„Már Buda-Pesten a város nagyságához és népességéhez képest, amely napról napra nő, s amelynél fogva kilábalt már a kisvárosok sorából, egyáltalán nincs elég különlegesség, és így aránylag szűk a lehetőségek köre. Ennek következtében nemcsak a most érintett unalom ivadékok, ti. az egymás tetteinek kémlése, bírálgatása és az ebből folyó rágalom és ellenségeskedések akadályozzák a két város legtöbb lakosának olyan egyesülését, amelyből előbb-utóbb tiszta rendezett Duna-partnak, állóhídnak, kies sétahelyeknek stb. okvetetlenül születniük kellene, hanem az ország külön részeiben tartózkodó hazafiak és idegenek sem csábíttatnak a haza szívébe olyan sikerrel, mint amennyi az annyira szétszabdalt honra, mint a Magyar, a lehető legnagyobb áldás volna. Mert az egyesülés erő; és ez az erő a nemzetek legnagyobb kincse, amely az egész hazát kiemelné a posványból, porból, s a kultúra és civilizáció magasabb lépcsőire iktatná. (...)

Buda s Pest népességét minden lehető módon gyarapítani kellene. Ha a Nemesek a mostani város körül többen telepednének meg, az új várost építenék és szebbítenék. Jószáguk, egy emberöltő leforgása alatt, még egyszer annyit érne. Ez nem csupa eszmélkedés, hanem valóságosan megtörtént és így megtapasztalt dolog. Egy számos, értelmes, iparkodó s így gazdag nép kétszerezi s háromszorozza a telkek értékét. Íme ismét egy bánya, a magyar Nemesek előtt ismeretlen bánya, amely többet ér az Angliába kimenő minden gyapjúnál.
 
Fővárosotok nevét Budapestre kellene változtatni, amely kevés év, sőt hónap múlva olyan megszokottan s könnyen hangoznék, mint Bukarest, s így a két város egyesülne, amely most nem a legjobb szemmel nézi egymást. Milyen haszon áradna ebből az egyesülésből, milyen virágzó fővárosa lenne Magyarországnak rövid idő múlva!”
 
Széchenyi István: Világ (Töredékek egy angol leveleiből)