2019. június 28. 08:30

Kodály Zoltán, Ottlik Géza, Latinovits Zoltán, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Örkény István, Áprily Lajos, Illyés Gyula – és még hosszan folytathatnánk a sort, ki mindenki volt az elmúlt hosszú évtizedekben a Lukács fürdő vendége, sőt, törzsvendége. Mind a csodálatos platánok alatt jöttek és mentek, sőt, a medence partján lévő platán lombján át látták átszűrődni a napfényt.

Írta: Viczián Zsófia

„Ősz van, szél és napsütés: özönben dől a lomb a fákról. Közép-Európának tán legsudárabb platánjai Budapest egyik legszebb udvarán állnak, a Lukács fürdő hosszúkásan elhelyezett, önmagukat kerítő épületei közt” – írta Illyés Gyula az 1960-as években. A fák akkoriban már közelítették a 80-90 éves kort, és ma is sudáran állnak a fürdőépületek közt.

Van egy hírmondójuk benn is, az egykori női úszómedence partján: ez ugyan nem nőtt olyan nagyra, talán fiatalabb is, de a nyári hőségben a fürdőzők bizonyára hálásan tekintenek árnyat adó lombjára. Az összes platán a gyógyfürdő vizét élvezi: nem csak a felszálló párát hasznosíthatják, hanem a mélyben a gyökereikkel is azt szívhatják magukba. Talán azért ilyen egészségesek. Korok és fürdővendégek jönnek és mennek, ők túlélnek mindenkit…

A legtöbb vendég, aki a Lukácsba jön, a felújított ivócsarnok felől lép a parkba. Elegáns vonalvezetésű és burkolatú sétányokat vezetnek innen a gyógyfürdő bejáratához, az ágyásokban szépen kialakított növény-együttesek gyönyörködtetik a szemet. A szem mégis leginkább a hámló, sima törzsű, 120-130 éves platánokon áll meg. Generációk óta csodálja őket a Lukács különleges közönsége, köztük írók, művészek, az értelmiség számos jeles tagja. Bizonyára sok fontos beszélgetés is zajlott alattuk.

A Lukács fürdő 1907-ben: még közelebb a Dunához (Forrás: Fortepan)

A fürdő csodálatos parkja 1937-ben, jobbra egy ma is meglévő platán ifjú korában (Forrás: Fortepan)

Koronájuk olyan nagy, hogy még a tetőteraszt is bőven túlnövik, fentről, a napozók felől is egész fának tűnnek. Nélkülük nem lenne a Lukács az, ami, jelenlétük sokat hozzátesz a legendás miliőhöz. 

Fürdőkultúra Budán

Amikor a ma is látható fürdőépület épült, az 1880-as években, természetes volt, hogy a kúrához hozzátartozik a parkban való sétálás, beszélgetés, szemlélődés is. Sőt, talán épp e társsasági élet volt a fürdőkultúra lényege. A ma is látható fák (főleg platánok, illetve ostorfák) többségét a gyógyfürdő és gyógyszálló megépítése (1883) után 1897-ben telepíthették, mind az épület Duna felőli oldalán, mind pedig a belső kertben.

Természetesen platánok: ez volt a kor kedvelt parkfája. És egyúttal ez a faj megidézi Dél-Európát is, a tengerpartok hangulatát hozza. 
Az egykorú kerttervek a Lukács Duna felőli oldalán virágágyások közt kanyargó sétányokat mutatnak. Egy gyönyörű kis favázas pavilon is szolgálta a fürdővendégeket. Sínek már ekkor is voltak a folyó mentén, de alattuk, az itteni gőzhajó állomás felől át lehetett jönni, egyéb forgalommal pedig nemigen kellett számolni. 

Platánok, hálatáblák: a Lukács sajátos miliője (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A fák koronája a tetőtéri napozóterasz fölé nyúlik (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A Lukács (és a Veli Bej fürdő) előtti park eredeti, 1897-es kialakításából ma már aligha látszik valami, csak a platánok elhelyezkedéséből következtethetünk valamennyire egykori sétányainak vonalvezetésére. Megviselték a háborúk, és többször át is tervezték, megújították: először 1935-ben, majd Csorna Antal tervei szerint 1958-ban. Ez utóbbi átalakítás tulajdonképp máig megmaradt, bár 1972-ben, a HÉV építésekor sajnos sok szép növény elpusztult és a park is vesztett a területéből.

Utolsó nagyobb csinosítása a 80-as években volt, a mostani utcabútorok és burkolatok ezt a korszakot idézik, de 2011-ben is történt egy nagyobb rendezés itt, miután a park egy része felvette Elvis Presley nevét. És maradt itt valami egészen különleges is a régmúltból: a park kis sétányait ma is gázlámpák világítják be, melyek folyamatosan égnek.

A kis park adottságok kiválóak, a terület mégis általában kihalt. Mintha nem is a nyüzsgő főváros venné körül, hanem valahol egy félreeső, Monarchiabeli fürdőhelyen lenne, kissé elfeledve. A fák tövében nagy kupacban gyűlik a száraz őszi avar, az épületről pedig csendben pereg a vakolat, sőt, néhol már az épületdíszek is. Magányosan heverészik itt Tar István robosztus bronz nőalakja, kezében a lanttal. Csak a tavirózsák pompáznak, zavartalan nyugalomban… 

Nyitókép: Égbe törő platánok a gyógyfürdő bejárata mellett (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

 


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó