Budapest tömegközlekedési eszközein a kezdetektől kalauzok adták és kezelték a jegyeket, ellenőrizték a felszállók bérleteit. A zsúfoltság, az utazó tömeg méretének növekedésével azonban ez a rendszer fenntarthatatlanná vált. Az 1950-es évektől ezért egyre több tömegközlekedési járaton új rendszert vezettek be, a kalauzt egy kis pult mögé ültették, így nem kellett átfurakodnia a tömött járművön. 

Filmkocka Az én városom című filmből a pult mögött ülő kalauzzal 1960-ban (Fotó: Fortepan)

Az ülőkalauz-rendszert azonban csak azokon a járműveken lehetett bevezetni, ahol arra elég hely volt. Többféle elrendezést kipróbáltak, hogy miképp lehet optimálisan kialakítani a járművek belsejét, hogy az utasok le és fel tudjanak szállni, és még ülőhely is maradjon. Természetesen az ülőkalauz-rendszernél csak egy ajtónál lehetett felszállni, ott, ahol a kalauz ült. 

Kalauz munkában 1941-ben (Fotó: Fortepan)

Az 1960-as években azonban a közlekedési vállalatok egyre nehezebben tudták fenntartani a rendszert, jelentős munkaerőhiánnyal küzdöttek. A beszámolók szerint sokféle megoldást kipróbáltak, például hogy a villamosok egyes kocsijaiba csak bérlettel lehetett felszállni, vagy egyszerű, pénzbedobós jegyautomatákat szerelték fel a járműveket, egyes viszonylatokon pedig bevezették a kalauz nélküli üzemet.

Az évtized végére, miután a különböző budapesti tömegközlekedési cégeket összevonták egy nagy közös szervezetbe, a Budapesti Közlekedési Vállalatba, új rendszert vezettek be 1969. július elsejével: a kalauz nélküli közlekedést.

Kalauzok az Egy régi villamos című rövidfilm jelenetében 1960-ban az Állatkerti körútnál (Fotó: Fortepan)

Ehhez persze sok mindent módosítani kellett. Elsősorban a járműveket, ki kellett szerelni a kalauzülést, és mindegyiket fel kellett szerelni olyan berendezéssel, ahol az előre megváltott jegyet érvényesíteni lehetett a lyukaszókkal. 
A korabeli Magyar Nemzet 1969. július 2-án így számolt be a változásokról:

„Kedd reggel 0 órakor szegényebb lett a budapesti utca egy színfolttal: elbúcsúzott a kalauz. Nem volt szomorú ez a búcsú, s aki tanúja lehetett, mint e sorok írója is, láthatta, milyen vidáman, felszabadultan szálltak le fényesre kopott táskájukkal az autóbuszokról  és a villamosokról. Velük együtt lekerült a kocsik ablakából a KN jelzés is, hiszen e perctől kezdve minden kocsi kalauz nélküli. A reggeli csúcsforgalomban először a 49-esre szálltam fel a lezárt Szabadság-hídnál. A járdaszigeten sárga bódé, benne mosolygós ex-kalauznő.
— Hányat parancsol? — kínálja a jegyet mindenkinek, aki elmegy mellette. — Öt van
egy tömbben.
Veszek öt jegyet, egy idősebb, karszalagos forgalomirányító rögtön ott terem, megmutatja, hogyan hajtogassam össze.
— Csak ne tessék egyszerre bedugni és lyukasztani, mint az előbb egy bácsi!”

Az új rendszerben kétféle vonaljegyet vezettek be. Az 1 forintba kerülő halványsárga színű a villamosra, az 1 forint 50 fillérbe kerülő halványkék az autóbuszra volt érvényes. A trolira és a metróra sárga, azaz 1 forintos jegyet kellett érvényesíteni. 

Az új jegyeket városszerte 2000 helyen lehetett megvásárolni, trafikokban, pályaudvarokon, a távolsági autóbuszok pályaudvarain, HÉV-pénztárakban, a végállomásokon és a szolgálatot teljesítő kocsikísérőknél. Az első napokban több száz mozgóárusnál is lehetett jegyet venni, ahol a BKV számításainál két és félszer több jegyet adtak el elővételben. 

1965-ben még csak kísérlet volt a kalauz nélküli járat (Fotó: Fortepan)

Az új rendszernek volt még egy újdonsága: a járművek összes ajtaját igénybe lehetett venni a le- és a felszállásoknál, azaz nem voltak többé csak le- és csak felszállásra szolgáló ajtók. Joggal merül fel az olvasókban, hogy mi lett az így munka nélkül maradt kalauzokkal? A BKV-n belül felszívta őket a munkaerőhiány. Átképezték őket járművezetővé, ellenőrök lettek, vagy más cégen belüli munkakörbe kerültek

A rendszer gyakorlatilag 50 éve működik, természetesen kisebb-nagyobb változtatásokkal. A BKV egyes járatain visszahozta a csak felszállóajtókat, és ugyan nem a kalauznak, de a járművezetőnek kell megmutatni a jegyeket, bérleteket, sőt lehet nála is jegyet venni, illetve a régi lyukasztós gépeket leváltotta az időbélyegzős jegykezelő rendszer. A következő lépés az e-jegyek bevezetése lesz. 

Kalauznő 1924-ből (Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Történeli Fényképek Gyűjteménye, Ltsz: MMKM_TFGY_2225)

Nyitókép: Ülő kalauz (Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Történeli Fényképek Gyűjteménye, Ltsz: MMKM_TFGY_9859_1)

A cikkünkben használt Fortepan-képek adatai:

Filmkocka Az én városom című filmből,1959, képszám: 174841

Kalauz munkában, 1941, képszám: 71740

Jelenet az Egy régi villamos című filmből, 1960, képszám: 39207

A 6-os villamos a Mártírok útján (Margit körúton) 1965-ben, képszám.: 50380