Váralagút

174922_lanchid7ny.jpg Lemosták a budapesti hidakat Az elmúlt napokban több hidat is lemostak Budapesten: megtisztult a Lánchíd, a Szabadság híd, a Margit híd és a Petőfi híd is. A Váralagút mosását is elkezdték a héten, a munkálatokat éjszakánként végzik, és kedden fejezik be.
Virtuális séta a Budavári Sikló születésének 150. évfordulóján – Mit láthattak a magasból az utasok 1870-ben? A Budavári Sikló is bezárt március 23-tól, igaz, a közlemény szerint egyelőre csak karbantartás miatt. Ez az egyedi hangulatú közlekedési eszköz az idén 150 éves, ebből az alkalomból virtuális sétára hívjuk Olvasóinkat, hogy így is köszöntsük születésnapján a főváros egyik különlegességét. Újságírónk még azt megelőzően indult ünnepi utazásra, hogy megjelentek volna a felhívások, miszerint az otthon maradással korlátozhatjuk a koronavírus terjedését. Margit és Gellért tehát pár napig zárt térben tartózkodik, mint remélhetőleg Budapest és az ország minden lakosa.
Októberben kezdődik a Lánchíd és a Váralagút felújítása Várhatóan októberben kezdődik a Lánchíd és környékének rekonstrukciója.

További cikkeink