Hangos viták zajlanak a közösségi oldalakon egy újabb budapesti ingatlanfejlesztés kapcsán, például az Örökségfigyelő oldalán. Röviden úgy foglalhatjuk össze a történéseket, hogy az Unger-házat, amelyet Ybl Miklós tervei alapján építettek fel XIX. század közepén, úgy újítanák fel, hogy egyúttal a tetőterét is beépítik. Fontos minden szó, lássuk hát sorban.

1. Az Unger-ház…

Nevét onnan kapta, hogy építtetője Unger Henrik volt. (Hogy ízelítőt kapjunk a személyi összefonódásokból, azt érdemes megjegyezni, hogy Henrik sógornője Pollack Mihály lánya volt, Ybl Miklós pedig évekig Pollack irodájában dolgozott.) Ungerék maguk is – ma így mondanánk – az ingatlanbizniszben utaztak, meglehetős vagyonra téve szert, Henrik az 1870-es évek elejére Budapest 5. legnagyobb adófizetője lett. Az egykori városfal mellett futó Magyar utca, az Unger félrefordításaként róluk kapta a nevét: itt volt a legtöbb telkük, majd bérházuk.

A Múzeum körút 7. szám alatt álló Unger-ház ma egyrészt arról híres, hogy átjáróházként itt át lehet kelni a Magyar utcába (utána a Kálvin térig sehol), másrészt pedig arról, hogy kapualjában még fakocka borítás van. A bérház földszintjén üzletek, két emeletén lakások vannak. Műemléki védettséget élvez: mert a közmegegyezés és a szakma szerint erre méltó.

Itt azonnal meg kell állnunk, mert ez a kibontakozó vita egyik fontos pontja: vajon a korábban meghozott értékítéleteket – mondjuk a műemléki védettséget – nem kellene-e időről időre felülvizsgálni? Ez az épület a romantikus építészet egyik remekeként élvez védelmet, különös értéke a harmonikus arányú, elegáns belső udvar, a különleges mór és román stílust is idéző homlokzati díszítés, a lépcsőház terrazzo padlója. (Hogy mindezek jelen állapotukban csak átsejlenek az épület rendkívül leromlott állagán, attól most tekintsünk el.)

Őrizni kell ezt ebben a formában? Vagy bátran hozzányúlni, hisz eljárt felette az idő, ma már nem korszerű a kialakítása, az anyaghasználata? Régiségével nem áll útjában annak, hogy éppen a város egyik leginkább központi területén valami lendületes, újszerű jöhessen létre? Ha őrizzük, miért: modern skanzenként meg akarjuk mutatni, ilyen is volt Pest? Vagy – és itt egyesek a szívükhöz kapnak az érv bárdolatlanságától – védelemre méltó, mert szép, jól sikerült, harmonikus, sokaknak tetszik? 

2. …Ybl Miklós tervezte…

A támogató érvek közt ezt is számba kéne venni: mert Ybl Miklós tervezte. De hogyan is állunk ehhez az örökséghez? Ki volt Ybl? Egyesek szerint egy eredeti alkotó, egy művész, aki biztos arányérzékkel alkalmazta korának építészeti eszközkészletét, először a romantika, majd a historizmus jegyében. Az igényeknek megfelelően dolgozott: csak néhány példát kiragadva felidézhetjük, hogy van neoromán temploma (Bakáts tér), keleti motívumokból építkező belső tere (Rácz fürdő), franciás reneszánsz palotája (Károlyi-palota), romantikus temploma (Fót), és persze rengeteg, leginkább a neoreneszánszhoz besorolható épülete. 

A művészettörténészek egy része mégsem tartja eredeti alkotónak, hisz amit tett, pusztán (ezt idézőjelbe is tehetnénk persze) alkalmazás. Ráadásul nagyon közel volt a hatalomhoz: az arisztokraták adták kézről kézre, még a királynak is dolgozott, halála után néhány évvel már szobra állt – a mából nézve ez sokaknak gyanús. 

3. …a XIX. század közepén…

Egész pontosan a tervek a Szépítő Bizottmányhoz 1852. március 15-i dátummal lettek benyújtva. (Hogy éppen a forradalom 4. évfordulóján? Ennek ne tulajdonítsunk nagy szerepet!) A korábban szinte egyeduralkodó klasszicista városi építészethez képest eléggé újdonságnak számított, így a korabeli sajtó is foglalkozott vele – ki rajongással, ki szörnyülködve. Az egykor itt futó városfalból csak a Magyar utcai szárny alapozása maradt, a többit elbontották, így jött létre a szép belső tér meg az átjáróház jelleg is. Ez egyébként nem evidens megoldás: ha továbbmegyünk a körúton, nem egy szomszédos ház udvarában megtalálhatjuk még az egykori városfalat. Maga Ybl is tervezett itt később Róth Zsigmondnak bérházat, ez ma is áll a 19. szám alatt (igaz, emberemlékezett óta felállványozva a földszintjén), ha sikerül bejutnunk valamiképp a belső udvarba, itt megcsodálhatjuk, hogyan kapott a régi fal csodás sgraffitodíszítést, árkádos kialakítást.

Tiszteletre méltó építészeti örökség, több mint 150 éves. Értette volna ezt a mondatot mondjuk Ybl is? Vagy legyintett volna, ugyan már, új idők járnak, nem őrizgetjük itt a régi, rozoga házakat! A XIX. századra, meg a megelőzőkre is, inkább ez volt a jellemző. Az összes a korábbiakra építkezett. Gond nélkül elbontották azt, amit útban volt, vagy építettek újabb és újabb emeleteket a régi házakra. (Ybl is több ilyen megbízást kapott.) A régi pesti belvárost is simán elbontották, hogy az új palotáknak helyet teremtsenek. A XIX. század sokat rombolt – de tegyük hozzá, hogy ekkor találták fel a mai értelemben vett műemlékvédelmet is. És ezt ma már ezért sem lehet figyelmen kívül hagyni.

