ideiglenesnek szánták a rekordidő alatt felhúzott épületet, de aztán évtizedekig ez volt az országgyűlés otthona.

További cikkeink