Mindig is így hívták: Hősök tere. Sosem nevezték át, nem viselte se diktátorok, se ideológusok, se nemzeti nagyságok nevét. Pedig minden korszak megpróbálta a maga képére formálni. Egy sor villanás következik a nemzet főterének regényes évtizedeiből.

Kezdetek: fák, homok, tópart

Kezdetben volt a puszta, Pest határa: futóhomokos, itt-ott lápos, mocsaras terület a maga jellegzetes alföldi ligeterdőivel. Egy ökörlegelő, semmi más. Aztán jöttek a homok megkötésére telepített akácfák és a selyemhernyók hizlalására alkalmas eperfák. A mocsarat csatornákba vezetve kis tó alakult, és a XIX. század elejére a Pest határában lévő városerdőből, világviszonylatban is az elsők között, városi közpark formálódott. 

A táj Alt Rudolf 1845-ös metszetén: ilyesmi volt a Hősök tere (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A Hősök tere lényegében a tó melletti sétány része volt (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A nép elsősorban a Király utcán vagy a Városligeti fasoron közelítette meg, ha épp kiruccanni támadt kedve. A liget bejárata, központi tere, kiemelt pontja a Rondó volt (nagyjából ott, ahol később Sztálin szobra állt, és ahol most az 56-os „vaskefe”-emlékmű magasodik).
A Hősök terének területe pedig egyszerűen a tó partja volt, ágyásokkal, fákkal, fűvel és virággal. 

Fúrási munkaterület és az Ybl-féle Gloriette

Bár a Sugárút tervezése és kivitelezése már az 1870-es években megindult, annak városligeti torkolatát nem szánták különösebben kiemelt helynek. Hiszen a Rondó volt a park „fogadótere”, minek is gondolkoztak volna egy másikon? A Sugárút végén a tervrajzokon egy kellemes parkosított tér áll, mely összeköttetést teremt a ligeti tó partján futó sétánnyal.

Az Andrássy út terve: a városligeti végpontnak nem szántak különösebben hangsúlyos szerepet (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A későbbi Hősök tere egyébként is munkaterület volt: a neves mérnök, Zsigmondy Vilmos dolgozott itt. Számításai alapján biztos volt benne, hogy a Városliget alatt hévíz van – de arra azért ő sem számított, hogy ezért 970 méternél is mélyebbre kell fúrni.

Az Ybl Miklós tervezte Gloriette  (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

Így zárta az Andrássy utat a Gloriette kecses építménye (Forrás: Fortepan)

Munkáját siker koronázta: a felbukó gyógyvíz várakozáson felüli volt! A forrás fölé csakhamar ideiglenes ivócsarnokot emeltek, majd a kút fölé 1884-ben egy rendkívül elegáns kútház, az Ybl Miklós által tervezett Gloriette épült fel. Ez tulajdonképpen egyúttal az elegáns Sugárút vizuális lezárásaként is szolgált. A tér azonban még ekkor is inkább a Városliget egy kellemes része volt, semmi több. És még saját neve se volt.

Millenniumi főkapu

Budapest nőttön-nőtt. Világváros lett, Bécs méltó párja, mi több, „bezzeg” meghaladása. És egyúttal egy nemzet fővárosa is, egy nemzeté, amely ekkoriban talált rá önazonosságára, és teremtette meg sorra a maga jelképeit, saját stílusát, történelmét és hőseit. Egy gazdaságilag erős, intenzíven asszimiláló nemzet lett,a mely meg is akart mutatkozni, és meg is akarta ünnepelni saját felnövekvő erejét. Ebből lett tulajdonképpen a millenniumi rendezvénysorozat, ebből a Liget átalakulása és ebből lett az Ezredéves emlékmű is. 

A nagyszabású kiállítás valódi megmutatkozási lehetőség volt Magyarországnak (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A tér bal oldalán, a mai Szépművészeti Múzeum helyén állt a Feszty-körképet bemutató Rotunda (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A főváros közgyűlése 1881-ben kezdeményezte, hogy a város méltóképpen emlékezzen meg a honfoglalás ezeréves évfordulójáról. 1894-re kristályosodott ki fokozatosan a terv, hogy az emlékmű – mely nyugati minták alapján készült – a reprezentatív „magyar Champs-Élysées” végére kerüljön, és oszlopokat formázva egyfajta elfektetett kapu legyen. Kapu a kiállításra, és kapu a nemzeti múltra. 

A millenniumi kiállítás főkapuja: vigyáztak a jobb oldali platánfára is a felállításakor (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A főkapu emlékeztet a későbbi emlékműre, a tér viszont még nincs lekövezve (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A tervek készen voltak már 1896-ra, de ekkor még másnak kellett a hely: a megnyíló ezredéves kiállítás egyik bejárata (az öt közül) itt volt. A tér 60 méter hosszú kapuját Frommer Lajos budapesti építész tervezte, kivitelezője Neuschloss Ödön és Marcell cége volt. Megjelenésében már emlékeztet a későbbi emlékműre, de persze messze nem olyan monumentális alkotás, mint az. 

Benépesülő nemzeti oltár

Az Ezredéves emlékmű koncepcióját Zala György szobrászművész és Schickedanz Albert építész álmodta meg. Lényege a magyar történelem fontos fordulópontjainak, meghatározó uralkodóinak a felvonultatása volt, úgy, hogy mindez összhangban legyen a regnáló Habsburg birodalom ideológiájával is. 1896-ban öt évet kaptak arra, hogy a mű megvalósuljon. Ez részben sikerült is. Zala először Gábriel arkangyalt mintázta meg, kezében a magyar koronával és a kereszttel: 1897 júniusára ezzel a feladattal el is készült. Az év vége felé az emlékmű oszlopcsarnoka is állt.

Igaz, az angyal nehezen került fel az oszlop tetejére: a mérnöki hivatal a harminchat méteres oszlopra helyezést csak úgy engedélyezte, hogy ha abban a talapzattól a figuráig egy vasrudat helyeznek el. Míg a megerősítésen dolgoztak, az öntödében közben elkészült a Gábriel-szobor, mely az 1900-as párizsi világkiállításon díjat is nyert. Az arkangyal 1901. őszén került fel végleges helyére. 

1905: az oszlopcsarnok már kész, de a szobrok még nincsenek a helyükön (vagy készen sem) (Forrás: Fortepan)

A tér 1912-ben: Árpád még magányosan áll, de az oszlopcsarnok már benépesült (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.064)

Az emlékmű tehát építészeti szempontból elkészült, de még üres volt. A szobrok fokozatosan készültek el a következő években. 1905-ben formát öltött Hunyadi Mátyás (Zala György műve), I. Ferdinánd (Margó Ede), IV. Béla (Köllő Miklós), Károly Róbert (Kiss György), II. Lipót (Füredi Richárd) alakja, végleges alakot kapott a Munka és Jólét, illetve a Tudás és Dicsőség szoborpárja is. Fokozatosan tették a helyére az elkészült műveket, a csarnok kezdett benépesülni.

1906-ra befejeződött Könyves Kálmán (Füredi Richárd alkotása), Hunyadi János (Margó Ede), és a Háború ábrázolása (Zala György); 1908-ra Ferenc József szobra és a Béke szimbóluma (Zala György). 1911-ben Szent László (Telcs Ede alkotása), Szent István (Senyei Károly) és Mária Terézia (Zala György) alakja öltött végleges formát. Ugyanebben az esztendőben öt domborművel is gazdagodott a főváros új nevezetessége.

A már meglévő szobrok számát 1912-ben II. Endre (Senyei Károly műve), III. Károly (Telcs Ede), Árpád lovas szobra (Zala György) gyarapította. 1914–1915 folyamán újabb négy dombormű is a helyére került. De ekkor a történelem közbeszólt: kitört az I. világháború. (Egyébként a térnek még mindig nem volt neve.)

Királyok helyett világproletárok

Az I. világháború alatt elfogyott a pénz, utána pedig az akarat. A nemzet hirtelen nagyon-nagyon messze került attól, amit 1896-ban ünnepelni akart. A közhangulat a súlyos veszteségek nyomán a Habsburgok ellen fordult: a dinasztia tagjainak szobrait, alig néhány évvel felállításuk után, eltávolították, mi több, a katonai egyenruhás Ferenc Józsefét össze is törték.

1919-ben pedig jött a Kommün: május 1-jére pedig egy internacionalista oltárrá változott a tér. Az építmény egészét vörös drapériával vonták be, rajta a felirattal: „Világ proletárjai, egyesüljetek!” A két szélen egy munkásember, illetve egy szegény paraszt figurája is megjelent: a királyok csak hallgattak a leplek alatt. És Árpád helyett Marx került a központba. 

Árpád helyett Marx, királyok helyett világproletárok: Hősök tere 1919. május 1-jén (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

Grandiózus díszlet volt mindez a még mindig névtelen téren – de egyúttal azt is megmutatta, hogy aki igazán nagyot, a szimbolika nyelvén is kifejezhető új tartalmat akar hozni Magyarországra, annak a Hősök terét be kell vennie. Egyértelművé vált: a főváros, a nemzet központi tere lett a korábbi városligeti tópartból.

Nyitókép: Gábriell arkangyal (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)