2017. március 7. 23:01

Hozzányúlhatnak egy Ybl tervezte házhoz? A napokban heves vita indult az Örökségfigyelő nevű Facebook-oldalon a belvárosi Unger-ház felújítása kapcsán. Az eset számos nagyon fontos kérdésre rávilágít a régi házak mai sorsa kapcsán: az alábbiakban ezeket összegeztük, nem titkoltan azért, hogy teret engedjünk mi is a különböző vélemények megfogalmazásának.

Írta: Viczián Zsófia; fotók forrása: Örökségfigyelő FB

 

Hangos viták zajlanak a közösségi oldalakon egy újabb budapesti ingatlanfejlesztés kapcsán, például az Örökségfigyelő oldalán. Röviden úgy foglalhatjuk össze a történéseket, hogy az Unger-házat, melyet Ybl Miklós tervei alapján építettek fel XIX. század közepén, úgy újítanák fel, hogy egyúttal tetőterét is beépítik. Fontos minden szó, lássuk hát sorban.

1. Az Unger-ház…

Nevét onnan kapta, hogy építtetője Unger Henrik volt. (Hogy ízelítőt kapjunk a személyi összefonódásokból, azt érdemes megjegyezni, hogy Henrik sógornője Pollack Mihály lánya volt, Ybl Miklós pedig évekig Pollack irodájában dolgozott.) Ungerék maguk is – ma így mondanánk – az ingatlanbizniszben utaztak, meglehetős vagyonra téve szert, Henrik az 1870-es évek elejére Budapest 5. legnagyobb adófizetője lett. Az egykori városfal mellett futó Magyar utca, az Unger félrefordításaként róluk kapta a nevét: itt volt a legtöbb telkük, majd bérházuk.

A Múzeum körút 7. szám alatt álló Unger-ház ma egyrészt arról híres, hogy átjáróházként itt át lehet kelni a Magyar utcába (utána a Kálvin térig sehol), másrészt pedig arról, hogy kapualjában még fakocka-borítás van. A bérház földszintjén üzletek, két emeletén lakások vannak. Műemléki védettséget élvez: mert a közmegegyezés és a szakma szerint erre méltó.

Itt azonnal meg kell állnunk, mert ez a kibontakozó vita egyik fontos pontja: vajon a korábban meghozott értékítéleteket, mondjuk a műemléki védettséget nem kellene-e időről időre felülvizsgálni? Ez az épület a romantikus építészet egyik remekeként élvez védelmet, különös értéke a harmonikus arányú, elegáns belső udvar, a különleges mór és román stílust is idéző homlokzati díszítés, a lépcsőház terrazzo padlója. (Hogy mindezek jelen állapotukban csak átsejlenek az épület rendkívül leromlott állagán, attól most tekintsünk el.)

Őrizni kell ezt, ebben a formában? Vagy bátran hozzányúlni, hisz eljárt felette az idő, ma már nem korszerű a kialakítása, az anyaghasználata? Régiségével nem áll útjában annak, hogy éppen a város egyik leginkább központi területén valami lendületes, újszerű jöhessen létre? Ha őrizzük, miért: modern skanzenként meg akarjuk mutatni, ilyen is volt Pest? Vagy – és itt egyesek a szívükhöz kapnak az érv bárdolatlanságától – védelemre méltó, mert szép, jól sikerült, harmonikus, sokaknak tetszik? 

2. …Ybl Miklós tervezte…

A támogató érvek közt ezt is számba kéne venni: mert Ybl Miklós tervezte. De hogyan is állunk ehhez az örökséghez? Ki volt Ybl? Egyesek szerint egy eredeti alkotó, művész, aki biztos arányérzékkel alkalmazta korának építészeti eszközkészletét, először a romantika, majd a historizmus jegyében. Az igényeknek megfelelően dolgozott: csak néhány példát kiragadva felidézhetjük, hogy van neoromán temploma (Bakáts tér), keleti motívumokból építkező belső tere (Rácz fürdő), franciás reneszánsz palotája (Károlyi-palota), romantikus temploma (Fót), és persze rengeteg, leginkább neoreneszánszhoz besorolható épülete. 

A művészettörténészek egy része mégsem tartja eredeti alkotónak, hisz amit tett, pusztán (ezt idézőjelbe is tehetnénk persze) alkalmazás. Ráadásul nagyon közel volt a hatalomhoz: az arisztokraták adták kézről-kézre, még a királynak is dolgozott, halála után néhány évvel már szobra állt – a mából nézve ez sokaknak gyanús. 

3. …a XIX. század közepén…

Egész pontosan a tervek a Szépítő Bizottmányhoz 1852. március 15-i dátummal lettek benyújtva (hogy éppen a forradalom 4. évfordulóján? ennek ne tulajdonítsunk nagy szerepet). A korábban szinte egyeduralkodó klasszicista városi építészethez képest eléggé újdonságnak számított, így a korabeli sajtó is foglalkozott vele – ki rajongással, ki szörnyülködve. Az egykor itt futó városfalból csak a Magyar utcai szárny alapozása maradt, a többit elbontották, így jött létre a szép belső tér meg az átjáróház-jelleg is. Ez egyébként nem evidens megoldás: ha tovább megyünk a körúton, nem egy szomszédos ház udvarában megtalálhatjuk még az egykori városfalat. Maga Ybl is tervezett itt később Róth Zsigmondnak bérházat, ez ma is áll a 19. szám alatt (igaz, emberemlékezett óta földszintjén felállványozva) – ha sikerül bejutnunk valamiképp a belső udvarba, itt megcsodálhatjuk, hogyan kapott a régi fal csodás sgraffito-díszítést, árkádos kialakítást.

Tiszteletre méltó építészeti örökség, több, mint 150 éves. Értette volna ezt a mondatot mondjuk Ybl is? Vagy legyintett volna, ugyan már, új idők járnak, nem őrizgetjük itt a régi, rozoga házakat! A XIX. századra, meg a megelőzőkre is, inkább ez volt a jellemző. Az összes a korábbiakra építkezett. Gond nélkül elbontották azt, amit útban volt, vagy építettek újabb és újabb emeleteket a régi házakra. (Ybl is több ilyen megbízást kapott.) A régi pesti belvárost is simán elbontották, hogy az új palotáknak helyet teremtsenek. A XIX. század sokat rombolt – de tegyük hozzá, hogy ekkor találták fel a mai értelemben vett műemlékvédelmet is. És ezt ma már ezért sem lehet figyelmen kívül hagyni.

Mi volna hát ma az építészeti gondolkozás helyes iránya? A műemlékvédelem a fejlődés végét jelző válságtünet volna, amit végre el kéne felejtenünk? Hagyjuk, hogy újuljon meg a városszövet? Túl kéne lépnünk a múltba dermedt, nemzeti identitást építgető, őrizgető attitűdön? Bátran kéne kezelnünk az egykori épületeket – ha kell, maradjon utalás a múltjukra, múltunkra, de igazodjanak mégis a jelenhez?

4. … felújítanák, tetőterét is beépítenék

Az Unger-ház esetében jelenleg egy ilyen koncepció sejlik fel. Akit a részletek érdekelnek, egészen profi külső és belső látványterveket, alaprajzokat böngészhet át a témában. A theunger.com oldalon – a célcsoportokra tekintettel csak angol, orosz vagy kínai nyelven – megtaláljuk minden leendő lakás képét, kialakítási tervét, szintenként bontásban is. Tanulságosak az ingatlan.com oldalán található vonatkozó hirdetések is, melyekből egyébként kiderül az is, hogy a kialakítandó, 31 és 131 négyzetméter között mozgó lakások négyzetméterenkénti vételára 1,25 és 1,54 millió Ft között van (a kisebbeknél fajlagosan nagyobb az ár). Tehát mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki ide akar költözni. 

