Buda és Pest között a Duna széles, ingadozó vízjárású és télen jég borította folyó. Ide hidat építeni a XIX. század elején eléggé merész vállalkozásnak tűnt, építőanyagként gyakorlatilag csak a kő vagy a fa merülhetett fel. A vas mint építőanyag új volt, 1810-ben épült Magyarországon elsőként egy kis vashíd. 

Ám 200 évvel ezelőtt, 1819. július 18-án egy linzi születésű mérnök, nevezetesen Campmiller József érdekes tervvel kereste meg Pest városát. A papíron benyújtott tervhez azt a megjegyzést fűzte, hogy a híd kicsinyített modelljét is kész elkészíteni és nyilvánosan bemutatni. A mérnök a városi tanácstól ehhez elkérte a hajóhíd pontos méreteit, amit meg is kapott, illetve a tanácsosok kifejezték azon óhajukat, hogy szeretnék látni a részletes modellt. 

A híd négy pilléren nyugvó, azaz ötnyílású híd lett volna, amelyeknél a pillérek kőből, az áthidalások fából lettek volna megépítve. A faszerkezetet ráadásul hajlított fagerendákból készítette volna el. 

A hidat hatvanháromszorosan kicsinyített modell formájában decemberben mutatta be nyilvánosan a Hét választófejedelemhez címzett fogadóban, valamint részletes dokumentációt is készített, amelyben a pénzügyi kérdésekre is kitért. 

Magyarország első vashídja 1810-ben épült Kisgaramon. Mindössze 3 métert hidalt át. A kép 1902-ben készült (Fotó: Fortepan)

A javasolt híd egy-egy nyílása 43 öl, az ív a körív 1/24-ed része lett volna, magassága 1 öl, 2 láb és 7,5 hüvelyk. A híd szélességét 5,5 ölben adta meg, míg teherbírását 20-22 ezer mázsában. A kis hídmodell ívei 50 fontot bírtak el, ebből úgy számolta, hogy 125 ezer mázsát vélhetőleg elbírna az eredeti méretű szerkezet. 

Mit jelent ez SI-mértékegységben? A nyílások 81,5 méteresek, a híd ívmagassága 2,62 méter lett volna, azaz igen alacsony ívvel épült volna meg (1/31-es aránnyal. A leglaposabb ívű híd a párizsi III. Sándor híd, ami vashíd, ott az arány 1/17). A híd szélessége 10,4 méter lett volna. A teherbírása pedig 11 200 kg nyílásonként. 

Ez egy, az eredeti Margit híd méreteivel vetekedő híd lett volna, azzal a különbséggel, hogy fából készültek volna az áthidaló nyílásai. Nem is akármilyen fából, ugyanis Campmiller tervei szerint télen kivágott, eleve ferdén, görbén nőtt fákat kellett volna használni, így elérhető lett volna a könnyű, vékony, de erős szerkezet.

A gerendákat – a tervező szerint – februárban kellett volna ácsolni, és az éles márciusi szelekkel kiszárítani. A híd első évekbeli kezelését is előírta, e szerint csak 3 év múlva, miután évente lucfenyőoldattal kezelték, lett volna lefesthető. Campmiller szerint így a hídja 100 évig is elállt volna. 

A fenmaradt tervrajz részlete a Közlekedési Múzeum gyűjteményében (Forrás: Képgyűjtemény Ltsz: 8014) 

A pénzügyi kérdésekre rátérve kifejtette, hogy a híd 240 000 ezüst forintba kerülne, a saját költségeire 2450 forintot kért. A hídtervet a hatóságok örömmel fogadták, és komolyan foglalkoztak vele, így december 4-én részletes tervet tárt a tanácstagok elé. E szerint a hidat 11 hónap alatt felépíti, és 30 évig üzemelteti úgy, hogy a hajóhíd – amely a két város tulajdona volt, de üzemeltetésre bérbe adták – bérleti díját, évi 40 ezer forintot megfizeti.

Természetesen ebben az esetben a hajóhidat le kell bontani. 30 év után 3 szabad év következett volna, amikor is nincs bérfizetés, majd 33 év múlva a hidat átadta volna a városoknak. Pest városa komolyan foglalkozott a híddal, Budával együtt jelezték is a Helytartótanácsnak, hogy amennyiben nincs műszaki akadálya, ők támogatják a tervet. 

Ezt a hajóhidat váltotta volna le az állandó fahíd (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A következő fél év – a különböző bécsi és budai hivatalok támogató hozzáállása mellett – a bürokratikus ügyek tisztázásával telt, eközben Campmiller is élénken lobbizott a terve mellett, a modellt több helyen, így Bécsben is bemutatta. E folyamatot Viszota Gyula A Széchenyi híd története az 1836: XXVI. T. C. megalkotásáig című művében részletekbe menően ismerteti.

A korabeli sajtó is sűrűn cikkezett a tervről, különböző szakértők fejtették ki az általában támogató véleményület. 1820 második felében egy szakértőkből felálló különbizottság alakult meg gr. Almásy Ignác magyar alkancellár elnöklete alatt, amely a műszaki kérdéseket vizsgálta meg.

Végül 1820. október 15-én e bizottság azt állapította meg, hogy a valódi híd számítási hibák miatt (a modellel ellentétben) saját magát sem bírná el. A bizottság a híd építését támogatta, és felszólították Campmillert, hogy a műszaki felvetések és javaslatok alapján készítsen megfelelőbb tervet, azonban Campmiller e felszólításnak már nem tett eleget. A terve 1824-ig még fel-felmerült a híd körüli értekezésekben, majd pár évre feledésbe merült, amikor is 1832-ben a Hídegylet részére a korábbi tervekkel együtt átadták.

Valójában a felvázolt hídterv a Duna áthidalására alkalmatlan lett volna, de előnye az volt az elképzelésnek, hogy itt már modellkísérleteket végeztek, és a tervet megalapozott számítások alapján értékelték. Mindemellett jelentős volt az is, hogy a tervvel kapcsolatban az állandó híd lehetséges megépítéséről 1811-ben kimondott álláspont módosult, hiszen a bizottság híd építését már nem tartotta lehetetlennek. Ezután még számos – amatőr vagy professzionális – hídterv születik meg a következő években. 

Nyitókép: A fenmaradt tervrajz részlete a Közlekedési Múzeum gyűjteményében (Forrás: Képgyűjtemény Ltsz: 8014) 

A Fortepan-kép adatai: Az 1810-ben épült öntöttvas híd Kisgaramon (ma Szlovákia) egy 1902-es fotón, a kép adományozója: Schoch Frigyes