Rákos-patak

196844_00.jpg Egy kis Erdély Budapest szélén – Rákosmente evangélikus templomai A Pest szélén átcsordogáló pici Rákos-patak egy sor kerületnek adta a nevét a XVI. és a XVII. kerületben, többek között Rákosligetnek, Rákoskeresztúrnak, Rákosszentmihálynak, Rákoscsabának és Rákoshegynek. Az épített környezetükben is nagy a hasonlóság, falusias, kisvárosias képet mutatnak. Illetve közös még bennük az evangélikus templomaik közti nagy fokú hasonlóság is: az erdélyi erődtemplomokra emlékeztetnek.
Pest zöld folyosója: a Rákos-patak mentén jártunk Ma már nem élnek rákok benne, és a közelében lakókat nem fenyegeti árvízveszély. Négy kerületen folyik át, jelentőségét mutatja, hogy több városrész is viseli a nevét. A Rákos-patak térsége régen fontos szerepet töltött be az ország történelmében, Rákos mezeje sokáig az országgyűlések helyszíne volt. Ha ma végigsétálunk a patakparton, talán meglepődünk, hogy milyen sokféle módon hasznosítják a környékét.
Közösségi tér épült a Rákos-patak partján Hamarosan a nagyközönség is birtokba veheti a Rákos-patak partján kialakított új pihenőhelyet. A XIII. kerületben a Hajdú utca és a Hajdú köz közötti gyalogoshíd déli oldalán a rézsű laposításával és egy vízparti stéggel tették kényelmesebbé a partot.
Őszre teljesen megújul a Rákos-patak zuglói szakasza Három ütemben teljesen felújítják és pihenőparkká alakítják a Rákos-patak partjának XIV. kerületi részét. A munka már zajlik, az első, 400 méteres, az Egressy út – Bartl János utca közötti szakaszt már át is adták, a teljes beruházás őszre készül el. Az új részeken rengeteg fát és cserjét ültetnek és lesz sok pad, napozóteraszok, játszóeszközök, ivókutak is, a közvilágítást pedig napelemes kandeláberek szolgáltatják majd.
Újabb őskori településrészletet tártak fel a Rákos-patak mentén A késő bronzkori, úgynevezett Halomsíros-kultúra korából származó, 3300 évvel ezelőtt épült faszerkezetes házak nyomaira bukkantak a régészek a XIV. kerületben. Famaradványokat, kerámia leleteket és csüngőt is találtak a feltáráson.
Szarmata települést tárnak fel a régészek Zuglóban A 2-3. századból származó szarmata település feltárása folyik a XIV. kerületben, a Rákos-pataknál. Földbe mélyített ház, víztározó gödrök, római kori kerámiák, üveg- és fémleletek kerültek elő.
Új természetvédelmi területek Budapesten A Rákos-patak melletti kis tó, valamint a XV. kerületi Szilas-tó és környéke is helyi jelentőségű természetvédelmi terület lett.
Hidat építenek a Rákos-patakra Gyalogos-kerékpáros híd épül a Rákos-patak fölé az úszó világbajnokság miatt.

További cikkeink