2019. december 1. 09:00

Az 1950-es évek áruhiánya után az 1960-as években már kissé javult a lakosság ellátása Budapesten. 1964-ben pedig egy új színfolt jelent meg a fővárosban, a régi Párisi Nagy Áruház helyén megnyílt a felújított Divatcsarnok.

Írta: Domonkos Csaba

A Párisi Nagy Áruház 1911-től várta a vásárlókat egészen a II. világháború utáni államosításig. Az épület eredetileg 1884-ben épült kaszinónak, Petschacher Gusztáv tervei szerint. Majd az 1909-ben kezdődött átalakítás után (amelynek tervezője Sziklai Zsigmond volt) 1911-ben nyílt meg benne a Goldberger Samu által megálmodott modern, francia mintára kialakított nagyáruház, amelynek tetején egy különleges sétányt helyeztek el, ahol télen korcsolyázni is lehetett.

Az áruház tetősétánya, ahol telente korcsolyapálya működött (Fotó:Wikipedia)


Az épület egészen a Paulay Ede utcáig ért, és míg az Andrássy úti homlokzata – az 1909-1911 közötti átépítés nyomán – szecessziós stílust követett, a Paulay Ede utcai eredeti épületrész – benne a Lotz-teremmel – neoreneszánsz volt. Az államosítás után az épületet, amely az ostrom alatt jelentősen nem sérült meg, könyvraktérként használták. 

A Lotz-terem eredeti formájában az 1880-as években. A freskók Lotz Károly és Feszty Árpád munkái (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

 A kormány 1959-ben döntött arról, hogy az addig a Rákóczi út 74. alatt működő, és 1956-ban, a szabadságharc alatt  komoly sérülést szenvedett Magyar Divatcsarnok Áruház költözzön át az Andrássy úti – akkori nevén Népköztársaság útjai – épületbe, ahol modern nagyáruházat terveztek kialakítani. Azaz nem a Párisi Nagy Áruházat kívánták újranyitni, hanem egy másik, nagy múltú áruháznak kerestek új helyet. A Rákóczi úti egykori Magyar Divatcsarnokból pedig Otthon Áruház lett. 

 

 Az épület homlokzata 1957-ben (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)


Azt, hogy miképp döntöttek erről a költözésről, és egyébiránt a magyar gazdasági szereplőkről a tervgazdaságban, jól jellemzi az alábbi cikkrészlet az Esti Hírlap 1959. január 20-i számából:

„A Minisztertanács egyik legutóbbi határozatával döntést hozott az ügyben. Elrendelte, hogy a Cipőnagykereskedelmi Vállalat ürítse ki Visegrádi utcai raktárhelyiségeit és költözzön át a volt Kossuth Akadémia raktár céljaira kijelölt épületrészébe. Ugyanekkor a Cipőnagykereskedelmi Vállalat Visegrádi utcai raktárait a Könyvterjesztő Vállalat kapta meg. A raktárépítkezéseket rövidesen megkezdik.”

E döntés tette lehetővé, hogy a Párisi Nagy Áruházban lévő könyvraktár – ami ugye a Visegrádi utcába költözött – helyén megnyílhatott a Divatcsarnok az épület alsó szintjein. Pár évvel később 1963-1964 között azonban nagyobb átalakítás történt, új szint épült az áruházra, és 1964. december 1-jén megnyílt az új, 25 millió forintos költséggel kibővített Divatcsarnok. 

Az újjáalakult áruházról részletesen beszámolt a sajtó is. Ebből az olvasók megtudhatták, hogy az áruházban nem csak vásárolni lehet, hanem a Lotz-teremben – amelynek freskóit a felújítás során restauráltak, és már ekkor védetté nyilvánították – a hamarosan gyártásra kerülő cikkekből rendezett kiállítást is meg lehet tekinteni. Ráadásul az új termékek bemutatását a tervek szerint közvélemény-kutatással kötötték össze. Az első kiállítás a cipőkről szólt.

Az 1968-as kiállítás a Lotz-teremben a Május 1. ruhagyár termékeiből (Fotó: Fortepan) 


Az 1964-ben megnyílt áruház földszintjén és félemeletén női és férfi divatcikkeket, kalapokat, harisnyákat és kötöttárukat lehetett kapni, míg az első és második emelet a cipőké volt. Ez volt akkoriban a legnagyobb készlettel rendelkező cipőáruház, a raktárakban 80 ezer pár cipő volt megtalálható.

A harmadik emeleten a férfi- és a fiúkonfekciót helyezték el, a negyediken a női ruhák kaptak helyet. 
Az új áruház gyorsan népszerű lett, az első hónapban (amibe ugye a karácsony is beletartozott) az áruház 30 millió forintos forgalmat bonyolított le, csak cipőből 50 ezer pár talált gazdára. 

Az, hogy egy reprezentatív nagyáruház nyílt, a szocialista tervgazdaság keretein belül nem sokat jelentett. Nem voltak speciális, csak itt kapható termékek, ahogy a korabeli tudósítások fogalmaztak, minden kapható, ami az ország más üzleteiben is. Külön kiemelték, hogy itt a vásárló maga választhatja ki a terméket, azaz nem azt kapja, amit az eladó a kezébe nyom. 

A hiánygazdaság keretén belül az is nagy szó volt, hogy egy helyen lehetett szinte mindent megvásárolni, akkor, amikor egy-egy terméktípus elérhetősége központi tervektől függött. 1964 telén például a női rövid szárú csizma országosan hiánycikk volt. (Viszont egyes luxus, időszakosan kapható termékeket, így például a mandarint és banánt már december elején kiszállították az egyes boltokba.)
 

A  neoreneszánsz Lotz-terem ma (Fotó: Wikipedia)

Az épület 1967-ben kapott teljes műemléki védelmet. A Divatcsarnok a Centrum Áruházak vállalat keretben működött egészen 1999-ig. Az áruházat 1999-ben bezárták, és néhány évig üresen állt. 2007-ben felújították, majd 2009-ben könyváruház nyílt meg benne rövid időre. 
Ma – felújítva – az épület inkább az eredeti, 1884-es funkciójának felel meg, ugyanis kiállítási és rendezvényközpont működik a műemlék épületben, ahol népszerű, nagy érdeklődést kiváltó, általában külföldi kiállításokat mutatnak be. 

 

Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


A rengeteg, belvárosban épített pláza tette tönkre az áruházakat.
Bécsben ezt is jobban csinálták. A két városszéli bevásárlóközponton kívül nincs több, így a Mariahilfer str. nagy áruházai zavartalanul működnek. Szombatonként élettel teli nyüzsgés van a környéken, míg nálunk az autópályaként működő Rákóczí útról ez nem mondható el.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó