2020. január 22. 09:00

Bár csak 70 évvel ezelőtt csatolták hivatalosan is Budapesthez, ma a főváros egyik leghangulatosabb kertvárosának számít a száz éve épült Wekerletelep. Mindenki azonnal beleszeret, aki egyszer arra téved. De mitől ennyire szerethető, és mit lehet tenni azért, hogy varázsa meg is maradjon?

Írta: Bukovszki Péter

A mai, egyre feszültebbé váló lakáshelyzet közepette sokan nosztalgiával gondolhatnak a „boldog békeidőkre”; a korra, amikor Budapest szédítő ütemben fejlődött, egyre-másra nőttek ki a földből a szebbnél szebb bérházak és paloták. Szemünk előtt megjelennek az „átlagos” budapesti polgárok, az elegáns hölgyek és urak, akik a 3-4 szobás, világos, polgári otthonaik ablakán kikönyökölve nézik, hogyan zajlik az utcákon a történelem. Nos, ha ez a kép él bennünk a XIX. század végi, XX. század elejei fővárosról, nem is tévedhetnénk nagyobbat. 

A jellegzetes wekerlei utcakép, platánsorral (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Mi hívta életre a Wekerletelepet?

Az előző századforduló Budapestje nagyon más volt, mint e fönti kép. A valóban szédítő ütemű fejlődés ugyanis rengeteg munkást vonzott a városba: Budapest népessége 1873 és 1900 között két és félszeresére (!)  nőtt. A növekedéssel azonban a lakásállomány nem tudott lépést tartani. 

Az 1910-es fővárosi lakásfelmérés szerint az akkori Budapest körülbelül 170 000 lakásának nagyobb része egyszobás volt, ezekben átlagosan ráadásul több mint 4 ember lakott. Vagyis a népesség csak kis részének jutott 2 vagy annál többszobás otthon. A lakosságszám pedig nőttön nőtt, a helyzetet tehát kezelni kellett, amihez elengedhetetlen volt az állami beavatkozás (hasonló gondjain ekkoriban még a jóval gazdagabb London sem tudott kormányzati segítség nélkül felülkerekedni). 

Hamisítatlan kertvárosi hangulat (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A megoldást egy munkáslakótelep építése jelentette. Ebben Bárczy István budapesti polgármester és Wekerle Sándor miniszterelnök felfogása szerencsésen találkozott, így a munka még nagyobb lendületet kaphatott. Az 1908-ban elindult építkezés helyszínéül kiszemelt terület éppen kívül esett Budapest határain, ami kapóra jött: így az építőket nem kötötték a fővárosi építési szabályok.

A művelésre csak korlátozottan alkalmas kispesti terület homokos talaja hátrányból előnnyé vált: megoldotta az építőanyag kérdését. A terület délnyugati sarkában felépített mészhomoktégla-gyár létesítésével pedig rengeteg pénzt spóroltak meg, hiszen mind az előállítás, mind a szállítás költsége jelentősen lecsökkent. A telep voltaképpen önmagából nőtt ki.

A telep úgy illeszkedik a meglévő kispesti utcaszerkezetbe, hogy közben mégis egyedi marad 

Munkásoknak kertvárost? 

Mai fejjel elgondolva felmerülhet a kérdés: miért építettek kertvárosi házakat az ipari munkásoknak? Mivel ekkora horderejű lakásépítési program Magyarországon mindaddig még nem valósult meg, az építkezést szervező Pénzügyminisztérium (Wekerle pénzügyminiszter is volt ekkor) a kor ismert építésze, Fleischl Róbert javaslatára tervpályázatot írt ki a telep megtervezésére.

A beérkezett, díjazott pályaművek mindegyike az akkoriban divatos és korszerű kertváros-építési elvnek megfelelően kívánta rendezni a területet. A feladat bonyolultságára jellemző, hogy a nagyjából 1 négyzetkilométeres területen úgy kellett több tízezer ember lakhatására alkalmas telepet létrehozni, hogy élhető, rendezett környezet jöjjön létre, ráadásul a lehető leggazdaságosabb módon. Számtalan szempontot kellett tehát átgondolni. 

Két munkáslakótelep egymás mellett: ég és föld a különbség (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A folyamatot mindvégig nyomon követő miniszterelnököt azonban egyik terv sem győzte meg maradéktalanul, ezért felkérte Győri Ottmár pénzügyminisztériumi főmérnököt (aki utóbb a telep első gondnoka lett), hogy készítsen új, gyorsabban és gazdaságosabban kivitelezhető telepítési tervet. A mai utcaszerkezet már az ő elképzeléseit tükrözi.

A telep karakterének sajátosságát az adja, hogy az épületeket nem egy, hanem több mint tíz építész tervezte, név szerint Árkay Aladár, Bierbauer István, Eberling Béla, Fiala Géza, Fleischl Róbert, Kotál Henrik, Kós Károly (aki a főtér szerkezetét és két házát tervezte, nem az egész telepet), Lechner Loránd, Palóczi Antal, Schodits Lajos, Wälder Gyula építész és Zrumeczky Dezső. Összesen 48 különböző háztípus t terveztek, amelyek mind külsejükben, mint belsejüket tekintve kisebb-nagyobb mértékben különböznek egymástól, de mégsem annyira, hogy a telep egységét veszélyeztessék. 

Példásan felújított ablakok egy 12 lakásos társasház földszintjén (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A lakások többsége eredendően kétszobás, de vannak köztük háromszobások, a tisztviselők számára pedig négyszobás lakások is készültek. A házak jellemzően 2, 4, 6, 8 vagy 12 lakásosak. A házak megformálásánál figyelembe vették a majdani beköltözők igényeit is. Mivel a munkások többsége vidékről származott, sokuk számára a kert az otthont jelentette, ezért Wekerlén minden lakáshoz járt saját kert is. 

Az építéskor találták a helyszínen azt a római kori sírkövet, amelyet a középkorban egy templomba foglaltak be. Most egy ház falába építve láthatjuk (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A telep házainak többsége a népi szecesszió jegyeit mutatja, ablakain jellegzetes spalettával (nem pedig zsalugáterrel). A tetők gyakran magasak, mozgalmasak, meredeken íveltek, dupla hódfarkú cserépfedéssel. Az eredeti, alacsony léckerítést szinte már mindenhol fölváltották az egyéb elkerítési módok: a dróthálótól kezdve a palánkkerítésen át a táblás fémkerítésekig sokféle elemmel találkozhatunk. 

A varázstalanodás veszélye

A Wekerletelep báját elsősorban a különleges épített környezet adja. Az a meglepő részletességgel kidolgozott, de nem túlgondolt és főleg nem erőltetett elképzelés, amely még ma, több mint száz év múltán is lenyűgöz mindenkit, aki arra téved. 

A Kós Károly tér házai (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A telep összképének egységét sokáig a szigorú bérlői rendszer és a telepgondokság segített megőrizni. Utóbbi a lakók életét is szabályozta: egy lakásban csak a család és a rokonok lakhattak, az albérlést és az ágyrajárást tiltották. A lakások kiutalásánál eleve kiszűrték az „izgága” embereket, bajkeverők be sem költözhettek. A kertekbe sem lehetett bármit ültetni, csak meghatározott fajtájú fákat és cserjéket. Ebből következően az épületek képe is sokáig egységes maradt.

Sok helyen tábla jelzi, ki tervezte az eredeti épületet (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A varázst azonban el is lehet veszíteni. Ezt pedig nem mások veszélyeztetik, mint Wekerlének azok a lakói, akik a műemlékvédelmi előírásokat (a telep 2011 óta védett) és a hagyományokat semmibe véve kényük-kedvük szerint alakítgatják a lakásukat. Bár a telepen nagyon erős a lokálpatriotizmus,  több városvédő, civil kulturális egyesület is működik helyben (például a Wekerlei Társaskör Egyesület vagy a Magyar Kollégium), a lakók egy része egyszerűen nem vesz tudomást a szabályokról.

Az „én házam az én váram” jelszó mentén lelkiismeret-furdalás nélkül cserélik le az eredeti fa nyílászárókat igénytelen, a házak stílusától idegen színvilágú és osztású műanyag ablakokra, a spalettákat redőnyökre és rácsokra. Pedig sok asztalos van, aki kifejezetten a wekerlei házakra specializálódva, eredeti típustervek alapján készít új, spalettás ablakokat, több cég már évtizedek óta.

Wekerletelep szellemében felújított és a telep képét romboló ablakok (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A házak bejáratai fölötti kis előtetők helyett is gyakran látni rozoga hullámlemezt, vagy éppen posztmodern toldalékokat, a kertekben a legkülönbözőbb anyagokból készült sufnikat és garázsokat, a házak homlokzatán ormótlanul trónoló klímaberendezéseket.

A jó példák mellett igénytelen és egészen szürreális megoldásokat is találni (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Az épületek komfortosabbá tétele természetes emberi igény, de ha valaki Wekerlén lakik, tudomásul kell vennie, hogy nem hőszigeteltetheti akárhogyan a házát, csakis az eredeti külső és színezés megőrzésével, a díszek visszaépítésével. 

Klímaberendezés az egyik, Kós Károly tervezte ház tetőszerkezetén (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Az, aki anyagi vagy bármilyen egyéb okból igénytelen módon és a műemlékvédelmi szabályokat áthágva építi át wekerlei lakását, aktívan hozzájárul a telep varázsának pusztításához. Gondoljunk bele: ha mindenki így cselekedne, semmi nem maradna abból, ami a telep báját adja, ami miatt mosolyogva gondol rá mindenki, aki akár csak egyszer is betévedt oda. 

Nehéz véget vetni a sufnisodásnak: egy-egy zűrösebb lakó egy egész ház életét megkeserítheti (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A wekerlei lokálpatrióták viszont valódi varázs-őrök. Ők azok, akik dacolnak a pusztító folyamatokkal, eredeti mintájú spalettás ablakot építenek be a redőnyös helyett, a tetőcserénél figyelnek a cserépfedés módjára, szépen gondozzák a kertjüket, ha kell klíma, nem a homlokzat közepére szereltetik, inkább ügyesen elrejtik. Nélkülük Wekerle már régen nem lenne az a szerethető kertváros, ahol nemcsak az lakók, hanem a vendégek is jól érzik magukat. 

Erkélybeépítés és iskolai tornaterem is készülhet wekerlei szellemben (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Minden műemléki környezetben lakónak felelőssége van abban, hogy megőrizze a rá bízott értékeket. Vannak azonban olyan feladatok, amelyek az egyes ember lehetőségeit anyagilag és adminisztratív szempontból is meghaladják. A Wekerletetelep épített örökségének és hangulatának megőrzéséhez nagyban hozzájárulhatna például egy városrészi önkormányzat létrejötte, amely hatékony közvetítő szerepet tölthetne be a lakók és a hatóságok (önkormányzat, állam) között, segítve a szabályok betartását és betartatását, és segítve a felújításokhoz, átalakításokhoz szükséges anyagi és egyéb források előteremtését.

A nagyobb felújításokhoz már kevés az egyéni akarat (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Trafóház a Hungária úton, a Kós Károly által tervezett főtéri kapu szomszédságában (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A wekerlei kisposta eredeti funkcióját 2007 óta nem tölti be, racionalizálás címén zárták be (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Könyvcsere-szekrény a Wekerlei Könyvtár előtt (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Zodiákus jegyek a felújításra váró Kós Károly tér 6. homlokzatán (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Legyünk őszinték! Ezek a lakások kicsik és nem túl komfortosak. Sokan elkezdték belül alakítgatni, hogy elférjen a mosógép, a hűtő. A házakhoz kívül hozzárakott bódék, kamrák sok olyan holmit rejtenek ami bent nem fér el. A másik probléma a lakásokkal az egykori -sajnos műemlék- nyílászárók gyatra minősége. Ezért van sok kicserélt, a házhoz nem illő ajtó-ablak ami nagyon rontja az utcaképet.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó