V. kerület

Download (1) (1).jpg Átadták az ELTE Kecskeméti utcai felújított épületét Felújították az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának B épületét a Kecskeméti utca 10–12. szám alatt, illetve a hozzá csatlakozó Magyar utca 31–33. szám alatti épületszárnyat is. A műemlék épületegyüttest korszerűsítették, a teljes utcai és udvari homlokzatát felújították.
Megújult a Váci utca déli része és környéke A Váci utca déli részén fákat ültettek, utcabútorokat, padokat, kerékpártámaszokat állítottak ki, és üzembe helyezték a Lajtha-kutat. A sétálóutcába torkolló kis utcákat is felújították.
Március 15-től hétvégente újra lezárják a pesti alsó rakpartot az autósok előtt Az autósok elől lezárják, a gyalogosok, biciklisek előtt megnyitják március 15. és október 23. között a pesti alsó rakpartot. A lezárás minden hétvégén és ünnepnapon a Margit hídtól egészen az Irányi utcáig tart.
A 72-es szoba különös lakója – Deák Ferenc az Angol Királynő szállóban Az 1850–1860-as években az akkori magyar politikai élet egyik legfontosabb centrumának egy pesti szálloda második emeletén elhelyezkedő, kétszobás lakosztály számított, ahol a nemzet prókátorának, avagy a haza bölcsének nevezett Deák Ferenc élt 1854 és 1875 között. Az első magyar igazságügyi miniszter születésének 220. évfordulója miatt a 2023-as esztendőt Deák Ferenc-emlékévnek nyilvánították. Ebből az alkalomból azt mutatjuk be, miként élt Deák az Angol Királynő szállóban.
Vízkeresztig látogatható a betlehemi jászolkiállítás a Szent István-bazilikában A Szent István-bazilika lovagterme idén is otthont ad a betlehemi jászolkiállításnak. A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó művészeti, képző- és népművészeti alkotásokból álló tárlat január 7-ig látogatható.
Akik országépítő munkát végeznek – A Magyar építészet napján neves alkotók vehettek át elismeréseket Idén először ünnepelhettük meg a Magyar építészet napját, amelyet ezentúl minden évben a 140 esztendeje született Kós Károly születésnapján, december 16-án tartanak meg. Ebből az alkalomból adták át az újonnan alapított Kós Károly-életműdíjat, amely ezentúl az építészek legrangosabb elismerése. A kitüntetést első alkalommal a Kossuth-díjas Dévényi Sándor vehette át, de a szombati ünnepi eseményen más jeles alkotók is elismeréseket kaptak.
Wekerle Sándor és az Országos Kaszinó Szájhagyomány útján terjedt el a történelmi emlékezetben, hogy Wekerle Sándor azzal különböztette meg magát a nemesi és főnemesi születésű minisztertársaitól, hogy arcát simára borotválta, sem szakállt, sem bajuszt nem viselt. Csakhogy éppen az arcszőrzet teljes hiánya miatt a Tisza Kálmán-kormány tagjai – akiknek sorába Wekerle pénzügyminiszterként bekerült – a Püspök becenevet ragasztották rá. A boldog békeidők korában ugyanis a borotvált fizimiska nem a polgárságra, hanem a katolikus klérus főpapjaira volt jellemző.
Kós Károly és Bánffy Miklós munkásságát bemutató tárlat nyílt a Pesti Vigadóban Kiállítás nyílt a Vigadóban Bánffy Miklós születésének 150. és Kós Károly születésének 140. évfordulóján. A vándorkiállításon a két erdélyi polihisztor életének közös pontjai mellett korábban ki nem állított magángyűjteményi anyagok is láthatók.
Felállították az ország karácsonyfáját az Országház előtt Megérkezett a Parlament elé az ország karácsonyfája. A 24 méter magas fenyő vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret.
Luxus a Belvárosban – Három házból áll, és négy utcára néz az ötcsillagos Dorothea Hotel Három különböző korban és három különböző stílusban épült az a Vörösmarty tér szomszédságában álló három belvárosi ház, amelyet mostantól Dorothea Hotel néven ismerhetünk. A Dorottya utca – Vigadó utca – Apáczai Csere János utca – Wekerle Sándor utca által határolt területen fekvő háztömb átépítésével összesen 35 ezer négyzetméteres területen, műemléki környezetben és modern terekben alakították ki a felső kategóriás szállodai szobákat és lakosztályokat.