Mi volna hát ma az építészeti gondolkozás helyes iránya? A műemlékvédelem a fejlődés végét jelző válságtünet volna, amit végre el kéne felejtenünk? Hagyjuk, hogy újuljon meg a városszövet? Túl kéne lépnünk a múltba dermedt, nemzeti identitást építgető, őrizgető attitűdön? Bátran kéne kezelnünk az egykori épületeket – ha kell, maradjon utalás a múltjukra, múltunkra, de igazodjanak mégis a jelenhez?

4. … felújítanák, tetőterét is beépítenék

Az Unger-ház esetében jelenleg egy ilyen koncepció sejlik fel. Akit a részletek érdekelnek, egészen profi külső és belső látványterveket, alaprajzokat böngészhet át a témában. A theunger.com oldalon – a célcsoportokra tekintettel csak angol, orosz vagy kínai nyelven – megtaláljuk minden leendő lakás képét, kialakítási tervét, szintenként bontásban is. Tanulságosak az ingatlan.com oldalán található vonatkozó hirdetések is, amelyekből egyébként kiderül az is, hogy a kialakítandó, 31 és 131 négyzetméter között mozgó lakások négyzetméterenkénti vételára 1,25 és 1,54 millió Ft között van (a kisebbeknél fajlagosan nagyobb az ár). Tehát mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki ide akar költözni. 

A tervezők az Örökségfigyelőnek eljuttatott információk szerint nagy körültekintéssel jártak el, több szakmát is bevontak a minél hitelesebb helyreállítás érdekében. Az is kiderült, hogy a ház lakóival és az illetékes örökségvédelmi szervekkel (ez ugyebár közben változott is) már másfél éve egyeztetnek. Öntudatosan vallják, hogy „az Unger-ház rekonstrukciójának és tetőtér-beépítésének tervei a BORD Építész Stúdió más projektjeihez hasonlóan, kiemelkedően magas építészeti színvonalat képviselnek.” (Ha megnézzük az iroda referenciáit, valóban jelentős épületeket – vagy csak ezek látványterveit? – találhatjuk.)

A felújítást senki sem bánja. Nagyon ráfér már az épületre, hisz lényegében a II. világháború után tették rendbe utoljára (illetve 1966-ban a földszintet és az udvari homlokzatot újították fel), szörnyen rossz állapotban van. Csakhogy: ki állja a cechet? Az épületet – tipikus magyar történet – ugyanis eladták az egykori bérlőknek, így a lakások magántulajdonban vannak. Akié a tulajdon, újítson az fel! De miből? Ez az a kérdés, amely a magyar építészeti örökséget jelentő házak egy jó részénél egyre égetőbbé válik. Mert hiába a fentebb felsorolt harmonikus arányok, Ybl Miklós meg a dicső XIX. század, ha nincs pénz, hát nincs pénz. Egy társasháznak sok esetben egyetlen közös vagyona van: a tetőtér. Ha valaki azt megveszi, beépíti, meglesz az alap a felújításhoz is – ez ismerős történet, azzal együtt is, hogy sokszor ismerősen rosszul végződő történet. Az vesse rájuk az első követ, aki tud jobb megoldást! (No persze itt volt az Ybl-év, meg egyébként is, azért volnának ötletek.) A lakók úgy tűnik, kifejezetten körültekintően igyekeztek eljárni. 

Tetőtérbeépítés? Vagy emeletráépítés? Nézőpont kérdése: még az ingatlanos hirdetésekben is hol így, hol úgy van. Mert a Múzeum körút felől valóban olyan megoldás született, hogy a ma is látható tetőzet magassága, látványa alig fog változni (a gerincmagasság 50 cm-rel lesz magasabb). Az épület tetején futó pártázat az utca felől jótékonyan takarni fogja a mögötte futó, kissé hátrább húzott üvegfalat. A Magyar utca felől már nem olyan egyértelmű a helyzet, ott már inkább kikandikál a beépített tetőtér. Az udvaron, a két szomszédos ház falához támaszkodva, a körútra merőlegesen két kicsi lakás lenne még – ezek részben az udvar felől, de nagyrészt egy felülvilágítón keresztül kapnák a természetesen fényt. 

Elvileg ezek is alig látszanak az udvarból: az udvarból, amit a legjobban féltenek azok, akik értékesnek tartják ezt a belső teret, annak hangulatát. Csak egy kék terazzóval burkolt peremet láthat majd Ybl jellegzetes záró tagozata felett a feltekintő: ez lesz a modern kor jele. „Építészül” ez így hangzik: „a belső udvar felől az új tető egyfajta könnyed, a záró tagozat felett ellebegő sík látványával jelenik majd meg.” A kék jel az udvar közepén is ismétlődik, így válik egységes alkotássá a körbefutó peremmel. 

Úgy tűnik, a vállalkozó és a lakók is megpróbáltak becsületesen szembenézni azzal a kérdéssel, hogy mi az, ami változtatás nélkül megőrzendő érték ebben az épületben, és mi az, ami változtatható. Született egyfajta válasz – születhetne más is. És a kérdés is kérdés marad. 

Fotók: Örökségfigyelő FB