2019. május 30. 08:00

Milyen a szép park? Rendezett, szép, koros növényekkel tarkított, átlátható. Vagy éppen nem ilyen: kusza, folyton megújuló, házak közé ékelődő, dzsungelszerű. Az Epreskert, e felejthetetlen hely az utóbbi – Budapest nevezetes zöldterületeinek nyomában járva most ezt fedeztük fel.

Írta: Viczián Zsófia

Szögezzük le: a terézvárosi utcák határolta Epreskert nem park (még a térkép sem jelzi zölddel), nincsenek dendrológiai különlegességei, sétányai, nincs rózsalugasa vagy nyírott gyepe. Mégis első pillantásra is nagyon megkapó, utánozhatatlanul romantikus hely. Varázsát a természet és művészet egészen finom harmóniája adja, amitől az csupa nagybetűs KERT lesz, sétára, üldögélésre, merengésre vagy éppen alkotásra invitáló helyszín.

Szép nevének prózai eredete van: itt valamikor a selyemhernyók kedvenc eledeleként ültettek el eperfákat. Volt egy ilyen korszak a magyar történelemben, amikor a Habsburg uralkodók, különösen Mária Terézia, azt gondolták, a selyem teszi majd naggyá a magyar gazdaságot. Kezdeményezését évtizedekkel később Széchenyi is megpróbálta népszerűsíteni – de az igazat megvallva a magyar parasztok nemigen voltak nyitottak az új irány felé, sosem lettünk selyemhernyó-nagyhatalom. 

Epreskert, Benczúr Gyula műteremháza a századforduló körül (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára)

Az Epreskert 1915-ben, hadikórházként: háttérben a budavári Nagyboldogasszony-templom kapuzata és más műalkotások

(Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

De azért voltak olyan sikeres vállalkozók, mint az olasz származású Valero család. Ők az 1780-as években, a mai Király – Akácfa – Dob  Kürt utcák által határolt részen felépíttettek egy selyemgyárat, és a környéket pedig több száz eperfával fásították be. Későbbi, már sokkal tekintélyesebb gyáruk, mely Hild József tervei alapján készült el 1841-ben, a Honvéd utcában ma is áll. Az Epreskert fáin az 1770-es évektől kezdve évtizedekig, az üzem 1851-es bezárásáig a Valero selyemgyár hernyói híztak.

A fák ültetésének a másik oka pedig a Rákos-patak menti homokpadok-buckák voltak: innen a szél úgy hordta Pest utcáira a homokot, hogy rosszabb napokon szinte látni sem lehetett tőle. A város fásítással próbált védekezni ellene, és az akác mellett szívesen ültették az eperfát is. (Járulékos haszna volt még, hogy nem csak a selyemhernyók szerették, hanem a baromfi is, no meg a pálinkafőző magyar emberek.) 

Kert és művészet

A régi, XVIII. század végi telepítésű eperfák közül ma már nincsen meg egy sem – ottjártunkkor legalábbis nem találtunk ilyen korúnak látszó példányt. 1966-ban Békés István még úgy tudta, van egy túlélő: „A vén eperfákból is csak egyetlen egy maradt meg. Nemzedékek során csillogtatták zöldjüket, ontották árnyukat a sűrűsödő kőerdő között, aztán 1945. telén a környék didergő lakossága — ennek az egynek a kivételével — kivágta mindet tüzelőnek. De a százados eperfa körül egész csomó fiatal fa ágaskodik, lombosodik. A hajdani tanítvány, a későbbi professzor: Pátzay Pál rektorsága idején ültette el a csemetéket, s az új eperfák koronája ma már együtt zúg az elmúlt idők törzsökös, tekintélyes tanújával.”

Az Epreskert 1931-ben: kálvária, másolatok, folyondár (Forrás: Új Idők 1931. 677.o.)​

Az Epreskert napjainkban: Szent György alakját már csak a másolat másolatában láthatjuk (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Mi inkább három tekintélyes méretű fekete nyárra figyeltünk fel, alattuk hangulatos padokkal. Van egy-két idősebb akác is. De lényegében a növényzetet tekintve inkább az organikus kuszaság jellemezi a területet. Mintha éppen mindig annak a határán volna a park, hogy egy hajdanvolt magaskultúra itt maradt nyomait végképp benője, körülfonja, mint valami dél-amerikai őserdő.

Természet és művészet: a kettő harmóniája nem újdonság. Már az ókori időkből is ismerünk efféle kertekről leírást, ahol a növények zöldje szobrokat rejtett, sőt, ahol az alkotáshoz megfelelő miliőt és ihletet éppen az inspiráló természet adta. A modern korban e gondolat az angol tájképi kertekkel jelent meg, melyeknek nagy divatja lett Magyarországon is a XIX. században. A korábbi geometrikusan rendezett barokk kialakítást tagadó új tájépítészeti irány a felfedezés és a természetesség örömét hozta vissza a kastélyok és fürdők, sőt, utóbb közintézmények parkjaiba is.

Egy angolkertben illet, hogy legyenek műromok, kis, allegorikus szobrok, kővázák és kőpadok, esetleg pavilonok. Meg persze rengeteg növény, melyek olyan hatást keltettek, mintha véletlenül rendeződtek volna csoportozatokba, mintha természetes módon nőnének úgy és ott, ahogy és ahol.

Epreskert: alkotóhely ma is, ahol generációk nőttek fel (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A borostyán kezdi elfoglalni a kálváriát (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Szoborbárka

Az Epreskert is ezek mentén az elvek mentén lett kialakítva az 1880-as évek elején. A fás liget összképét tették még festőibbé, hangulatosabbá az itt elhelyezett műalkotások. De, lévén művésztelepről, alkotóhelyről szó, messze nem csak ez volt a funkciójuk.
Bizonyos művek számára az Epreskert utolsó menedék volt, ahová, mint valami bárkára, a pusztulás elől menekítették őket – főleg Stróbl Alajos, aki a terület lelke, mestere, tanára és lakója is volt.

Így kapott itt helyet a józsefvárosi kálvária barokk épülete vagy később a budavári Nagyboldogasszony-templom (ismertebben: Mátyás-templom) eredeti kapuzata. Menedék lett Szécsi Antal és Mayer Ede Hódolat I. Ferenc József és Erzsébet királyné előtt című, 1908-ra elkészült szoborcsoportjának is: újrahasznosítás céljából száműzték 1950-ben a Műegyetemről a szobrokat ide, mint értékes carrarai márványtömböket.

A mellékalakok és az uralkodó szobra valóban véső alá került, de Erzsébet királyné szobra sértetlenül vészelte át az időt a rendszerváltásig, és megvan ma is. Itt bujkál a kert illegalitásában Sztálin büsztje is, melyet az iskola volt rektora és tanára, Pátzay Pál mintázott meg. 

Korok, anyagok, stílusok találkozása (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Modern és klasszikus – egy kis zöld terézvárosi oázis is egyben  (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)


Ugyanakkor a szobrok és műalkotások egy jó része az itt folyó oktatást is szolgálta (és szolgálhatja ma is). Ebben a korban bevett gyakorlat volt a világ legnevesebb alkotásairól másolatokat készíteni, számos képzőművész ezzel kereste a kenyerét. (A Szépművészeti Múzeumnak is tekintélyes gyűjteménye van az efféle másolatokból.) Az Epreskertbe sok híres szobor mása került, az újabb generációk szobrászai ezeket is tanulmányozhatták. 

Idővel aztán a kert újabb és újabb nemzedékek szobraival telt meg, és bővül a mai napig is. Stílusok, korok, klasszikus és modern anyagok, régi és új művészeti felfogások keverednek itt, illetve állnak össze megkapó egységgé. Alkotóként pedig belép a természet is: a borostyánnak oly mindegy, barokk kálváriára vagy néhány éve végzett diákok acélból készült absztrakt mesterműveire kapaszkodik-e fel.   

Nyitókép: Tavasz az Epreskertben (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó