Érdekes belegondolni, hogy már a római korban is éltek emberek a jelenlegi ház egyik „elődjében”, pontosan ugyanezen a helyen. Tehát már nemcsak évszázadokról, évezredekről is mesélhet a Társaskör. Míg a zene világnapján tartott jubileumi ünnepségen ültünk a koncertteremben, az járt a fejemben, milyen érdekes is volna, ha mindazok szelleme előpenderülne, akiknek az élete idekötődött.

„Minden műemlékes álma…”

A Krúdy-negyedben, az Árpád híd lábánál régi óbudai hangulatot idéz a Korona tér, a Kiskorona utca és a Mókus utca által határolt háztömb. Itt áll az Óbudai Társaskör épülete is. A kétszáz éves épület falai, berendezése és kertje igazi XIX. századi polgári hangulatot áraszt. Tíz éven át tartott a rekonstrukciós munka, míg 1988-ra kialakult a mai, régi-új forma, helyet csinálva a megújult tartalomnak.

Korompay Katalinnal, a Társaskör helyreállításáért Ybl-díjjal elismert építésszel még az őszi Kulturális Örökség Napján jártuk körbe az épületet. A kezdetekről így szólt: „Minden műemlékes álma egy olyan ház, amihez jó szem és kitartó kutatás kell, s így még éppen vissza lehet hozni az eredeti értéket a csúf átépítések »alá rejtőzködésből«. A mai Társaskör helyén működött Frankel Leó művelődési ház felújítása ilyen lehetőség lett számomra az 1980-as években. Az intézmény munkatársai az épület zsúfoltságára, korszerűtlenségére panaszkodtak: így a III. kerületi Tanácstól kapott megbízásunk eredetileg csak annyi volt, hogy a belső terek kis átalakításával legyen több mosdó, raktár, külön iroda. Úgy indítottak neki a feladatnak, mint egy nagyobb lakás-felújításnak.”

A Társaskör épülete 1970-ben

A felmérés 1979-ben indult. Már az első bejáráson láthatóvá váltak az épület műemléki értékei. Ami leginkább utalt a ház korára, az a jellegzetesen XIX. század eleji formálású, szélesen kiülő kőlapokból kirakott klasszicista ereszpárkány és egy boltozott helyiség volt. A több lépcsőben csúnyán át- és teleépített udvarú épület állapotáról sokat elmond, hogy a falakban néhol két méter magasan szivárgott fel a talajvíz.

A Fővárosi Ingatlankezelő Vállalat műemléki osztályán Nemes Márta művészettörténész alapos levéltári kutatással megtalálta az eredeti szerződéseket és a végső elszámolást, amelyekből kiderült, hogy az épületet 1818-ban Óbuda kamarai mezőváros építtette fogadó, kávéház és bálterem céljaira. Mivel a felmérés alapján látható volt, hogy a régi épület teljes egészében benne van a kultúrházban, a tervezés hamarosan irányt váltott, és műemléki helyreállítássá változott – az eredeti falak, helyiségek olyan felhasználásával, amelynek során egyszersmind egy korszerűen működő kulturális intézmény helyszínét hozta létre.

Ókor a mélyből

Először a Budapesti Történeti Múzeum régészei kezdték meg a telek történetét feltáró ásatásokat. Az egyik legérdekesebb eredmény az volt, hogy kiderült: a mai Társaskör helyén egykor pompás római villa állt. A nagyterem alól, három méteres mélységből emelték ki azt a festéssel és stukkókkal díszített vakolású faldarabot, amelyen a timpanonos fülke az 1700 évvel ezelőtt itt élt lakók házi oltáraként szolgált. Találtak egy vízelvezető követ is. A leleteket az Aquincumi Múzeumba vitték, ahonnan a vízvezető kő később „visszatért”, hogy kis kerti csobogóvá váljék.

Festéssel és stukkókkal díszített vakolású timpanonos fülke, az egykori római villában házioltáraként szolgált

A falakat kutató építész és a régészek közösen tisztáztak egy másik falfülkét is: itt egy „rejtett” kút jött elő, amelyre az egykori Korona kávéház építése során kényszerűségből „ráépült” a bálterem. Hogy továbbra is használni tudják, a vízhordó lányoknak egy létrán le kellett ereszkedniük a kúthoz vezető kis föld alatti folyosóra.

Erzsébet királynéé is volt

Ahhoz, hogy a statikus tervezni tudjon, fel kellett tárni az alapokat. A ház udvari végénél a munkások hiába ástak rendületlenül, nem találták a fal alját. Ásójukkal végül egy boltozat tégláiba ütköztek, ami alatt a középkoros régész egy XIV. századi pincét tárt fel. Az Óbuda középkori helytörténetét jól ismerő szakember egy 1363. évi oklevélből azonosította, hogy a telken akkor állt ház tulajdonosa egy Gilher nevű német telepes volt, aki a házat az oklevél szerint 32 forintért eladta Erzsébet királynénak, Nagy Lajos királyunk anyjának, hogy ő azt a szomszédos klarissza kolostornak adományozza.

Ritka eset, hogy egy mai épület alatt egy ókori és egy középkori épület nyomai is ilyen pontosan tisztázhatók legyenek. A nagyterem alatt a valamikor itt álló, XVIII. századi sváb ház tornáca is előbukkant.

A Társaskör nagyterme

Fogadó, kávéház és bálterem

Az Oroszlánhoz nevű, korábbi városi kocsma helyén három telek összevonásával építtette Óbuda mezővárosa a Koronához és Oroszlánhoz címzett fogadó, kávéház és bálterem épületét 1816 és 1818 között. A három utcára néző nagy ház Kiskorona utca felőli része volt a Korona fogadó néhány szobával. A nagyterem a sarkon nyíló kávéház részeként működött. Az egész komplexum működtetéséhez szükséges „mellékhelyiségek”, a konyha, az istálló, a bérlő lakása az udvari oldalszárnyban húzódtak meg.

Részekből egész

A helyreállítás az udvart sikátorrá szűkítő számos toldalék elbontásával kezdődött. A tervező által irányított falkutatás során pedig sorra feltárultak a nyomok, amelyek alapján a XIX. század vége óta több ütemben átépített épület eredeti, kétszáz éves, klasszicista formája rekonstruálhatóvá vált. A nagyterem oldalfalában feltárt egyetlen, befalazva megmaradt ablakkőkeretből rekonstruálni tudták a ház utcai homlokzatának többi 24 ablakát. A fogadó ablakká elfalazott, eredeti kőkeretes kapuját is sikerült jó állapotban kihámozni. A vendégek ezen át kocsival is be tudtak állni az udvarra, ahogy erre a két kerékvető is utal. (Egyikét a boltozatos kapualjból kialakított „zeneszoba” parkettája alól kellett kihúzni.) Az egész házat úgynevezett csapos gerendafödém és hatalmas, függesztőműves tetőszék fedte le. A nagy gerendákat a Tátrából úsztatták le a Vágon és a Dunán tutajjá összeállítva.

A Társaskör kertje

Óbuda története zománcképeken

A mezőváros Gilher-telepes házának akkor már ötszáz éves pincéjét is beletervezte az új fogadóba: a hozzáépített lejtős pincelejáraton át a legények az udvarról egyenesen a pincébe guríthatták hordószám a bort. A pincébe ma is ezen a bejáraton és egy szép új rácsos vasajtón keresztül jutunk be.

A Társaskör fogadóterét is új elemekkel gazdagították: Bontáné Bencze Lilla festőművész alkotása a három gyönyörű, Óbuda történetét megjelenítő, hatalmas zománckép. Kettő közülük tolóajtóként „szolgálja a házat”. Nagy nyereség lett a kiszabadított tágas, gesztenyefás kert, amelynek visszanyerésével Korompay Katalin még egy „előadótermet” varázsolt a háznak.

Az építészt a már említett, Óbuda mezőváros által a Királyi Kamarának készített elszámolás is segítette, de semmilyen más leírás, se egy terv, se egy fotó nem volt a korábbi állapotról, csak a korabeli városi fogadókhoz készített néhány „típusterv” nyújtott némi támpontot a rekonstrukciós tervezéshez. A sokoldalas eredeti elszámolás viszont érdekes adatokat tartalmazott: Bécsből hozatott tükröket, billiárdasztalokat és hatszárnyú zsalus ablakokat említ, ami szintén ihletet adott a minél hitelesebb és hangulatában is a régit idéző, mai – nem is igen változott – „kultúrafogadó, kávézó és koncertterem” megtervezéséhez.

Pompeji vörösben pompázó táncterem

Az Óbudai Társaskör a helyi önkormányzat támogatásával az Emlék és emlékezet címmel könyvet is kiadta a kettős jubileumra. Zeke Gyula, a kötet egyik szerzője a Korona-ház vendégtereinek történetét tekintette át a kezdetektől az államosításig. Történészként budapesti kontextusba helyezte a városrész egykori nevezetességét, gasztronómiai és irodalomtörténeti csemegékkel fűszerezve a történeteket.

Feltárta a Társaskör helyén egykor működő „fogadó-vendéglő-kávéház-vigadó” regényes históriáját, az egymást váltó bérlők kísérleteit az óbudai vendéglátás felvirágoztatására. Bemutatta a Morelli család, majd Leidenberger József fejlesztéseit, Szlatky Dániel vendéglős bukott vállalkozását, az Egyesült Polgári Kör kezelésében eltelt időszakot, Polifka Károly kávés eredményeit, később a Keresztény Társaskör bérleti időszakát, majd a Bródy kávéházas éveket.

Korona-Vigadó megújult köntösben

Munkája során, később lelt rá egy olyan forrásra, mely a Budai Napló című hetilap 1925. november 14-ei számában látott napvilágot: „Az óbudai Korona-Vigadó pompás köntösben jelenik meg az idei télen. Eddig állandó volt a jogos panasz, hogy Óbudának nincs egy rendes, ízléses nagy terme, ahol kulturális és társas összejöveteleket lehet rendezni. Elkészült a táncterem elejére egy toldaléképület lépcsős feljáróval, amely az előcsarnokot foglalja magában, kétoldalt ruhatárral, öltöző- és pipereszobákkal.

Az ízléses, kellemes hatást kiváltó előcsarnokból a teljesen újonnan kárpitozott táncterembe jut az ember, amely pamlagokkal, fali és függő csillárokkal, drapériákkal díszes. A táncterem teljes hosszában két étterem készült, amelyek közül a nagyobbik pompeji vörös alapszín mellett, fehér drapériával és tükördísszel ékes, míg a kisebbik étterem a régi ruhatár helyén készült el nagyon ízlésesen. Külön dicséretre méltó, hogy az összes ipari munkákat óbudai iparosok készítették lelkiismeretes, művészi kivitelben.”

A jó száz évvel korábbi állapotok helyreállítása a klasszicista műemlék tömegét csúnyán eltorzító, lerobbant Mókus utcai toldalék-előcsarnok elbontásával kezdődött.

Kút a Társaskör kertjében

Emlék és emlékezet

Az Óbudai Társaskört fennállásának harminc éve alatt – jól élve a ház visszakapott 200 éves szépségével – a főváros egyik legnívósabb kulturális központjává tette az értő és határozott vezetés: először Merényi Judit, majd több mint tíz éve Harsányi Mária igazgatók és az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata támogatásával. (Az Emlék és emlékezet című könyv a Platán könyvtárakban kikölcsönözhető, illetve az Óbudai Társaskör honlapjáról is letölthető.)

Nyitókép: Az Óbudai Társaskör bejárata