Sorsszerű, hogy 1867 után egyszerre kezdte el magyarországi tevékenységét az a három mérnök, akik a XIX. század hátralévő három évtizedében megteremtették a magyar vashídépítést. Feketeházy János 1867-ben tért haza Bécsből, és vállalt munkát a Vasútépítészeti Igazgatóságnál, majd a MÁV-nál, Kherndl Antal Zürichből hazatérve kezdett tanítani a Műegyetemen, ugyanott, ahol 1869-ben diplomázott a két kortársánál két évvel fiatalabb Czekelius Aurél is.

Czekelius 1844. október 5-én született Csiklovabányán. A mérnöki hivatást apjától, Czekelius Dánieltől örökölte, aki Vajdahunyadon, Nagyszebenben, Temesváron dolgozott mint főmérnök. Középiskoláit Temesváron végezte, majd a Műegyetemre iratkozott be. A „három nagy” közül ő az egyetlen, aki a Műegyetem végzett. A diplomaszerzés után a nem sokkal korábban megalakult MÁV alkalmazottja lett, ennek keretében a máramarossziget–aknaszlatinai vasút építésénél lett segédmérnök.

Nem sokkal ezután már a hídépítésnél találjuk. A Margit hidat ugyan külföldi, francia tervek alapján, Franciaországból szállított anyagokból építették, de magyar mérnököket is alkalmaztak, így segédmérnöki beosztásban Czekelius is itt dolgozott 1873-tól. Ez jó iskola volt számára, hiszen a következő jelentősebb munkája is hídépítés volt, mégpedig az Összekötő vasúti híd építésénél. Sajátságos, de 100 százalékosos pontossággal nem tudjuk, hogy ki volt a szintén külföldi anyagokból épülő híd tervezője, de a szakma és a korabeli sajtó is e híd tervezési munkáit a Czekeliusnál alig két évvel idősebb Feketeházy Jánosnak tulajdonítja. 

Czekelius 1881-től minisztériumi tisztségeket töltött be, 1889-ig a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium műszaki tanácsosa, közben 1885–1889 között középítési felügyelő, majd 1889-től a szerkesztési osztály, 1894-től pedig az átnevezett Kereskedelemügyi Minisztérium Duna-híd Szakosztályának vezetője. 

 

A Vámház téri (ma Szabadság téri) híd eredeti, Feketeházy-féle terve a Vasárnapi Ujság 1894. június 3-i számában

És pont ez az az időszak, amikor a magyar hídépítések meglódulnak. 1890-ben adták át az első magyar tervezésű és kivitelezésű Duna-hidat Pozsonyban, majd ezt követően – a Feketeházy típusterve alapján épült – komáromi Erzsébet hidat és a Mária Valéria hidat, amelyek építésénél a minisztérium részéről Czekelius volt az építések felügyelője, irányítója. Mindemellett számos kisebb-nagyobb híd építésénél játszott fontos szerepet, illetve az ő vezetése alatt dolgoztak ki a minisztériumban szabványterveket. 

Még a szerkesztési osztály vezetője volt, amikor a világvárossá fejlődő Budapest és a magyar kormány egyszerre két híd építésére írt ki pályázatot. A pályázat félig-meddig volt eredményes, mert a Vámház térre tervezett hídra megtalálták a tökéletes tervet, amelyet Feketeházy János készített, de ez a terv – lévén, hogy „csak” egy pályázati anyag volt – jelentős fejlesztésre, kidolgozásra szorult, azaz  a részletes tervezés csak ekkor kezdődött. 

Az 1896-ban elkészült Ferenc József híd, a mai Szabadság híd. Czekelius Aurél irányította a tervezői csapatot (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

E munkát pedig Czekelius irányította úgy, hogy Feketeházy zseniális tervén semmit sem csorbítottak, csak javítottak. Ő javasolta a folytvas felhasználását, és fogta össze a nála fiatalabb tervezőcsapatot, Beke Józsefet, Gállik Istvánt, Jurkinyi Jenőt és az építészt, Nagy Virgilt. Az eredmény a mai napig látható: a Szabadság híd 1896 óta pompázik a Fővám és a Gellért tér között. 

A másik pályázaton, amit az Eskü téri hídra írtak ki, az első díjat egy német kábelhíd terve nyerte el. A hazai közönség viszont magyar hidat szeretett volna itt látni, és mivel a híd környezete sem volt még előkészítve, ezért itt a díjnyertes terv helyett volt lehetőség és idő egy másik tervet is készíteni. A két híd tervezésének és építésének lebonyolítására a Kereskedelemügyi Minisztériumban külön hídépítési osztályt szerveztek 1894-ben, amelynek vezetője Czekelius lett, ezen osztályon számos mérnök dolgozott, köztük Nagy Virgil, Beke József, Gállik István. Az Eskü térrel az volt a fő gond, hogy ott egyszerűen nem volt hely hidat építeni, a pesti belváros olyan sűrűn be volt építve, hogy a hídfő kialakítása csak nagyon sok épület elbontása árán volt lehetséges.

Az Erzsébet híd a megnyitásakor az Új Nemzedék című napilap képén (Fotó: Fortepan)

A minisztériumban közben olyan döntés született, hogy az Eskü térre tervezett híd mindenképp magyar anyagból és magyar tervezők munkájaként épüljön meg. A tervezők munkacsoportját, Beke Józsefet, Gállik Istvánt és Nagy Virgilt pedig Cekelius Aurél irányította. A híd – amely a maga 290 méteres nyílásával a világ legnagyobb nyílású lánchídja – a korszak lenyűgöző mérnöki alkotása volt, és számos új megoldást vonultatott fel, 1898 és 1903 között épült meg. Sajnos magyar sajátosság, hogy a híd építése közben felmerült problémákat felnagyítva sok támadás érte Czekeliust is. E vádakra az átadás után a Magyar Székesfőváros című lap 1903. október 13-i száma így emlékezett vissza:

 „Czekelius Aurél végigjárta a meghurczoltatás Golgotháját. De most büszkén mutathat alkotására, mondván : ime, megvalósítottam tervemet. Neki, azt hisszük, nem kell semmi elégtétel. A hozzá hasonló jellemek a híven és jól végzett munkában találják elégtételüket.”

A híd építésében kifejtett tevékenységéért Ferenc József a Lipót-rend lovagkeresztjét adományozta neki. Nem sokkal később, 1905-ben Czekelius nyugdíjba vonult, de nem maradt tétlen. 1910 és 1914 között a Magyar Anyagvizsgálók Egyesületének elnöke volt. 
Czekelius Aurél 83 éves korában, 1927-ben hunyt el Budapesten. 

Nyitókép: A fő mű, az Erzsébet híd még építés alatt (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)