A Lánchíd Palota természetesen a Lánchíd mellett található Budán, a Fő utca 1. szám alatt. Az építtető a Lánchíd Társulat volt. Az impozáns palota helyén a Lánchíd építésekor az építkezést kiszolgáló épületek voltak, ám  miután a híd elkészült, a cégnek több olyan telek is volt a tulajdonában a Duna-parton, amelyekre már nem volt szüksége. Ezeket az évek alatt sorban eladták, de a Fő utca 1. számú telekre a társaság a saját székházát építette fel. 

1869-ben adták át az Ybl Miklós tervezte irodaházat. Akkor még villamos nem járt előtte (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu).

A terveket Ybl Miklós készítette. A neoreneszánsz épület méltó volt ahhoz, hogy a főváros és az ország valódi közepén álljon, valamint az ország egyik, ha nem a legnagyobb tőkével rendelkező vállalatának székházaként szolgáljon. (Nem itt van a főváros és az ország földrajzi középpontja, de az országos főutak az itt lévő 0 kilométerkőtől számozódnak, és a budapesti házszámok is a Lánchíd felől növekednek.)

A Lánchíd budai hídfője akkor, az 1860-as években egész más képet mutatott, mint ma. Egyrészt a mai Clark Ádám tér, az akkori Lánchíd tér alig volt több egy kereszteződésnél, amelyet impozáns épületek vettek körül. Eleve itt volt a Lánchíd, vele szemben az Alagút.

1861-ben itt nyílt meg a Budai Népszínház, 1862-re felépült a Budai Takarékpénztár épülete is, de több bank és vasúttársaság székháza is a közelben volt. Nem volt még a körforgalom, a Lánchíd budai vámszedőházai a Fő utca vonalával estek egybe. 

A Lánchíd Palota képe nem sokat változott, minden más azonban a környezetében teljesen átalakult az elmúlt 150 év alatt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Annak ellenére, hogy a Lánchíd Társaság vagyona óriási volt, hiszen a híd maga 6 millió forintot ért, a híd valójában nem volt kiemelkedően nyereséges vállalkozás, az 1850-es évek végén több éven keresztül még  veszteséget is termelt, de a város fejlődésével és a forgalom növekedésével az 1860-as években már nyereséget is hozott. Ezért az 1860-as években a Lánchíd Társaságnak már szüksége volt egy reprezentatív, új székházra. 

Az építkezés 1867-ben indult, de az 1869. március 20-i részvénytársasági közgyűlés jegyzőkönyve szerint az építkezés csúszott, erről így tájékoztatták a részvényeseket: 

„A mi a társulat házának építését illeti, az iránt a szerződés még az építkezésnek kedvezőbb időszakában köttetett meg; de mint valamennyi helybeli építkezés tavaly, úgy a miénk is, épületi anyagok és hozzá értő munkások hiányában késedelmet szenvedett; mindazáltal az igazgatóség annak jövő hóban való befejezését biztosan várja. Maga az építés, mint a részvényes urak e felöl meggyőződhettek, stylre nézve szép és helyes, és az eddig látottakból ítélve szilárd is.”

A Lánchíd Társulat alig egy évig élvezhette az új, szép, helyes és szilárd épületet. Ugyanis ugyanezen a közgyűlésen arról is tájékoztatták a részvényes urakat, hogy az állam tárgyalásokat kezdeményezett a híd megvásárlására. 

A híd és vele az új kétemeletes (a Duna felőli oldalon négyszintes), háromhomlokzatos, neoreneszánsz ház – hiszen az egész társaságot megvette az állam – 1870. július elsején tehát állami tulajdonba került. A Lánchíd Társaság igazgatói októberig a székházban maradhadtak az átadás-átvétel lebonyolítására, de ezután ide 1871-től az Állami Hidak Felügyelősége költözött, amely szerv a Pénzügyminisztérium alá tartozott.

1870-ben, megalakulása után a Fővárosi Közmunkatanács is ebben az épületben működött, egészen addig, amíg 1890-től a Döbrentei téri új székházba költözhetett. 

A palota részletei is lenyűgözőek (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A keskeny, U alakú udvarral – amit most üvegtető fed  – rendelkező Lánchíd Palotában lakások is voltak, itt lakott például Reitter Ferenc mérnök, Herrich Károly, az Alagút Társaság igazgatója vagy Heinrich Nepomuk János doktor, a Rácz fürdő tulajdonosa. 1920-től a ház földszintjén sörcsarnok működött, 1936-ban pedig a Közigazgatási Bíróság vette át az épületet.

A II. világháború alatt, Budapest ostromakor a legtöbb környékbeli épület vagy tönkrement, vagy annyira megrongálódott, hogy nem lehetett, nem akarták helyreállítani. Maga a tér is megváltozott, a szűk kereszteződés helyét a most is látható körforgalom vette át, kihasználva a lebontott épületek miatt létrejött szabad területet. A Lánchíd Palota azonban kisebb sérülésekkel túlélte a háborút. 

1954-től a Legfelsőbb Bíróság működött itt, míg 1981-ben a Budai Központi Kerületi Bíróság költözött be. A rendszerváltozást követően, 1995-ben az állami tulajdonban lévő, de az Igazságügyi Minisztérium kezelésében álló épületet az állam eladta az akkor az Andrássy út 23. alá bejegyzett Ökocentrum Nemzetközi Környezetvédelmi és Koordinációs Rt.-nek, amely 2005-ig birtokolta azt.

Ekkor az irodaházként bejegyzett 1511 négyzetméteres ingatlan a debreceni székhelyű Lánchíd Palota Ingatlanfejlesztő Kft. tulajdonába került. Majd jogutódlással 2011-ben a II. kerületi Medve utcába bejegyzett Recovery Ingatlanhasznosító Kft. tulajdona lett, s ismételt jogutódlással 2012-ben a Recovery Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Zrt. tulajdonába került. De csupán néhány hónapra, mert 2013-ban megvásárolta az ingatlant a VII. kerületi Madách térre bejegyezett DÖB-68 Zrt., amely a mai napig is birtokolja.

Az erősen leromlott állapotú Lánchíd Palotát 2008-ban felújították, az akkor közölt információk szerint 6 milliárd forintért, ám az abban az évben kezdődő gazdasági válságban a tulajdonos csődbe ment.

Az ingatlan tulajdoni lapja szerint az elmúlt években több földhivatali bejegyzés ellen nyújtottak be fellebbezést, de per is volt folymatban, és több milliárd forint értékben jegyeztek be rá jelzálogjogot. Ezek jó részét azóta törölték, de az ingatlant ma is többmilliárdos jelzálogjog terheli. Egészen meglepő, hogy olyan bejegyzést is találunk, hogy maga a hitelező bank lemondott a jelzálogjogi ranghelyével a rendelkezés jogáról.

A Magyar Állam 2018-ban jegyeztetett be az ingatlanra elővásárlási jogot, a világörökségről szóló 2011-es törvényre hivatkozva.

Az ország talán legdrágább irodaházának bejárata (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Nyitókép: Az egykori Lánchíd Palota (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)