Wesselényi Miklós

190468_98034789_1596411957173904_1832028822778675200_n_v.jpg A szervezet, amelynek a Lánchidat köszönhetjük: 190 éve alakult meg a Hídegylet Közel ötven évig csak meddő tervek születtek a Pest és Buda közötti állandó híd megépítésére. Az elképzelések nemcsak műszaki okból buktak el, hanem azért is, mert se pénzügyi, se politikai támogatást nem sikerült szerezni a nagyszabású munkára. Ezt a reménytelennek tűnő helyzetet változtatta meg az éppen 190 évvel ezelőtt megalakult civil szervezet, a Hídegylet, amelynek köszönhetően végül felépülhetett a főváros első állandó Duna-hídja, a Lánchíd.
A millennium időszakának kiemelkedő szobrásza volt – 155 éve született Holló Barnabás Holló Barnabás neve talán nem ugrik be azonnal minden budapestinek, pedig a városban nap mint nap több tízezren sétálnak el művei mellett, és csodálkoznak rá kiemelkedő alkotásaira. A Hősök terén álló Bocskai-szobor, az árvízi hajóst megörökítő híres domborműve a Ferenciek terén vagy a Corvin téren látható a gyönyörű Millacher-díszkút is az ő tehetségét dicséri. Szobrai szerte az országban megtalálhatók, de mi most a budapesti alkotásait mutatjuk be.
Száznyolcvan éve tarolta le Pest-Budát a nagy árvíz Pest történetének egyik legsötétebb napja 1838. március 13-a. Az ekkor kezdődő áradás március 15-ig egyszerűen letarolta Pestet és Buda alsóbb részeit.

További cikkeink