BKV

thumb_4289_news_big.jpg Újra jár a zugligeti Libegő Április 27-től újra jár a Zugligeti Libegő, amelynek befejeződött a karbantartása. A Libegő Zugliget és a János-hegy között szállítja utasait, a két végállomás közötti 262 méter a szintkülönbség.
Mától láthatók a budapesti metró relikviái a M2-es Deák téri állomásának új kiállítótermében Idegenek is beléphetnek – az egykori diszpécserközpontban alakították ki a BKV új kiállítóterét, amely a 2-es metró Deák Ferenc tér állomásának peronjáról közelíthető meg. A Metró Kiállítóterem elnevezésű gyűjteményben a metrózás több mint fél évszázados történetét és működését lehet megismerni. Eredeti egyenruhákat, vezetőfülkét, cirill betűs feliratokkal ellátott vezetői pultot, kezelőasztalokat és egyéb relikviákat láthatnak az érdeklődők.
Budapest közlekedésének történetét mutatják be A Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban új kiállításon mutatják be az elmúlt másfél évszázad fővárosi közösségi közlekedésének történetét. A tárlat felidézi az újításokat, a különböző közlekedési eszközök megjelenését, a legmeghatározóbb járműveket. A 150 év jelképesen 150 tárgyi emléken, illetve ezek mellett fotókon, filmeken kel életre. A Múzeumok éjszakáján éjfélig várják a látogatókat.
Már-már műalkotás a Nagyvárad téri metrómegálló a BKV szerint Öt és fél év után, néhány napon belül befejeződik a 3-as metróvonal felújítása. A két utolsóként felújított állomás, a Lehel tér és a Nagyvárad tér május 22-én, hétfőn kapcsolódik be az utasforgalomba. Az érdeklődők azonban már most megtudhatják, milyen látvány fogadja majd őket, bepillantást nyerhetnek a műszaki és a kényelmi megoldásokba is.
Budapest közlekedésének történetét mutatja be az M2-es metró szerelvényein nyílt kiállítás Budapest közlekedésének történetéről szóló tárlat látható a BKV két M2-es metrószerelvényén a városegyesítés 150. évfordulója alkalmából. A tablókiállítás bemutatja a közösségi közlekedés első eszközeit, az omnibuszt és a lóvasutat, de bepillantást enged a sikló, a fogaskerekű és a kisföldalatti megjelenésének történetébe is.
Retró hangulat és színek kavalkádja a Deák Ferenc téri metróállomáson A Deák Ferenc téri metróállomást hétfőn adják át a forgalomnak, ám már most kiderült, milyen látvány fogadja majd az utasokat, ha lemennek az aluljáróba. A tervezők elképzelése az volt, hogy kortárs retró hangulatot teremtsenek a csőszerű terekkel és a sokféle szín, a sárga, a kék, a türkiz és a fehér használatával.
Aranyszínű lett a metrómegálló a Ferenciek terén Hamarosan megnyílik a metróállomás a Ferenciek terén, ahol az utasok a korábban megszokottól teljesen eltérő látvánnyal fognak találkozni. Az aluljárószinten megmaradt a hagyományos narancssárga szín, de a mozgólépcsővel az utastérbe érkezőket aranyszínű állomás fogadja majd. A színek és grafikai motívumok a térnek nevet adó ferences rendre utalnak.
A BKV 55 éve jött létre – Minden járművön kalauz volt, és olcsón lehetett utazni A Budapesti Közlekedési Vállalat 1968. január 1-jén vette át a fővárosi tömegközlekedést három másik társaságtól. A budapesti villamosokat, autóbuszokat, HÉV-eket és a többi közlekedési eszközt addig ugyanis három önálló vállalat üzemeltette, a Fővárosi Villamosvasút, a Fővárosi Autóbuszüzem és a Budapesti Helyiérdekű Vasút. Ezenkívül az új szervezet magába olvasztotta a Fővárosi Hajózási Vállalatot is.
Péntektől ismét jár az adventi villamos Az adventi és karácsonyi időszak látványossága az adventi villamos. A nosztalgiajármű idén nem a megszokott fénydíszítéssel, de hangulatos belső dekorációval bukkan majd fel a 2-es villamos vonalán és a főváros több különböző pontján.
Januárban nyílik meg az utasok előtt a Ferenciek tere és Deák Ferenc tér metróállomás Januártól újabb két állomáson, a Deák Ferenc téren és a Ferenciek terén is megállnak a szerelvények a felújítás alatt lévő 3-as metróvonalon. Még további négy helyszínen zajlanak munkálatok: a Lehel tér, Nyugati pályaudvar, Arany János utca, Nagyvárad tér állomások területén, valamint az utolsó simításokat végzik a Dózsa György úti liftek beépítésénél.
Búcsúznak a 200-as Ikarusok – Ötven évig határozták meg a budapesti utcaképet Budapest nemsokára elbúcsúzik egy legendától, amely évtizedekig meghatározta a város képét. Egy olyan buszcsalád utolsó darabjait készül kivonni a BKV, amely egy időben a világ talán legfontosabb busztípusa volt. Az Ikarus 200-asok ötven év után távoznak.
A 3-as metró teljes szakaszát jövő tavasszal adják át Az M3 metróvonal rekonstrukciója várhatóan 2023 májusában fejeződik be a BKV közlése szerint. Januárban nyílik meg az utasok előtt a Ferenciek tere és Deák Ferenc tér állomás, márciusban az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar megállókat adják át, májusban pedig megnyílik az utasforgalom előtt a Nagyvárad tér és Lehel tér állomás.
Veterán villamosokkal gazdagodott a BKV járműparkja Hosszas kutató- és előkészítő munka eredményeképpen két különleges, veterán villamossal gazdagodott a BKV Zrt. járműparkja. Az egyik egy 1895-ben gyártott motorkocsi, a másik pedig egy 1910-ben készült pótkocsi. A tervek szerint hamarosan elkezdődhet a restaurálásuk.
Megújulva várja az utasokat a Budavári Sikló Megújult a Duna-partot a Budavári Palotával 1870 óta összekötő Budavári Sikló. A világörökség részeként jegyzett vasút Margit és Gellért nevű kocsija új faborítást kapott, az ablakokat, ajtókat kicserélték rajtuk. A nagyjavítás során felújították a biztonsági berendezéseket, és helyreállították a sínpályákat is. A sikló mindennap reggel 8 és este 22 óra között várja az utasokat.
A BKV is bemutatkozik a Budapest100 programban A Budapest100 programhoz az idei évben a BKV is csatlakozik: a cég Erzsébetvárosban álló székházát és a ferencvárosi Ferenc Áramátalakítót nézhetik meg belülről is az érdeklődők szeptember második hétvégéjén.
Mégis lesz klíma a Budapestre érkező frankfurti villamosokon? A BKV szerint szerkezeti átalakításokkal megoldható a használt frankfurti villamosok klimatizálása.
A budapesti tömegközlekedésben 55 éve vezették be az egységes bérlet- és jegyrendszert A fővárosi közlekedési vállalatoknál az 1960-as évek közepére már 130-féle menetjegy létezett. A rendszer szinte átláthatatlan volt, ráadásul a jegyekből sokkal kevesebb bevétele volt a vállalatoknak, mint amennyibe a rendszer működtetése került. Ezért 1966. július 1-től Budapesten új viteldíjrendszert vezettek be, amely tulajdonképpen a mai napig megmaradt.
Mára a városkép részeivé váltak – 15 éve érkeztek Budapestre a Combino villamosok Nagy napja volt a budapesti tömegközlekedésnek 15 éve, 2006. március 14-én ugyanis megérkeztek az első Combino villamosok Magyarországra. Bár a világ akkori leghosszabb villamostípusának voltak gyerekbetegségei, a Combino az elmúlt 15 évben jócskán bizonyított, és ma már elválaszthatatlan része a Nagykörútnak és a budapesti városképnek is.
Búcsú egy újabb Ikarustól – Budapesten sosem volt túl népszerű a 415-ös buszcsalád Budapest újabb busztípustól búcsúzott: a napokban kivonták a forgalomból az utolsó Ikarus 415-ös buszt. A típus 1987-ben jelent meg Budapesten, de soha nem vált meghatározóvá a fővárosi utakon, annak ellenére, hogy a gyár a klasszikus 200-as típus leváltására tervezte. Inkább csak kiegészítő szereplő maradt a budapesti buszflottában.
A 3-as metró felújítása a veszélyhelyzetben is folytatódik A rendkívüli járványügyi veszélyhelyzet ellenére is folytatódik és a tervezett ütemben halad 3-as metró felújítása. A BKV közlése szerint nyár végén kezdődhetnek el a tesztelési folyamatok.
Egy kevésbé sikeres Ikarus története A kis, 405-ös Ikarusok 25 éve kezdtek el utasokat szállítani a fővárosban, de sajnos nem öregbítették a patinás márka hírnevét. Amikor megjelentek, olyannak tűntek, mintha a normál buszok összementek volna a mosásban.
Ötven éve nincs állandó kalauz a BKV járatain Budapesten a tömegközlekedés kezdetétől fogva a kocsik, legyenek azok ló vontatta, villamos hajtású vagy belső égésű motorral mozgatottak, szerves része volt a kalauz. Egészen 1969-ig.
Tíz év alatt az összes HÉV-vonalat felújítják A tervek szerint 5-10 év alatt valamennyi HÉV-vonalat felújítják és lecserélik a vonatállományt – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. A HÉV gördülőállományának átlagéletkora mintegy 40 év.
Nyílt nap lesz a fogaskerekűn 2016. szeptember 24-én nyílt napot tartanak a Budapesti Fogaskerekű Vasút járműtelepén, ahol családi és szakmai programokkal várják az érdeklődőket.
Jön a kártyás fizetés a tömegközlekedésben Az elektronikus jegyrendszer keretében vezeti be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az érintésmentes kártyával való fizetést.

További cikkeink