„Az automobilnak, mint a közönség körében még eléggé meg nem szokott közhasználati közlekedési eszköznek gyors elterjedése a székesfőváros utcáin, ahol eddig a forgalom […]  villamos vasutak kivételével teljesen lovak által vont járóművekkel bonyolittatott le, kívánatossá tette, hogy ugy közbiztonsági szempontból, mint a közlekedés zavartalan menete érdekében is a fennálló rendőri intézkedések mellett a törvény-hatóság részéről megfelelő szabályrendelet alkottassék.”

A fenti sorok az automobilok általános szabályrendeletének 1909. március 12-i tanácsi előterjesztésében olvashatók. Az autómobilok közlekedését addig csak rendőri intézkedés szabályozta, viszont az egyre szaporodó új járművek egységes és jogszabályban rögzített rendelkezéseket kívántak. Éppen ezért 110 éve a Fővárosi Tanács szabályrendeletet alkotott arról, hogy milyen motoros járművekkel, milyen képesítés alapján lehet részt venni a közúti forgalomban. Ekkor már évek óta napirenden volt, hogy az ügyet országosan rendezni kell, mert, ahogy a Pesti Napló 1906. június 23-án írta: „az automobilok valósággal közveszedelmessé tették Budapest utcáin a gyalogos ember számára a közlekedést. Volt rá eset, hogy automobilok nap-nap után agyongázoltak egy-egy gyanutalanul sétáló embert.”

Az újság az automobilistákat „benzin-hóhérok“-nak és „száguldó gillotinek“-nek nevezte, és felhívta a hatóságok figyelmét, hogy az akkor készülő tervezetekben szereplő maximális 20 kilométeres óránkénti sebesség túlságosan nagy.  A főváros nem várta meg az országos szabályozást, saját hatáskörben döntött, és rendeletben szabályozta a főváros útjain az automobilok közlekedését. Ez még nem a kresz volt, hiszen nem voltak utcai táblák.

Egy 1902-ben gyártott Opel Darraq2. (A kép későbbi, 1935-ben készült. A jármű ma a Közlekedési Múzeum gyűjteményében található.) (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

Mit írt elő a 1909. március 19-én elfogadott rendelet? A 21 évesnél idősebb, józan életű autósok háromféle jogosítványt kérhettek, külön engedély volt a 25-40 lóerős, valamint az ennél gyengébb és erősebb járművekre. A vizsga az autóval együtt történt, és elsősorban az autó műszaki állapotát nézték.

Feltétel volt, hogy tudjon előremenni, kanyarodni és megállni – üzemi és rögzítő féket is előírtak –, és ha 350 kilónál nehezebb, tudjon hátrafelé is haladni. A járművön elöl valamiféle lámpának kellett lenni, és jelzőkürttel kellett ellátni. A rendelet a rendszámtáblák elhelyezését és formáját is részletesen szabályozta. 

Az autóktól megkövetelték, hogy „nagyobb mérvű füstöt, kellemetlen szagot és az egészségre káros gázokat ne terjesszen”. Kikötötték, hogy ha a kieresztett gázokat „emésztő készülék találtatik fel, ennek a gépkocsikon leendő kötelező alkalmazását a főváros tanács a rendőrfőkapitány meghallgatása után elrendelheti”. A rendelet megalkotásakor több helyen figyelembe vették a Magyar Automobil Club véleményét is, amely sok esetben szigorított is a tervezeten, például a gépjárművezetők korát tekintve. 

A belterületen maximum 20, a külterületen, jó látási viszonyok esetén akár 30 kilométeres óránkénti sebességgel is közlekedhettek az autók. A teherautók azonban csak a gyors ügetés tempójában hajthattak. Keskeny utcákban, kanyarban vagy házakból kihajtásnál azonban csak 6 kilométeres sebesség volt engedélyezve. Ha a jármű fogatolt járművek állatait megriaszthatta, akkor fékezni kellett, vagy akár meg is kellett állni. 
A vidékről a fővárosban hajtók – ha még nem estek át a vizsgálaton – kötelesek voltak vizsgára jelentkezni. A járművekre ideiglenes engedélyt kellett kiváltani. 

Budapesti forgalom 1916-ban. Az úttesten sok a lovas kocsi és a gyalogos (Forrás: Fortepan)

A gépjárművek biztonságos voltát bizonyítandó 1909. március 14-én, nyugati nagyvárosok hasonló kísérleteit megismétlendő, nagyszabású nyilvános fékezési versenyt tartottak a Stefánia úton. A versenyben különféle motoros és állati erővel mozgatott járművek vettek részt. A sima gumival szerelt autók helyzetét nehezítette, hogy a próba előtti este esett.

Ennek ellenére a gépjárművek messze jobban szerepeltek, mint a fogatolt járművek, lényegesen rövidebb út alatt álltak meg, mint a ló vontatta járművek. Volt olyan eset is, amikor egy konflis és egy 40 lóerős autó versenyzett, és a feladat szerint 22 km/h sebességről kellett megállni. A konflis hajtója nem tudta megfékezni a lovát, és továbbvágtatott, míg az autó 2,4 méter alatt megállt. 

A fővárosi szabályrendeletet egy év múlva belügyminiszteri rendelet váltotta fel, amely már országos érvényű volt, és olyan újdonságokat is bevezetett, mint a közlekedési táblák, igaz még csak négyfélét.