2018. április 13. 10:47

A középkorban „Ukur földnek”, később Városerdőnek nevezték a Városligetet. A Domonkos-rendi apácák egykori területét Mária Terézia korában füzek, majd eperfák borították. Az erdő és a liget közti átalakulást nemcsak a névváltozatok, de rajzok, litográfiák, festmények, leírások is mutatják.

Írta: Osgyán Edina

 

A mai Városligetet a középkorban Ukur földnek (Ökörföld) hívták. A tatárjártást követően IV. Béla a Domonkos-rendi apácáknak adományozta a futóhomokkal körbevett mocsaras-fás vidéket. Az uralkodó halála után a rend többször is perben állt Pest polgáraival, a terjeszkedő város lakói ugyanis folyamatosan megsértették a birtokhatárokat. Az akkor éppen Ökördűlőnek (a német ajkú lakosság körében Ochsenried) nevezett tájékon ligetes legelő, patak és egy vadállományban gazdag erdő volt. Később Antonio Bonfini, Mátyás király történetírója feljegyezte, hogy a terület nemcsak az uralkodó vadászatainak színhelyéül szolgált, de Mátyás király agaras kertje is itt volt, a rajta nyugvó tavat pedig Agaras-tónak nevezték. A fákat a lakosság lassan kiirtotta, pontosabban beépítette az újonnan létesülő házakba, így a földterület évtizedek alatt kopár, mocsaras vidékké vált.

A Városligeti-tó a millenniumi kiállítás egyik díszletével, az Őshalászat pavilonjával, háttérben a Vajdahunyadvár román kori épületszárnyával. Fotó: Klösz György, 1896, forrás: hungaricana

 

Mária Terézia hosszasan tárgyalt a város vezetőségével annak érdekében, hogy a rendezetlen területekről gondoskodjanak. Így került sor a városligeti mocsár beültetésére, az ott megtelepedő szúnyogok ugyanis veszélyt jelentettek a terjedő malária idején. „Ahol kevés fa van, viszont pusztaságot találunk, amelyek sem gabona-, sem szőlőtermesztésre nem alkalmasak, azokat a helyeket – ha fekvésük megengedi – szántassuk fel, ha pedig nem lehetséges, kapával műveljük meg, és fa magvaival bevetve boronáltassuk meg” – szólt a rendelkezés. 1755–57-ben fűzfákkal (Salix spp.) ültették be a területet, a krónika ezt az időpontot tekinti a liget megalapításának is. A fákkal való betelepítés jobbára sikertelen volt, ugyanis a környékbeli marhák lelegelték a friss facsemeték jelentős részét.

A Dózsa György (Aréna) út és a Hősök tere 1880-1890 körül, balra az Andrássy út torkolata az Edelsheim-Gyulai villával (a mai 132. szám, a háború előtt lebontották).  Klösz György felvétele. Forrás: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára​

 

Mária Terézia 1770-es Erdőrendtartása előírta az erdőtelepítést és megtiltotta a legeltetést, bár a lakosság ezt alapvetően és rendre figyelmen kívül hagyta. A fásítási rendeletet II. József már betartatta, és a városszépítési ügyekért felelős Hülf Farkas Móriccal kidolgoztatta a fásítás tervezetét, melyet a liget délnyugati sarkán kezdtek el. A munka irányításával megbízott Stolcz János selyemtenyésztési felügyelő a futóhomokot megkötő akácok (Robinia pseudoacacia) mellett eperfákat (Morus alba, Morus nigra) is ültetett, amiket valójában saját vállalkozása fejlesztésére szánt. Az eperfa azonban nem kötötte meg jól a homokot, így telepítésük csak részben hozott sikert.

Városligeti Színkör
Fotó: Klösz György, 1890-1910, forrás: hungaricana

Még kevéssé karakteresen ugyan, de kialakult a terület sétány jellege, ami lassan kedvelt kirándulóhellyé vált. Ebben az időben már a Városerdő nevet viselte (német formája szerint Städtwäldchen), ami sokáig megmaradt.

Vidék a Városligetben, 1845 körül, Rudolf von Alt rajza, Sandmann metszete
Forrás: Budapest-gyűjtemény

A lakosság kedvelte az új parkot: a kereskedő- és hivatalnokcsaládok a vasárnap délutánokat rendszeresen itt töltötték. „Letelepedtek a gyepre, ettek, ittak, zenéltek, danoltak és még táncoltak is a fiatalok délután. Este boldogan és felüdülve ment haza a menet, a gyerek elaludt és ölben kellett vinni, a szerelmesek vagy előrenyargaltak, vagy hátul maradoztak el, a bicska elveszett… ahogy az már lenni szokott. Miért voltak boldogok ezek a fáradtan hazatérő emberek, mikor kényelem nélkül kucorogtak a füvön, és a leterített pokrócokon hosszú órákon keresztül? Cipelték a nehéz kosarakat, a nehéz, alvó gyereket, a bor felmelegedett, az almás lepény összeragadt és az ünneplőruhájukat is bepiszkították. A kérdést fizikai és lelki okok magyarázzák” – írja a 200 éves a Városliget című gyűjtemény.

A Várárok
  Fotó: fortepan, 1916 

A XVIII. század végén rövid ideig Batthyány-erdőnek is mondták a „Lizsét” a bérlő, Batthyány József hercegprímás neve alapján. Halála után 1813-ban József nádor indítványozására a Királyi Szépítő Bizottság pályázatot írt ki a Városerdő rendezésére, amit Heinrich Nebbien francia származású kertész, kertépítő nyert el. Nebbien bár három évig dolgozott itt, nagyszabású tervéből végül csak a ligeti Rondó és néhány sétaút valósult meg.

A század tízes éveire a korábbi fásításnak alig maradtak nyomai. Az eperfák mind eltűntek, az utolsó fűz, amit még Stolcz telepített, 1913-ban, 135 évesen pusztult el. 1920-ban kivágták a megmaradt akácokat, majd újakat ültettek.

Diósy Antal: Városliget, 1959, akvarell 

Ahogy a táj ligetessé vált, a mind a mai napig érvényes név, a Városliget jelent meg; több litográfia, útleírás, vagy például Diósy Antall akvarelljei idézik az átmenetet, az átalakulást a Városerdő és a liget között.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó