1887, az első budapesti villamos sikeres bemutatkozása után rohamtempóban épült ki Budapesten a villamoshálózat. Arra is volt javaslat, mi legyen az olyan keskeny utcákkal, ahová a hagyományos villamos nem fér be. Zipernowsky Károly 1890-ben ki is dolgozott egy egysínű vasúti rendszert, amely egy föld alá épített sínrendszeren – amelyen keresztül az energiát is kapta – közlekedett, sokkal kevesebb helyet foglalva, mint a hagyományos villamos. A rendszert egy 1:5 méretarányú működő modellen be is mutatta, amely ma az Elektrotechnikai Múzeumban látható. A  hálózat folyamatosan növekedett, és a XX. század közepére a háborús pusztítások ellenére behálózták Budapestet. 

Azonban az 1960-as években fordulat állt be, megváltozott a közlekedési és városfejlesztési szakemberek szemlélete, akik akkoriban úgy gondolták, hogy a közúti forgalomnak kell minél több lehetőséget biztosítani. A Rákóczi utat egyfajta „országtengelynek” képzelték el, amelyen keresztül összekapcsolható a nyugati és a keleti országrész. Mindezt a belvároson keresztül. 

Ebben az időszakban új, modern közlekedési eszközök is megjelentek, így a metró, valamint a korszerű, nagy befogadóképességű, csuklós kialakítású autóbuszok. Ezért az 1960-as évektől elkezdődött a budapesti villamoshálózat fokozatos leépítése. A Rákóczi út kifejezetten ennek a koncepciónak és tendenciának esett áldozatul.

Villamos a Kossuth Lajos utcában 1965 telén (Forrás: Fortepan)

A Rákóczi úton is járt villamos, a régi Erzsébet hídon 1914-től a híd felrobbantásáig közlekedtek a kocsik, és az új Erzsébet hídon is átvezették a síneket. Igaz, a villamost már ekkor is csak ideiglenes megoldásnak szánták, ezért nem is megfelelő ágyazatba rögzítették a síneket, hanem közvetlenül a szerkezethez. Emiatt a szerelvények keltette rezgések akadálytalanul továbbítódtak, és ez szerkezeti károkat okozott az új hídban. Az 1970-es évek elején megszületett a döntés: a Rákóczi úti villamosforgalmat meg kell szüntetni! Az utolsó járatok 1972. december 30-án közlekedtek. 

A döntés már akkor is heves vitákat váltott ki, nemcsak a szakemberek körében, hanem a sajtóban is. A korabeli vicclap, a Ludas Matyi 1972. június 8-i számában Peterdi Pál így írt: „Javaslataimat az adottságok és lehetőségek reális mérlegelésével állítottam össze. Abból indultam ki, hogy a villamosok eltávolítása még korántsem oldja meg a Rákóczi út közlekedésének valamennyi problémáját. Kétségtelen, hogy a forgalom lebonyolításához duplájára kell emelni a metró járatainak a számát. E járatok fele a föld alatt, saját és e célra elsőrendűen alkalmas pályáján tenné meg útját. A másik fele viszont a föld felett, az eltávolított villamosok sínpárjain közlekedhetne, amely ilyesfajta feladat ellátására évtizedek óta szintén bevált. így minden újabb ráfordítás nélkül, egy csapásra két földalattival rendelkeznénk. Nevezetesen egy föld alatti földalattival és egy föld feletti földalattival, ami világviszonylatban is merész újításnak számítana.” 

Villamos az Erzsébet hídon 1968-ban (Forrás: Fortepan) 

Az utazóközönség véleményét jól tükrözi a Népszabadság 1973. december 9-i cikke, amely a villamos jövőjét vizsgálta: „Hiszen, emlékezzünk csak, milyen nagy felháborodás kerekedett, amikor kimondták a Rákóczi úti vonalra az ítéletet. Akkor – a közlekedési szakembereket nem számítva – szinte mindenki a villamos védelmében emelt szót.”

A villamosközlekedést itt és nagyon sok más helyen is felszámolták, helyette a metró és a buszok szállították, szállítják az utasokat. Pedig az élet, valamint az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy ellentétben a XX. század végi elképzelésekkel a villamosnak a belvárosban és nem csak a külső kerületekben gyorsvillamosként van létjogosultsága.