2019. május 3. 09:29

Molnár-C. Pál festő–grafikus 1894. április 28-án született, rendkívül sokszínű életpályája során olajfestményeket, grafikákat, fametszeteket, freskókat készített, irodalmi műveket illusztrált és plakátot tervezett. Európai hírű művész, akinek munkásságát többek között az 1937-es párizsi világkiállításon Festészeti Aranyéremmel, az 1938-as varsói nemzetközi fametszet kiállításon Aranyéremmel ismerték el, illetve XII. Pius pápa aranykereszttel tüntette ki.

Írta: Putz Orsolya

Molnár C. Pál több évet töltött külföldi nagyvárosokban (Párizsban, Rómában), de szíve mindig visszahúzta Budapestre, a városba, ahol főiskolai tanulmányait végezte, és ahol életének utolsó ötven évét alkotással töltötte.

A Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum egyik szobája a XI. kerületben, a Ménesi út 65. számú házban. Itt élt ötven éven át a festőművész, és halála után ebben az épületben nyitották meg a leszármazottak a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumot (Fotó: Putz Orsolya/pestbuda.hu)

Budapesti diákévek

„Első, szállodai éjszakám reggelén derűs napra ébredtem. Ablakomból pontosan a királyi vár kupolájának csúcsára lehetett látni, s ennek tetején a magyar szent korona óriási mása ragyogott a reggeli napsütésben. Lenyűgöző látvány volt, s rám némiképp megsemmisítő hatású élmény.” Így emlékezett vissza Molnár-C. Pál az első reggelére, amelyet Budapesten töltött 1915 szeptemberében, az idézet Molnár-C. Pál: Életem története című, 2016-ban megjelent kötetben olvasható.

Az elkötelezett vidéki ifjú azzal a határozott szándékkal érkezett Battonyáról a fővárosba, hogy beiratkozzon a Képzőművészeti Főiskolára. Korábbi tanulmányi tapasztalatai alapján arra számított, hogy a tanítás szeptemberben kezdődik. Azonban csalódnia kellett, ugyanis kiderült, hogy rajztanári képzése csak októberben indul. Ez a hír számára azért volt katasztrofális, mert a pénztárcájában lapuló koronák csak három heti szállodai szoba kifizetésére voltak elegendőek.

Molnár-C. Pál a Tabánt több festményen és grafikán is megörökítette (Forrás: MCP Műterem-Múzeum)

Lesújtva távozott tehát az iskola Andrássy úti épületéből, ahonnan gondterhelten bandukolt a Hősök tere felé. A millenniumi emlékmű felé haladt leszegett fejjel, amikor hirtelen megpillantott az aszfalton egy fényes tárgyat. Kiderült, hogy nem szemétről, hanem sorsfordító értékről volt szó – egy brossról, amely egy időre megoldotta anyagi gondjait.

Bár kitűnő ajánlólevelekkel volt felvértezve, esélye sem volt bekerülni az „úri fiúk” közé a budai Szent Imre Kollégiumba, vagy a kollégium Ráday utcai épületébe, ahol művészlelkeket nem szívesen fogadtak. Végül a közeli evangélikus kollégiumban kapott egy szobát.

Molnár C. Pál tusrajza (Forrás: MCP Műterem-Múzeum)

Másodéves rajztanárjelöltként jelentős fordulatot vett az élete. Egyik tanára beajánlotta Miklós Ödön földművelésügyi államtitkárhoz, aki rajztanárt keresett fia mellé. Idővel olyannyira jó viszony alakult ki közte és a tanítványa, illetve annak családja között, hogy amikor Miklósék új lakásba költöztek a Gellérthegyen, pontosabban saját villájukba, felajánlották, hogy az ifjú művész is velük tarthat. Így költözött Molnár a nyári konyhába, amelyet minden nap az ablakon keresztül közelített meg. A 1. világháború végén, mikor már látszott, hogy az összeomlás elkerülhetetlen, párfogói biztatására a családdal együtt Svájcba emigrált.

A Molnár-C. Pál születésének 125. évfordulója alkalmából a Ménesi úti  múzeumban nyílt Boldog művész című kiállításon a festőművész Budapestről  készült alkotásait is láthatjuk, köztük ezt a Tabánról készült festményt (Fotó: Putz Orsolya/pestbuda.hu)

Életre szóló döntések

Három év svájci tartózkodás után Molnár megbízást kapott, hogy a Louvre-ban lemásoljon egy Tiziano-képet, így 1921-ben Párizsba költözött. Két év után annyira gyötörte a honvágy, hogy visszaköltözött Budapestre. Ez a döntés önmagában nem lenne szokatlan, azonban, ha figyelembe vesszük a körülményeket, akkor akár megdöbbentőnek is tarthatjuk. A francia fővárosban ugyanis Molnár megismerkedett egy amerikai lánnyal, akibe végzetesen beleszeretett. „Talán valahogy úgy, mint Cyrano és Roxanne. Alig voltam képes hinni, hogy ilyen egyáltalán létezik” – olvashatjuk a Molnár C. Pál életéről szóló, már említett kötetben.

Barbara édesapja beleegyezett a házasságba, sőt felajánlotta, hogy menjen velük Amerikába. Az apósjelölt az Egyesült Államokban egy múzeum igazgatója volt, rajztanár, aki felismerve Molnár tehetségét, biztosította, hogy támogatná az amerikai karrierjét. Fényes jövőt jósolt neki a tengeren túl. Molnár azonban nem tudta volna elképzelni, hogy Amerikába költözik, így visszautasította az ajánlatot és fájó búcsút vett szerelmétől.

Molnár-C. Pál önarcképe: Hál'Isten, 1959 (Forrás: MCP Műterem-Múzeum)

Reményekkel telve indult haza Budapestre, ahol mecénása tárt karokkal várta. Ismét beköltözött a budapesti villába, ahol immár a ház egy kényelmesebb lakrészében kapott helyet. Emigránsként azon kezdett nagy erőkkel dolgozni, hogy a budapesti közönségnek is bemutatkozhasson. Ekkor vette fel művésznevét és lett Molnár Pálból Molnár-C. Pál, francia származású édesanyja vezetéknevéből kölcsönözve a C betűt, akit Jeanne Contat-nak hívtak.

Gellérthegy

Budapesti alkotó munkáját 1928-ban a Római Magyar Akadémia ösztöndíjának kedvéért megszakította, hogy aztán harmadjára is visszatérhessen a magyar fővárosba, immár véglegesen. 1930-ban döntött úgy, hogy végleg letelepedik. Ez nemcsak földrajzi, hanem érzelmi megállapodást is jelentett, ugyanis feleségül vette Zsigmondy Jenő özvegyét. Gstettner Alice két lányát a sajátjaként szerette és nevelte föl.

A Zsigmondy családnak több háza is volt Budán, a családtagok szoros kapcsolatot tartottak fönn, nem akartak messze költözni egymástól. A friss házasok a család Ménesi úti villájába költöztek be, ahol a művész ezután 50 évig élt és alkotott. Halála után ebben az épületbe nyitották meg a leszármazottak a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumot, amely 1984 óta ápolja a művész hagyatékát és fogadja az érdeklődőket (ott-jártunkor például a születésének 125. év fordulója alkalmából a napokban megnyílt Boldog művész című kiállítással).

A Ménesi út 65. alatti villa, amelyben Molnár-C. Pál 1931-től haláláig élt és dolgozott (Fotó: Putz Orsolya/pestbuda.hu)

A Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum (Fotó: Putz Orsolya/pestbuda.hu)

Molnár-C. lelkiismerete a 2. világháborúban is megszólalt és ismét visszahívta Budapestre. Mivel a család anyai ágon osztrák volt, a budapesti bombázások megkezdésével a Bécsben lakó rokonok aggódva várták, hogy Molnár-C.-ék megérkezzenek hozzájuk. Molná-C. Pálék el is indultak nyugatra, majd rövid pihenőre megálltak a zalai rokonoknál. A családfőbe ekkor hasított bele a felismerés, hogy ő képtelen elhagyni az országot.

Akárcsak jó pár évvel azelőtt, ezúttal is teljesült a kívánsága. Ezúttal nem egy csodatevő bross, hanem egy gyümölcskereskedő személyében, aki almás furgonjával éppen Budapestre tartott. Sikerült megegyezniük az árban, amelynek fejében a család az almásrekeszek tetején visszazötykölődhetett a fővárosba, még éppen az ostromgyűrű összezáródása előtt. Az otthon viszontlátásának öröme akkor sem lehetett volna nagyobb, ha Bécsből tértek volna haza. „Drága otthon! Meddig ölelsz – ölelhetsz még puha, meleg öledben?  Mert hisz az ágyúk még dörögnek. A bombák még hullanak. A ház felső emeletét már elvitte néhány nehéz gránát. A műterem mennyezetén három akna ütött félméteres rést” – idézi Molnár C. Pál gondolatait az említett kötet.

Hol vészelte túl a család Budapest ostromát? Sok más budai családhoz hasonlóan a Plósz pincében. Amikor a Gellérthegyen elkezdődött a szőlőtermelés, a gazdák hatalmas birtokokon gazdálkodtak, azonban a szőlőt többnyire nem ők dolgozták fel, hanem eladták. Így a házakhoz nem építettek pincét. Ezért számított kivételesnek a Plósz utca (mai Gombocz Zoltán utca) 11. alatti ház, amelyhez pince is tartozott.  A bombázások elől ide menekülve, ebben a pincében készítette egyik festményét a háborúról Molnár-C. Pál. 

Molnár-C. Pál 1945-ben készült munkája (Forrás: MCP Műterem-Múzeum)

Budapest: az alkotás tárgya és helyszíne

Budapesten sétálva, ha betérünk annak a tíz templomnak az egyikébe, amelynek oltárát vagy mennyezetfreskóját Molnár-C. festette, megcsodálhatjuk a művész budapesti örökségének egy részét. Továbbá aki figyelmesen tanulmányozza a művész alkotásait, több olyan visszatérő elemre is felfigyelhet, amelyet valószínűleg egy-egy budapesti helyszín ihletett. A festő több vallási tárgyú képén is megfigyelhető pirosas mellvédet alighanem a Kertészeti Egyetem körüli kerítés emléke alapján festette.

A belvárosi plébániatemplom főoltárképét 1948-1951 között készítette (Forrás: MCP Műterem-Múzeum)

A Batthyány téri Szent Anna templom kupolafreskója. A pályázatot ketten nyerték Kontuly 
Bélával, a freskó egyik felét Molnár-C. Pál, a másikat Kontuly festette 1938-ban (Forrás: MCP Műterem-Múzeum)

Mint ahogy a Lupa-szigeti platánsor elrendezésének szöge is nagymértékben emlékeztet a Cézár halála című festményén látható oszlopokéra. Ha fellapozzuk Az Est korabeli számait, a lap hasábjain is találkozunk olyan illusztrációkkal, amelyek a város bizonyos helyszíneit ábrázolják, ugyanis Molnár-C. éveken át volt a lap illusztrátora. Ugyancsak tipikus házak, utcarészletek sejlenek fel a Kosztolányi által írt és Molnár-C. által illusztrált Alakok című kötetben, amely a korabeli tipikus fővárosi embereket mutatja be foglalkozásuk szerint.

Tusrajza a Halászbástyáról az 1920-as évek második felében készült (Forrás: MCP Műterem-Múzeum)

Budapest, Idegenforgami fesztivál, plakát az 1930- as évekből (Forrás: MCP Műterem-Múzeum)


  Szent Gellért, plakát az 1930-as évekből (Forrás: MCP Műterem-Múzeum)

Ennél sokkal könnyebben felismerhetők azok a budapesti helyszínek, amelyek a művész egy-egy festményének, rajzának tárgyául szolgáltak: a Tabánt például több szögből, több festményen és grafikán is megörökítette. Emellett kordokumentumnak számítanak azok a rajzok, amelyeket a művész a budapesti bombázások után készített. Molnár C. kiment a városba, és a romok között sétálva rögzítette többek között a Lánchíd, az Erzsébet híd vagy a budai várnegyed látványát.

Molnár-C. Pál festménye a Tabánról, a kép 1923-ban készült (Forrás: MCP Műterem-Múzeum)

A Hadnagy utca a Tabánban, 1924 (Forrás: MCP Műterem-Múzeum)

Dilettánsok a Tabánban című tusrajza 1924-ben készült (Forrás: MCP Műterem-Múzeum)

Sok esetben nem a helyszínen rajzolta le a látottakat. Nem vitt magával fényképezőgépet, de még papírt-ceruzát sem, hanem puszta kézmozdulatokkal örökítette meg a romos város képét és véste ily módon be a memóriájába. Hazatérve „pusztán” annyit kellett tennie, hogy felelevenítette a finom csuklómozdulatokat, amelyekkel agyában rögzítette a helyszínek körvonalait.

Nyitókép:  Molnár-C. Pál önarcképe: Hál'Isten, 1959 (Forrás: MCP Műterem-Múzeum)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó