Az 1950-es évek teljes bezárkózása után az 1956-os forradalmat leverő új rezsim az 1960-as években egyre inkább beengedte az országba a külföldi turistákat, sőt a turizmus növekedésében volt érdekelt. Nemcsak a propaganda szempontjából volt ez fontos a számukra, hanem az országba így beáramló nyugati valuta miatt is. Ezért az 1960-as években nagyszabású fejlesztésekbe kezdtek, szállodák épültek, és egyéb újításokkal is kísérleteztek. 

Sok információt nem adtak ezek a táblák a Budapestre látgatóknak (Fotó: Fortepan/Uvaterv, 1972)

Budapestre az 1960-as években valóban egyre több turista érkezett, akiknek tájékoztatására új ötlettel állt elő a városvezetés: világító irányító táblák felszerelését határozták el, amelytől a turisták jobb tájékoztatását várták. Az Esti Hírlap 1969. szeptember 4-i  számában így írt az új kezdeményezésről: 

„A Villamos Automatika Intézet szakemberei megkezdték a Marx téren a világító idegenforgalmi irányjelző táblák szerelését. A terv szerint tizennégy különböző feliratú táblát helyeznek itt el. Egy-egy tábla száznegyven centiméter hosszú, s belsejükbe fénycsövet helyeznek el. Budapest közigazgatási határain belül az idegenforgalmi nevezetességek felé vezető útvonalat sárga alapon fekete színnel, a vidéki irányokat zöldalapon fehér betűkkel jelzik. A program szerint a Marx tér után a Körút mentén a Blaha Lujza téren, az Üllői úton és a Boráros téren; ezenkívül a Kosztolányi Dezső téren, a Margit- és az Erzsébet-híd budai hídfőjénél helyeznek el világító idegenforgalmi táblákat. Év végéig több mint 160 új típusú irányjelző táblát szerelnek fel.”

A 140 centiméter hosszú és 35 centiméter széles táblákat úgy tervezték, hogy 50-100 méterről is láthatók legyenek. Azaz nem térképekről vagy a város nevezetességei közötti legjobb útvonalat mutató valódi tájékoztatókról volt szó, hanem gyakorlatilag nagy méretű útirányjelző táblákról. A táblákon gyakorlatilag csak a nevezetesség vagy a városrész neve szerepelt.

A fellelhető képek alapján ezek belső világítással felszerelt nyíl alakú dobozok voltak, amelyeket vagy már meglévő, vagy külön oszlopokra szereltek fel, és csak az egyik oldalukon volt információ, a hátoldalukon – amelyek ugyancsak látszódtak – nem. 

A táblák hátoldala kihasználatlan maradt (Fotó: Fortepan/Uvaterv, 1976)

A táblákat ki is helyezték, de nem lehettek valami jó minőségűek, mert 6 évvel később a Hétfői Hírek című újság a július 12-i számában már arról írt, hogy elavultak a budapesti idegenforgalmi jelzések.

„A világító táblák egy része elkopott, s ezek különben is csak a főbb csomópontoknál adtak nem mindig egyértelmű útbaigazítást.”

A szakemberek új rendszert dolgoztak ki, amely három csoportra osztotta a táblákat: a közúti forgalmat, útirányokat jelző táblákra, amelyek a fővárosba érkezéstől kezdve folyamatosan vezették, irányították az autósokat, idegenforgalmi táblákra, amelyek Budapest nevezetességeihez kalauzolták az ideérkezőket és szolgáltató jelzőtáblákra, amelyek a szállodákhoz, kempingekhez vezettek. 

Az egykori Marx téren (ma Nyugati tér) a kis, járdaszigetre helyezett tábla nem volt valami feltűnő (Fotó: Fortepan, 1974)

Ez már egy átgondoltabb táblarendszer volt. Az egyik táblatípus zöld alapon fehér betűvel jelezte az irányokat, ezeket a cikk szerint a Nagykörúton kívánták elhelyezni, mert a közlekedéstervezők szándéka szerint a Nagykörút osztotta volna el a budapesti és az átmenő forgalmat is, azaz a körútról indulhatott volna a közlekedő – akit a korszellemnek megfelelően autósnak képzeltek el –, akár az ország nagyobb városaiba, akár a belváros felé.

A Nagykörúton belül pedig a kék színű (kék alapon fehér betűk) táblák irányították a tervek szerint a forgalmat. Mindezek mellett a nagyobb csomópontokon, pályaudvaroknál térképek és tablók jelezték Budapest nevezetességeit. 

A rendszer egyes elemei előre vetítették a ma is használt jelzőtáblákat, térképeket és kis, útbaigazító táblákat, amelyek szintén a napi közlekedőket és a turistákat igyekeznek eligazítani, már ha használja valaki ezeket az okostelefonok és a navigációs programok világában. 

Nyitókép: Táblák a Nyugatinál (Fotó: Fortepan/Uvaterv, 1976)