A Párisi Nagy Áruház 1911-től várta a vásárlókat egészen a II. világháború utáni államosításig. Az épület eredetileg 1884-ben kaszinónak épült Petschacher Gusztáv tervei szerint. Majd az 1909-ben kezdődött átalakítás után (amelynek tervezője Sziklai Zsigmond volt) 1911-ben nyílt meg benne a Goldberger Samu által megálmodott modern, francia mintára kialakított nagyáruház, amelynek tetején egy különleges sétány volt.

Az áruház tetősétánya, amelyről sokan leírták, hogy telente itt korcsolyapálya működött, de erre nincs bizonyíték (Fotó:Wikipédia)

Az épület egészen a Paulay Ede utcáig ért, és míg az Andrássy úti homlokzata az 1909–1911 közötti átépítés nyomán szecessziós stílust követett, a Paulay Ede utcai eredeti épületrész – benne a Lotz-teremmel – neoreneszánsz volt. Az államosítás után az épületet, amely az ostrom alatt jelentősen nem sérült meg, könyvraktérként használták. 

A Lotz-terem eredeti formájában az 1880-as években. A freskók Lotz Károly és Feszty Árpád munkái (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

 A kormány 1959-ben döntött arról, hogy az addig a Rákóczi út 74. alatt működő, és 1956-ban, a szabadságharc alatt  komoly sérülést szenvedő Magyar Divatcsarnok Áruház költözzön át az Andrássy úti – akkori nevén Népköztársaság útjai – épületbe, ahol modern nagyáruházat terveztek kialakítani. Azaz nem a Párisi Nagy Áruházat kívánták újranyitni, hanem egy másik, nagy múltú áruháznak kerestek új helyet. A Rákóczi úti egykori Magyar Divatcsarnokból pedig Otthon Áruház lett. 

 

 Az épület homlokzata 1957-ben (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)


Azt, hogy miképp döntöttek erről a költözésről, és egyébiránt a magyar gazdasági szereplőkről a tervgazdaságban, jól jellemzi az alábbi cikkrészlet az Esti Hírlap 1959. január 20-i számából:

„A Minisztertanács egyik legutóbbi határozatával döntést hozott az ügyben. Elrendelte, hogy a Cipőnagykereskedelmi Vállalat ürítse ki Visegrádi utcai raktárhelyiségeit és költözzön át a volt Kossuth Akadémia raktár céljaira kijelölt épületrészébe. Ugyanekkor a Cipőnagykereskedelmi Vállalat Visegrádi utcai raktárait a Könyvterjesztő Vállalat kapta meg. A raktárépítkezéseket rövidesen megkezdik.”

E döntés tette lehetővé, hogy a Párisi Nagy Áruházban lévő könyvraktár – ami ugye a Visegrádi utcába költözött – helyén megnyílhatott a Divatcsarnok az épület alsó szintjein. Pár évvel később, 1963–1964 között azonban nagyobb átalakítás történt, új szint épült az áruházra, és 1964. december 1-jén megnyílt az új, 25 millió forintos költséggel kibővített Divatcsarnok. 

Az újjáalakult áruházról részletesen beszámolt a sajtó is. Ebből az olvasók megtudhatták, hogy az áruházban nemcsak vásárolni lehet, hanem a Lotz-teremben – amelynek freskóit a felújítás során restauráltak, és már ekkor védetté nyilvánították – a hamarosan gyártásra kerülő cikkekből rendezett kiállítást is meg lehet tekinteni. Ráadásul az új termékek bemutatását a tervek szerint közvélemény-kutatással kötötték össze. Az első kiállítás a cipőkről szólt.

Az 1968-as kiállítás a Lotz-teremben a Május 1. ruhagyár termékeiből (Fotó: Fortepan) 

Az 1964-ben megnyílt áruház földszintjén és félemeletén női és férfi divatcikkeket, kalapokat, harisnyákat és kötöttárukat lehetett kapni, míg az első és második emelet a cipőké volt. Ez volt akkoriban a legnagyobb készlettel rendelkező cipőáruház, a raktárakban 80 ezer pár cipő volt megtalálható. A harmadik emeleten a férfi- és a fiúkonfekciót helyezték el, a negyediken a női ruhák kaptak helyet. Az új áruház gyorsan népszerű lett, az első hónapban (amibe ugye a karácsony is beletartozott) az áruház 30 millió forintos forgalmat bonyolított le, csak cipőből 50 ezer pár talált gazdára. 

Az, hogy egy reprezentatív nagyáruház nyílt, a szocialista tervgazdaság keretein belül nem sokat jelentett. Nem voltak speciális, csak itt kapható termékek, ahogy a korabeli tudósítások fogalmaztak, minden kapható, ami az ország más üzleteiben is. Külön kiemelték, hogy itt a vásárló maga választhatja ki a terméket, azaz nem azt kapja, amit az eladó a kezébe nyom. 

A hiánygazdaság keretén belül az is nagy szó volt, hogy egy helyen lehetett szinte mindent megvásárolni, akkor, amikor egy-egy terméktípus elérhetősége központi tervektől függött. 1964 telén például a női rövid szárú csizma országosan hiánycikk volt. (Viszont egyes luxustermékeket, időszakosan kapható árukat, így például a mandarint és banánt már december elején kiszállították az egyes boltokba.)
 

A  neoreneszánsz Lotz-terem ma (Fotó: Wikipédia)

Az épület 1967-ben kapott teljes műemléki védelmet. A Divatcsarnok a Centrum Áruházak vállalat keretében működött egészen 1999-ig. Az áruházat 1999-ben bezárták, és néhány évig üresen állt. 2007-ben felújították, majd 2009-ben könyváruház nyílt meg benne egy rövid időre. 
Ma – felújítva – az épület inkább az eredeti, 1884-es funkciójának felel meg, ugyanis kiállítási és rendezvényközpont működik a műemlék épületben, ahol népszerű, nagy érdeklődést kiváltó, általában külföldi kiállításokat mutatnak be.