A mai Városligetet a középkorban Ukur földnek (Ökörföld) hívták. A tatárjártást követően IV. Béla a Domonkos-rendi apácáknak adományozta a futóhomokkal körbevett mocsaras-fás vidéket. Az uralkodó halála után a rend többször is perben állt Pest polgáraival, a terjeszkedő város lakói ugyanis folyamatosan megsértették a birtokhatárokat. Az akkor éppen Ökördűlőnek (a német ajkú lakosság körében Ochsenried) nevezett tájékon ligetes legelő, patak és egy vadállományban gazdag erdő volt. Később Antonio Bonfini, Mátyás király történetírója feljegyezte, hogy a terület nemcsak az uralkodó vadászatainak színhelyéül szolgált, de Mátyás király agaraskertje is itt volt, a rajta nyugvó tavat pedig Agaras-tónak nevezték. A fákat a lakosság lassan kiirtotta, pontosabban beépítette az újonnan létesülő házakba, így a földterület évtizedek alatt kopár, mocsaras vidékké vált.

A Városligeti-tó a millenniumi kiállítás egyik díszletével, az Őshalászat pavilonjával, háttérben Vajdahunyad vára román kori épületszárnyával, Klösz György felvétele, 1896 (Forrás: Hungaricana)

Mária Terézia hosszasan tárgyalt a város vezetőségével annak érdekében, hogy a rendezetlen területekről gondoskodjanak. Így került sor a városligeti mocsár beültetésére, az ott megtelepedő szúnyogok ugyanis veszélyt jelentettek a terjedő malária idején. „Ahol kevés fa van, viszont pusztaságot találunk, amelyek sem gabona-, sem szőlőtermesztésre nem alkalmasak, azokat a helyeket – ha fekvésük megengedi – szántassuk fel, ha pedig nem lehetséges, kapával műveljük meg, és fa magvaival bevetve boronáltassuk meg” – szólt a rendelkezés. 1755–57-ben fűzfákkal (Salix spp.) ültették be a területet, a krónika ezt az időpontot tekinti a liget megalapításának is. A fákkal való betelepítés jobbára sikertelen volt, ugyanis a környékbeli marhák lelegelték a friss facsemeték jelentős részét.

A Dózsa György (Aréna) út és a Hősök tere 1880–1890 körül, balra az Andrássy út torkolata az Edelsheim-Gyulai villával – a mai 132. szám, a háború előtt lebontották, Klösz György felvétele (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára​)

Mária Terézia 1770-es Erdőrendtartása előírta az erdőtelepítést, és megtiltotta a legeltetést, bár a lakosság ezt alapvetően és rendre figyelmen kívül hagyta. A fásítási rendeletet II. József már betartatta, és a városszépítési ügyekért felelős Hülf Farkas Móriccal kidolgoztatta a fásítás tervezetét, amelyet a liget délnyugati sarkán kezdtek el. A munka irányításával megbízott Stolcz János selyemtenyésztési felügyelő a futóhomokot megkötő akácok (Robinia pseudoacacia) mellett eperfákat (Morus alba, Morus nigra) is ültetett, amelyeket valójában saját vállalkozása fejlesztésére szánt. Az eperfa azonban nem kötötte meg jól a homokot, így telepítésük csak részben hozott sikert.

Városligeti Színkör, Klösz György felvétele, 1890–1910 (Forrás: Hungaricana)

Még kevéssé karakteresen ugyan, de kialakult a terület sétányjellege, ami lassan kedvelt kirándulóhellyé vált. Ebben az időben már a Városerdő nevet viselte (német formája szerint Städtwäldchen), ami sokáig megmaradt.

Vidék a Városligetben, 1845 körül, Rudolf von Alt rajza, Sandmann metszete (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A lakosság kedvelte az új parkot: a kereskedő- és hivatalnokcsaládok a vasárnap délutánokat rendszeresen itt töltötték. „Letelepedtek a gyepre, ettek, ittak, zenéltek, danoltak és még táncoltak is a fiatalok délután. Este boldogan és felüdülve ment haza a menet, a gyerek elaludt és ölben kellett vinni, a szerelmesek vagy előrenyargaltak, vagy hátul maradoztak el, a bicska elveszett… ahogy az már lenni szokott. Miért voltak boldogok ezek a fáradtan hazatérő emberek, mikor kényelem nélkül kucorogtak a füvön, és a leterített pokrócokon hosszú órákon keresztül? Cipelték a nehéz kosarakat, a nehéz, alvó gyereket, a bor felmelegedett, az almás lepény összeragadt és az ünneplőruhájukat is bepiszkították. A kérdést fizikai és lelki okok magyarázzák” – írja a 200 éves a Városliget című gyűjtemény.

A várárok (Fotó: Fortepan, 1916)

A XVIII. század végén rövid ideig Batthyány-erdőnek is mondták a „Lizsét” a bérlő, Batthyány József hercegprímás neve alapján. Halála után 1813-ban József nádor indítványozására a Királyi Szépítő Bizottság pályázatot írt ki a Városerdő rendezésére, amit Heinrich Nebbien francia származású kertész, kertépítő nyert el. Nebbien bár három évig dolgozott itt, nagyszabású tervéből végül csak a ligeti Rondó és néhány sétaút valósult meg.

A század tízes éveire a korábbi fásításnak alig maradtak nyomai. Az eperfák mind eltűntek, az utolsó fűz, amit még Stolcz telepített, 1913-ban 135 évesen pusztult el. 1920-ban kivágták a megmaradt akácokat, majd újakat ültettek.

Diósy Antal: Városliget, 1959, akvarell 

Ahogy a táj ligetessé vált, a mind a mai napig érvényes név, a Városliget jelent meg; több litográfia, útleírás vagy például Diósy Antall akvarelljei idézik az átmenetet, az átalakulást a Városerdő és a liget között.