2019. augusztus 30. 12:00

Az óbudai hajógyárban, a Széchenyi nevű hajó keresztelési és vízrebocsátási szertartásán énekelték először nyilvános ünnepségen a himnuszt, a főváros minden pontjától érkezett sokaság előtt, 175 évvel ezelőtt. Az Erkel Ferenc által megzenésített Kölcsey-vers hatásáról lelkesedve írtak a korabeli lapok 1844-ben. Az „Isten, áldd meg a magyart” kezdetű művet nagyszerűnek, felségesnek, magasztosnak nevezték, amely a szívet és a lelket felemeli.

Írta: Domonkos Csaba

Különös helyszínen hangzott fel első alkalommal nyilvános ünnepségen, 175 évvel ezelőtt Kölcsey Ferenc Hymnus című verse, Erkel Ferenc által megzenésítve. Természetesen akkor még nem „nemzeti dalként” énekelték, hanem egy különleges eseménynek, egy hajó vízre bocsátásának ünnepélyességét emelték vele. A hajó neve Széchenyi volt, ami nem meglepő, hiszen a legnagyobb magyar természetesen a hajózás ügyével is foglalkozott. Széchenyi István egységes magyar ipari fejlesztésben gondolkodott, olyanban, amely nem rugaszkodott el a valóság talajától, mégis, elképzelései a legtöbb kortársa szemében merész vállalkozásnak tűntek.

Ugyan a dunai gőzhajózás megteremtése nem, de elterjedése és sikere, valamint annak az Al-Dunára való kiterjesztése a nevéhez kapcsolódik, ahogy az Óbudára telepített hajógyár is.

A Széchenyi nevű hajó makettje a Közlekedési Múzeum gyűjteményében (Fotó: Hajóregiszter, MMKM) 


Ebben a hajógyárban bocsátották vízre a Széchenyi hajót 1844. augusztus 10-én, az alkalomra Óbudára gyűlt egybe az előkelő közönség. A Jelenkor 1844. augusztus 15-én így számolt be az eseményről: 

„F. hó 10kén sajátszerű, épen olly uj mint érdekes ünnepélylyel ment véghez a’ lapunkban is előleg említve volt, Széchenyi nevét viselő uj gőzös keresztelési és vizrebocsátási szertartása az ó-budai derék hajógyárban. Már kora délután özönle gyalog és kocsin a' kandi sokaság a’ két főváros minden pontjairól a’ Dunapartokra (…) A’ hatalmas vas hajótest (orrán gr. Széchenyi faragott mellképe) magas lejtős állványán már messziről szembeötlött. A ’magaslatot ellepék az ünnepély közvetlen szertartóji s a' budapesti előkelő világ díszes koszorúja, kik oda jobbadán nemzeti háromszín kelmével borított karfája lépcsőzeten jutának’ s ott bevont padok ’s ülésekkel erkély-alakú tágas emeleten, melly szinte nemzeti háromszinű lobogókkal vala szőnyegezve, foglalónak helyet, mi közben a’ felavatandó hajóra települt Ceccopieri ezred hangászkara, váltva, többnyire lelkes nemzeti nótákat harsogtatott, mik után megzendült Kölcsey magasztos hymnusza Erkeltől „Isten áldd meg a’ magyart!“ nemzeti színházunk kardalnokai által szivrehatólag énekelve”...


A hajót ezután a keresztanya, özv. báró Wenkheim Józsefné – leánykori nevén Orczy Terézia – megkeresztelte, és a hajót a vízre bocsátották. A a Nemzeti Társalkodó 1844. szeptember 13-án számolt be a hajó vízrebocsátásáról. A lap tudósítója így ír a himuszról:

„Ez a’ hymnus barátom, valami olly nagyszerű, olly felséges, hogy nemcsak a’ szivet és lelket föllengzésbe, hanem talán a’ sirok éjjelében alvó hamvakat is képes mozgásba hozni.”


Maga a névadó, Széchenyi István egyébként nem volt jelen, pár nappal korábban, augusztus 8-án a Galathea nevű hajón Pozsonyba utazott az Országgyűlés ülésére. 

Az óbudai hajógyár 1857-ben (Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjtemény)


A nevét viselő hajó egy elegáns személyszállító hajó volt, 50,3 méter hosszú, 5,8 méter széles és a gépe 100 lóerős volt. (A Széchenyi nevet ez a hajó csak 1846-ig viselte, onnantól Szegedin volt a neve, egyébiránt 1908-ig volt szolgálatban. A gróf nevét ezután több más hajó is viselte.) 

A dunai gőzhajózás megindítása – ahogy írtuk – nem Széchenyi ötlete volt, már az 1810-es években is napirenden volt a bécsi udvarnál is, hogy miképp lehetne a Dunát jobban kihasználni kereskedelmi célokra. Egy probléma volt, hogy a folyó keletre folyt, ezért nyugat, azaz felfelé a hajókat vontatni kellett, ami lassú és drága mulatság. A gőzhajó erre kínált megoldást.

A korai kísérletek után a valójában osztrák DGT (német neve Erste Donau-Dampfschiffahrts Gesellschaft, DDSG) 1829-es megalakulásával vált menetrendszerűvé a hajóforgalom. Széchenyi, mint a társaság igazgatósági tagja aktív szerepet vállalt a cég magyarországi térnyerésében, és a hajózás fejlesztésében – például az Al-Duna szabályozásában –, és ő volt az, aki az Első Duna-gőzhajózási Társaság 1833-as közgyűlésén felvetette, hogy a hajópark fejlesztéséhez szükséges hajógyárát Óbudán kellene felépíteni. 

A gyárat a DGT 1835-ben alapította meg, ekkorra szerezte meg ugyanis a szigetet. 1836-tól folyamatosan épültek itt a hajók (1839-től már vas testtel), amelyek azután szorgalmasan járták a Dunát. 

A himnuszt, mint tudjuk, Kölcsey 1823-ban írta meg, a zenét hozzá – kórusműként – Erkel Ferenc szerezte egy pályázatra 1844-ben. Ekkortól több alkalommal is felhangzott, például az év nyarán a Nemzeti Színházban már énekelték, de nyilvánosan, szabad téren, ünnepi alkalomból a Széchenyi hajó fentebb leírt vízrebocsátásakor hangzott el. Hivatalos „státuszt” sokáig nem kapott.

Bár 1918 után már mint magyar nemzeti dalt játszották (illetve az első olimpián, kisebb kavarodás után is ez a mű hangzott fel Hajós Alfrédnak), elsőként hivatalosan jogszabályban az Alkotmány 1990-ben rögzítette mint nemzeti dalt.  

Nyitókép: A hajógyár Ó-Budán (Grafika), Alt Rudolf rajza, 1850 (Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjtemény)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó