A változás oka

Sétánkat a Múzeum körúton a Kálvin tér felé haladva a gyalogosövezetben kezdjük, amelyet egy kézen fogva sétáló felnőtt és gyerek ábrája jelez, a tábla alján zóna felirattal. Utunkat hamar a Múzeum utca keresztezi, ahol kerékpárosoknak és mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolót alakítottak ki, amelyeket külön-külön tábla jelöl, mint ahogyan azt is, hogy az út szélén számítanunk kell árurakodásra.

Néhány perc alatt négy különböző táblát kell értelmeznünk, amit könnyedén megteszünk, hiszen agyunk hozzászokott ehhez a művelethez. Mielőtt megvizsgálnánk, minek köszönhető ez az adaptációs képességünk, nézzük meg, milyen társadalmi igény váltotta ki az ilyen és ehhez hasonló közlekedési és tájékoztató táblák, jelek robbanásszerű növekedését Budapesten az utóbbi körülbelül öt évtizedben.

A legfontosabb tényező a bekövetkezett népességnövekedés, amelynek hatására megnőtt a Budapesten közlekedők száma. Az autósok, a gyalogosok, kerékpárosok, rollerezők, sőt még a segwayjel közlekedők is a közlekedési jelek segítségével tájékozódnak, illetve ezek segítik a biztonságos közlekedésüket. A közösségi közlekedést választók száma a lakossággal együtt növekedett, így szükségessé vált a napi több millió utas gyors és hatékony tájékoztatása.

A BKK járatain kreatív szöveges piktogramok figyelmeztetnek, hogy vigyázzunk az ajtók záródásánál, ne támaszkodjunk az ajtónak, ne hajoljunk ki az ablakon, adjuk át a helyünket, vegyük le utazás közben a hátizsákot, a klíma működése közben ne nyissuk ki az ablakot, illetve arról tájékoztatnak, hogy milyen feltételekkel utazhatunk.

Ahhoz, hogy Budapest megnövekedett lakossága, hozzáadva a turisták jelentős számát, kulturáltan tudjon együtt élni, bizonyos szabályokat be kell tartanunk. Az együttműködést leghatékonyabban a közterületeken és épületeken elhelyezett engedő és tiltó táblák biztosítják. A kutyatulajdonosokat a főváros utcáin és parkjaiban kreatív táblák figyelmeztetik, hogy ne felejtsék el összeszedni kedvencük után a piszkot.

Mielőtt belépnénk bármely középületbe, bankba, piacra stb. az ajtóra ragasztott jelek emlékeztetnek, hogy az épületbe tilos kerékpárral, görkorcsolyával, gördeszkával bemennünk, fagylaltot, alkoholt fogyasztanunk, bukósisakban bemennünk, esetenként telefonálnunk vagy fényképeznünk.

Nem elhanyagolható tényező továbbá a megnövekedett társadalmi érzékenységünk. Az, hogy a városban néhány éve táblák hirdetik a mozgáskorlátozottaknak és a családoknak fenntartott parkolókat, egyes intézményekben speciális jelek szolgálják a fogyatékkal élő vendégek tájékoztatását, a tömegközlekedési eszközökön ikonok hívják fel az utazók figyelmét, hogy segítsék a fogyatékkal élőket, az időseket, a gyermekkel utazókat és a várandós kismamákat, azt bizonyítja, hogy odafigyelünk egymásra – legalábbis erre buzdítanak a minket körülvevő jelek.

Az eddigiekkel szorosan összefügg a technológiai fejlődés, amelyre a város lakosságának is reagálnia kellett. A fotózást és hangos zenehallgatást tiltó táblák pár évtizede is léteztek, de a régi fényképezőgép és magnó jelét korszerűre kellett cserélni. A mobiltelefon-használat csak egy jó évtizede terjedt el, így ezt a változást is követnie kellett: megjelentek a telefonálást tiltó táblák.

Továbbá az egyre modernebb biztonságtechnika – amelyet a fokozódó biztonságvédelmi igény váltott ki – egy sor új utasítást von maga után, amelyet különböző jelek közvetítenek, mint például menekülési útvonal, a tűzoltó készülék helye, a mozgólépcső biztonságos használata.

Bár a felsorolást még sokáig folytathatnánk, utolsó tényezőként fontos megemlítenünk az ikonok és szimbólumok természetéből adódó előnyöket. Mindkét jeltípusra jellemző, hogy a jelölt jelenséget tömörebben fejezi ki, mint a szöveg, illetve, hogy nyelvfüggetlen. Mivel Budapest utcáin, közterületein, intézményeiben jelentősen megnövekedett – a bemutatott okokból kifolyólag – a közölni kívánt információ mennyisége, ezért szükségessé vált, hogy ezt az információt a lehető legegyértelműbben és legtömörebben fejezzük ki. Ebből adódóan a már évtizedek óta meglévő feliratok helyét átvették vagy kiegészítették a jelek (pl. dohányozni tilos), illetve mellettük új jelek jelentek meg (pl. kerékpárparkoló).

Hogyan értelmezzük a jeleket?

Láthattuk, hogy a jelek két részből állnak: a jelentőből (ábra) és a jelentettből (ábrázolt valóság). A mi feladatunk, hogy a kettő között kapcsolatot teremtsünk. De hogyan? Észre sem vesszük, és az agyunkban számos folyamat zajlik, mialatt budapesti sétánk során a jeleket értelmezzük. Ezek közül a legjelentősebb kognitív folyamat a fogalmimetonímia-alkotás. A kognitív nyelvészet fogalmi metonímiának nevezi a jelentésalkotásnak azt a módszerét, amikor egy jelenség egy másikat helyettesít.

A minket körülvevő jelek jellemzően a cselekvés során használt eszközt jelenítik meg a cselekvés helyett. Azaz, az alkohol fogyasztása helyett az alkoholt tartalmazó üveget, a dohányzás helyett a cigarettát, a fagyizás helyett a fagyit, a fotózás helyett a fényképezőgépet ábrázolják az ikonok. A jel interpretációjakor azonban tudjuk, hogy az üzenet nem közvetlenül a tárgyakra (alkohol, fagyi, cigaretta, fényképezőgép), hanem a velük végzett cselekvésre (alkoholfogyasztás, fagyizás, dohányzás, fényképezés) vonatkozik.

A jelek által ábrázolt elemek gyakran prototipikusak: az általuk képviselt kategória legkiemelkedőbb, legismertebb, leggyakoribb elemét jelenítik meg. Ha egy táblán egy hamburgert látunk áthúzva, akkor tudni fogjuk, hogy mindenféle étel fogyasztása tilos, nem csak a hamburgeré. Az ikon pusztán az ételkategória prototipikus képviselőjét, a hamburgert jeleníti meg, mi azonban tudjuk, hogy nemcsak a prototipikus tagra igaz a tiltás, hanem az összesre.

A kategóriáknak nemcsak prototipikus tagjai, hanem tulajdonságai is vannak, amelyek jól felismerhetővé teszik azt. Például az áthúzott fül jelet könnyen azonosítjuk, hogy a siketeket jelöli, ugyanis tudjuk, hogy a siket emberek legszaliensebb tulajdonsága, hogy nem hallanak. A hallás szerve a fül, az áthúzás a tiltást, tagadást jelenti.

Láthatjuk, hogy egy ilyen egyszerű tábla jelentésének azonítása, milyen összetett kognitív folyamat eredménye. Talán ennél is egyszerűbben értelmezhetők azok a táblák, amelyek felnőtteket és gyerekeket, nőket és férfiakat ábrázolnak. A gyerekek prototipikus tulajdonsága, hogy kisebbek, mint a felnőttek; a nők prototipikusan szoknyát hordanak, míg a férfiak nadrágot. A magasság tehát olyan tulajdonság, amelynek segítségével könnyedén el tudjuk különíteni egymástól a gyerekeket és a felnőtteket, míg a ruházat olyan tulajdonság, amelynek köszönhetően a nőket megkülönböztetjük a férfiaktól.

Mit üzennek a jelek?

Az utóbbi megállapításunk egy fontos dologra hívja fel a figyelmünket: a kognitív folyamat kétirányú. Amikor interakcióba kerülünk a jelekkel, nemcsak értelmezzük őket, hanem a jelek megerősítik vagy felülírják a jelölt valóságdarabról kialakult tudásunkat. Nem mindegy tehát,  milyen jellel találkozik nap mint nap az a több millió ember, aki a városban jár. A bottal közlekedő ember ikonja – amelyet idős emberként interpretálunk – azt fogja megerősíteni bennünk, hogy az idős emberek bottal járnak.

Ha csak a gyerekek jelölése során találkozunk szoknyás alakkal, viszont a felnőttek jelölése során nem, akkor kevésbé valószínű, hogy érzékenyek leszünk a nemek egyenlőségére. Budapest számára is kreatív példaként szolgálhat néhány spanyol város, ahol a gyalogos közlekedési lámpák zöld és piros fénye nemcsak pálcikaembereket villog, hanem kalaposat, szoknyásat vagy akár egy pálcika- és egy szoknyás alakot kézen fogva. Bár nehéz mérni ezeknek a jeleknek a társadalmi hatását, az azonban biztos, hogy mosolyt csalnak a gyalogosok arcára.