Ilyen lett a Városháza passzázs – Áthaladtunk a Belváros új sétányán Budapest belvárosában, a Károly körút 28–30. szám alatt ma a Városháza parkot találjuk, de ez nem volt mindig így. Egykor itt épületek álltak: a Központi Városháza négy utca által határolt hatalmas épülettömbjének Károly körúti szárnya, amely a Deák téri evangélikus templomtól egészen a Gerlóczy utcáig terjedt. Az évtizedekkel ezelőtt lerombolt épületek helyét nevezzük ma Városháza parknak, amelyben a közelmúltban egy új sétányt alakítottak ki. Mi is végigsétáltunk rajta.
Sosemvolt Budapest – 150 év építészeti víziói a Pesti Vigadóban Milyen lenne a Duna-korzó magasházakkal? Milyen kupolatervek születtek a budai királyi palotához? Milyennek képzelték a fővárosi metrót az ötvenes években? Az elmúlt másfél évszázadból fotókon, eredeti terveken, reprodukciókon, maketteken és videókon keresztül mutatja meg a Budapestre készült, de meg nem valósult építészeti elképzeléseket a Tervek, álmok, víziók a főváros építészetének 150 évéből című kiállítás a Pesti Vigadóban.
Akik a divatot diktálták Pesten – 165 éve nyílt meg az első készruhaszalon Az előkelő hölgyek körében fogalom volt a XIX. század hatvanas éveitől a Monaszterly és Kuzmik divatcég neve, mely a Váci utca 12. szám alatt nyitott szalont 1858. októberében. A kétemeletes, klasszicista épületben nemcsak méterárut lehetett venni: itt kínáltak Pesten és az országban először előre elkészített konfekciótermékeket.
Tizenkét tény a 120 éves Erzsébet hídról Az Erzsébet hidat 1903. október 10-én adták át. Nem lehet azt mondani, hogy sokáig vártak erre a hídra a budapestiek, mert 20 évvel korábban még szó sem volt arról, hogy itt híd legyen. Elevenítsünk fel 12 érdekességet a 120 éve átadott és 1945-ben elpusztított híd életéből!
Megnézhetjük maketten is, milyen lesz az Igazságügyi Palota és az Agrárminisztérium épülete Eredeti állapotuknak megfelelően állítják helyre a Hauszmann Alajos tervezte Igazságügyi Palota és a Bukovics Gyula tervezte Agrárminisztérium épületét a Kossuth téren, mindkét rekonstrukció jelenleg is folyamatban van. Mától a helyszínen tekinthető meg a két épület makettje, amelyeken láthatjuk, miben változik a két palota a helyreállítás után.
Átadták a felújított Hild teret a Belvárosban Megújult a belvárosi Hild tér, amelyen közösségi teret és parkot alakítottak ki, és készült egy új tematikus játszótér is. A területen 13 új fát ültettek el, köztük több nagy méretű, 20-25 éves, 15-20 méter magas egyedet, de a park új cserjékkel, évelő növényekkel is gazdagodott.
Deák Ferenc és Pest kapcsolata az 1820–1830-as években A Szent István alapította magyar állam önállóságának elvesztését a mohácsi csatavesztéshez vagy Buda 1541-es elestéhez szokás kötni. Az önállóság korlátozott mértékű visszanyerését pedig az 1867-es kiegyezés hozta el, melynek létrejöttében Deák Ferenc elévülhetetlen szerepet játszott. A haza bölcsének fél évszázados pest-budai tartózkodása az 1820-as években kezdődött.
Átadták a forgalomnak a megújult Arany János utcát Közel 100 új fa, víztakarékos öntözőrendszer, zöldbuszmegálló, esővízgyűjtő ciszterna és a talajvizet hasznosító fúrt kút is található a teljesen felújított Arany János utcában. A belvárosi utca megújulása a klímatudatos várostervezés jegyében valósult meg.
Megnyíltak a Redoute termei a jeles esemény előtt 1848-ban, de az épületnek már egy éve sem volt hátra Az 1848-as júniusi választások után, július 5-én nyílt meg az első népképviseleti országgyűlés Pesten, a mai Vigadó elődjében, a pesti Redoute épületében. Budának kettő, Pestnek öt mandátum jutott a napra pontosan 175 éve összeült új parlamentben, amelynek Kossuth Lajos és Vörösmarty Mihály is tagja lett. Ekkor még senki sem gondolt rá, hogy a Pollack Mihály tervezte, Duna-parti klasszicista palotának egy év múlva már hűlt helye lesz.
A Batthyány-kormány tagjainak lakásai – Így éltek az ország vezetői 1848-ban Amikor az 1848-as tavaszi események hatására Pest-Budán néhány héten belül megkezdték működésüket az újonnan alakult minisztériumok, olyan neves személyiségek kaptak lehetőséget az ország ügyeinek irányítására, akiket ma is a leghíresebb magyarok közé sorolunk. De hol laktak ők? Melyik utcában volt Batthyány Lajos, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Eötvös József otthona? Felkereshetjük-e 175 évvel ezelőtti lakásaikat a mai Budapesten?
Budapest közlekedésének történetét mutatják be A Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban új kiállításon mutatják be az elmúlt másfél évszázad fővárosi közösségi közlekedésének történetét. A tárlat felidézi az újításokat, a különböző közlekedési eszközök megjelenését, a legmeghatározóbb járműveket. A 150 év jelképesen 150 tárgyi emléken, illetve ezek mellett fotókon, filmeken kel életre. A Múzeumok éjszakáján éjfélig várják a látogatókat.
Világosság a tudományok szentélyében – 88 éve alakították át az ELTE központját A belvárosi Egyetem téren a névadó intézmény központi épülete 1900-ban épült neobarokk stílusban, belsejét viszont gazdag, szecesszióba hajló díszítés borította. A szemet gyönyörködtető kialakítás azonban nem volt tekintettel a használhatóságra, amit harminc évvel később már nagyon zavarónak ítéltek. Az egyetem fennállásának 300. évfordulójára ezért modernizálták, és 1935. május 12-én ünnepélyes keretek között át is adták.
Még egy hétig látható a Duna-korzón a Magyarország 365 fotókiállítás Április 10-ig látható az V. kerületben, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen az a szabadtéri fotókiállítás, amely hazánk természeti szépségeit, építészetét és történeteit mutatja be. A Magyarország 365 fotópályázat eddigi négy évének legjobb 200 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők.
Budapest régen és ma – 5 képen mutatjuk meg, mennyit változott a város A városegyesítés 150 éves évfordulóját idén ünneplő ünneplő Budapest annyit változott az idők során, hogy mindennap rácsodálkozhatunk egy-egy utcarészletre, eltűnt vagy éppen csodával határos módon megmaradt régi épületre. Ezúttal öt képpár segítségével mutatjuk be az idő múlását a régi pesti belváros házacskáitól a tabáni árvízig.
Őszre megszépül a Hild tér az V. kerületben Sokan nem is tudják, hogy a felújítás alatt álló V. kerületi Hild tér közterületként korábban egyáltalán nem létezett, itt ugyanis 1944–45‐ig egy épület állt. A megsemmisült ház pinceszintje máig megmaradt, ez nehezíti a talajcserét. A nehézségek ellenére sok új fát ültetnek, lesznek új árnyékos területek, függőleges zöld felületek, új köztéri padok, pingpongasztal és akadálymentes játszótér. A felújított területet ősszel vehetik birtokba a környéken élők.
Csoda Budapesten – Kitörő taps fogadta az első beszélő filmet kilencvenöt évvel ezelőtt A hangosfilm elterjedésében kulcsszerepet játszott Budapesten az egykori Fórum mozi, amely 1928. február 9-én egy olyan alkotást mutatott be, amelyben az emberek hallhatták a repülőgépet berregni, a libát gágogni és a teheneket bőgni.
Himnusz-domborművet avattak a képviselői irodaházban A magyar kultúra napja alkalmából felavatták a Himnusz című domborművet a Széchenyi rakpart 19. szám alatti képviselői irodaházban, amely Barankovics István nevét viseli. Smidt Róbert fafaragó művész öt méter hosszú alkotása a magyarság ezeréves történelmének sorsfordító eseményeit jeleníti meg.
Neumann János-emlékévet hirdettek 2023-ra Neumann János matematikus születésének 120. évfordulója alkalmából a Neumann Társaság 2023-ra emlékévet hirdetett, melynek célja, hogy a világhírű matematikus örökségét minél többen megismerhessék. A neves tudós a belvárosban született, a Városligeti fasorban tanult, Budán járt egyetemre, sírja az Egyesült Államokban található.
Aranyszínű lett a metrómegálló a Ferenciek terén Hamarosan megnyílik a metróállomás a Ferenciek terén, ahol az utasok a korábban megszokottól teljesen eltérő látvánnyal fognak találkozni. Az aluljárószinten megmaradt a hagyományos narancssárga szín, de a mozgólépcsővel az utastérbe érkezőket aranyszínű állomás fogadja majd. A színek és grafikai motívumok a térnek nevet adó ferences rendre utalnak.
Lesz karácsonyi díszkivilágítás a Belváros legfontosabb közterületein Lesz karácsonyi vásár a Vörösmarty téren és a Szent István-bazilika előtt, karácsonyi díszkivilágítás a Szabadság téren, a Ferenciek terén, a Váci utcában, az Egyetem téren, az Olimpia parkban és még néhány utcában. Kevesebb helyen ugyan, de ünnepi fényekbe öltözik a Belváros, a karácsonyi hangulatról az V. kerületi önkormányzat gondoskodik.

További cikkeink