Idén nyáron lesz 103 éve, hogy megnyitotta kapuit a Városligetben a főváros legnépszerűbb fürdője, a Széchenyi gyógyfürdő. Ebbe a gyógyfürdőbe évente annyian járnak, mint a ranglista következő három helyezettjébe összesen. A Széchenyit tíz évvel ezelőtt újították fel, akkor kívül-belül megszépült az épület; azonban a technikai fejlesztések azóta is folyamatosan történnek, de kizárólag a színfalak mögött úgy, hogy a fürdőzőket ne zavarják a munkálatok.

A városligeti gyógyvíz története a kiegyezés idejéig nyúlik vissza: a főváros vezetői 1867-ben kezdtek el azon gondolkodni, hogy Pest határában hol lehetne legnagyobb sikerrel egy jól működő artézi kutat fúrni. Megbízták a neves bányamérnököt, Zsigmondy Vilmost, hogy tegyen javaslatot a helyszínekre, és ő az Andrássy út végét jelölte ki a mai Hősök tere területén. Meg is kezdődtek a munkálatok, és 1878-ban elkészült a kút, melynek kútházát Ybl Miklós tervezte. Ez később kalandos úton átkerült a Széchenyi-hegyre, és népszerű kirándulóhelyként, kilátóként ma is látogatható.

A gyógyvíz felfedezését követően hamar felvetődött egy fürdő létesítésének ötlete, de csak 1909-ben kezdődtek mag a munkálatok a Városliget egy távolabbi pontján – hiszen időközben a millenniumi ünnepségekre felépült a Hősök tere. Négy év alatt készült el Czigler Győző tervei alapján a fürdő, amelyet 1913. június 16-án adtak át a nagyközönségnek mint Széchenyi gyógyfürdőt.

Czigler több mint két évtizeden át tervezte az épületegyüttest, az 1905-ben bekövetkezett halálát követően munkatársai, Gerster Kálmán és Dvorzsák Ede irányították a kivitelezést. A 6200 négyzetméteres alapterületű komplexumban voltak női és férfinépfürdők, női és férfigőzfürdők, sőt magánfürdők is. A fürdőről készített légi felvételeken jól látszik a komplexum „tükrözött” szerkezete: ugyanolyan medencék találhatók meg ugyanolyan elrendezésben az épület két oldalán, ennek oka a fürdővendégek nemek szerinti szétválasztása volt. A klasszicista elemeket is tartalmazó neoreneszánz épület díszítésében főként a vízhez kapcsolódó motívumok jelennek meg: halak, sellők, vízi szörnyek.

1926–1927-ben befejeződött a fürdő bővítése, melynek során a pesti oldal első uszodáját vehették birtokba a fővárosiak és az idelátogatók. Érdekesség, hogy az újonnan elkészült medencéket közel 3 ezer négyzetméternyi homokos területtel övezték. A fejlesztések meg is hozták a várt eredményt: a Széchenyi fürdő látogatottsága jelentősen megemelkedett, azonban ez egy újabb probléma elé állította az igazgatóságot: egyre nehezebbé vált felfűteni a vizet a látogatók kényelmének megfelelő hőfokra. Új kút fúrásába kezdtek, melynek eredményeként 1256 méteres mélységben 77 fokos termálvizet találtak, ez megoldotta a gondjaikat. Olyannyira nagy vízhozamú volt az újonnan felfedezett, Szent István-kútnak keresztelt forrás, hogy a fürdő fűtését is azzal oldották meg, sőt még egy ivócsarnokot is építettek. Ez a forrás látja el mai napig is a Széchenyi gyógyfürdőt termálvízzel. 

Csak a II. világháború vetette vissza a fürdő folyamatosan növekvő látogatószámát. Szerencsére azonban sem az épület, sem pedig a Szent István-kút nem szenvedett helyrehozhatatlan károkat. A helyreállítási munkálatok során úgy alakították át a fürdőt, hogy már 1945 márciusában elkülönített medencék várták a szovjet katonákat, és külön medencéket használhatott a lakosság. 

A szocializmus évei alatt is folyamatosan fejlesztették és bővítették a szolgáltatásokat, azonban az épület állagmegóvására kevés pénz jutott, egyre több alkalommal voltak kénytelenek kényszermegoldásokkal élni. Fontos dátum a fürdőlátogatók életében az 1963-as év, ugyanis ekkor tették lehetővé a téli nyitott medencés fürdőzést, ami azóta sokak kedvencévé, és a Széchenyi ikonikus jellemzőjévé vált. 1998 és 2006 között újult meg teljesen a gyógyfürdő, modernizálták a medencék technikai berendezéseit is, ennek az lett eredménye, hogy immár 21 különböző medence közül lehet választani, sőt 2012-ben Magyar Termék Nagydíjat is nyert az intézmény.