A tervezők az Örökségfigyelőnek eljuttatott információk szerint nagy körültekintéssel jártak el, több szakmát is bevontak a minél hitelesebb helyreállítás érdekében. Az is kiderült, hogy a ház lakóival és az illetékes örökségvédelmi szervekkel (ez ugyebár közben változott is) már másfél éve egyeztetnek. Öntudatosan vallják, hogy „az Unger-ház rekonstrukciójának és tetőtér beépítésének tervei a BORD Építész Stúdió más projektjeihez hasonlóan, kiemelkedően magas építészeti színvonalat képviselnek.” (Ha megnézzük az iroda referenciáit, valóban jelentős épületeket – vagy csak ezek látványterveit? – találhatjuk.)

A felújítást senki sem bánja. Nagyon ráfér már az épületre, hisz lényegében a II. világháború után tették rendbe utoljára (illetve 1966-ban a földszintet és az udvari homlokzatot újították fel), szörnyen rossz állapotban van. Csakhogy: ki állja a cechet? Az épületet – tipikus magyar történet – ugyanis eladták az egykori bérlőknek, így a lakások magántulajdonban vannak. Akié a tulajdon, újítson az fel. De miből? Ez az a kérdés, amely a magyar építészeti örökséget jelentő házak egy jó részénél egyre égetőbbé válik. Mert hiába a fentebb felsorolt harmonikus arányok, Ybl Miklós meg a dicső XIX. század, ha nincs pénz, hát nincs pénz. Egy társasháznak sok esetben egyetlen közös vagyona van: a tetőtér. Ha valaki azt megveszi, beépíti, meglesz az alap a felújításhoz is – ez ismerős történet, azzal együtt is, hogy sokszor ismerősen rosszul végződő történet. Az vesse rájuk az első követ, aki tud jobb megoldást. (No persze itt volt az Ybl év, meg egyébként is, azért volnának ötletek.) A lakók úgy tűnik, kifejezetten körültekintően igyekeztek eljárni. 

Tetőtérbeépítés? Vagy emelet ráépítés? Nézőpont kérdése: még az ingatlanos hirdetésekben is hol így, hol úgy van. Mert a Múzeum körút felől valóban olyan megoldás született, hogy a ma is látható tetőzet magassága, látványa alig fog változni (gerincmagasság 50 cm-rel lesz magasabb). Az épület tetején futó pártázat az utca felől jótékonyan takarni fogja a mögötte futó, kissé hátrább húzott üvegfalat. A Magyar utca felől már nem olyan egyértelmű a helyzet, ott már inkább kikandikál a beépített tetőtér. Az udvaron, a két szomszédos ház falához támaszkodva, a körútra merőlegesen két kicsi lakás lenne még – ezek részben az udvar felől, de nagyrészt egy felülvilágítón keresztül kapják a természetesen fényt. 

Elvileg ezek is alig látszanak az udvarból: az udvarból, amit a legjobban féltenek azok, akik értékesnek tartják ezt a belső teret, annak hangulatát. Csak egy kék terazzoval burkolt peremet láthat majd Ybl jellegzetes záró tagozata felett a feltekintő: ez lesz a modern kor jele. „Építészül” ez így hangzik: „a belső udvar felől az új tető egyfajta könnyed, a záró tagozat felett ellebegő sík látványával jelenik majd meg.” A kék jel az udvar közepén is ismétlődik, így válik egységes alkotássá a körbefutó peremmel. 

Úgy tűnik, a vállalkozó és a lakók is megpróbáltak becsületesen szembenézni azzal a kérdéssel, hogy mi az, ami változtatás nélkül megőrzendő érték ebben az épületben, és mi az, ami változtatható. Született egyfajta válasz – születhetne más is. És a kérdés is kérdés marad. 


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó