Írta: Bukovszki Péter

2020. június 12. 16:30

A Gellért-hegy tetején trónoló erőd masszív tömbjét mindenki ismeri, aki vala ellátogatott Budapestre, vagy legalább képen látta már. Generációk tartották az elnyomás szimbólumának, többször is le akarták bontani, de máig velünk van. A katonaság kivonulását követően megnyugtató funkciót nem igazán sikerült találni neki: maradt az évtizedes kallódás. Ennek vethet véget a most elkezdődött munka.

Mit tud nyújtani a Citadella az odalátogatóknak? Hosszú ideje jóformán semmit: a toaeletten és a bódévároson túl csupán kilátást. A „csupán”-nak azonban itt valójában nincs keresnivalója: ez a panoráma önmagában elég ahhoz, hogy emberek tízezreit csábítsa föl a Gellért-hegy 235 méteres csúcsára. 

Ilyen a kilátás a Citadella tetejéről (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Nincs ez másként azon az esősen induló júniusi csütörtökön sem, amikor lelkesen megérkezünk a Citadella sajtóbejárására. A helyszínen gyülekező újságírókon kívül ugyanis a barátságtalan idő ellenére is találkozunk kirándulókkal, akik a főváros elképesztő látványában gyönyörködnek. Ott a Parlament! Amott meg az új Puskás Stadion….nem is gondoltam, hogy ilyen magas! A Keleti pályaudvar egészen eltörpül mellette. 

Órákig lehetne innen önfeledten bámészkodni, mi azonban továbbhaladunk az egykori erőd bejárata felé, ahonnan a sétánk indul. Az épület sóskúti mészkő kövein bizony rajta hagyta nyomát az idő, bár az erődítmény stabilnak néz ki, számos helyen mállik a fal, itt-ott egész kőtömbök hiányoznak belőle. Nagyon megérett már a felújításra – gondoljuk magunkban, és nemsokára kiderül, hogy ez hamarosan meg is fog valósulni, méghozzá két ütemben. 

Megújul a Citadella

A fejlesztések 2022-ig tartó első üteme az erőd épületére és a környezet rendezésére koncentrál majd. Ennek célja, hogy a sokáig zárva tartott erőd újra megnyílhasson a látogatók előtt. A már jelenleg is zajló állapotfelmérési, régészeti és tervezési munkák után kezdődhet a Citadella belső udvarának és külső falainak felújítása. A parkosítás során elbontják az erőd belső udvarának jó részét a második világháború óta elfoglaló légvédelmi bunkert és új zöldfelületeken is létrehoznak. Az udvar egyik sarkában álló gránátalmafa viszont megmarad, és a tervek szerint az új park egyik különlegessége lesz majd. 

Balra a sarokban a gránátalmafát a felújítás után is meghagyják (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Szép zugokat is rejt az erőd belső udvara (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

A második, 2023-ig tartó ütemben valósul meg a már meghirdetett, a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató múzeum kialakítása az erőd belső tereiben. Az erőd Szabadság-szoborhoz közelebb eső részében megnyíló kiállítás az ígéretek szerint igazi XXI. századi kulturális élményt kínál majd az odalátogatóknak, a tárlatot tervező szakértői testület már meg is kezdte munkáját. 

Felújíthatják a Szabadság-szobrot is

Állapotfelmérés után, ha szükséges, felújítják a Citadella mellett álló Szabadság-szobrot is. Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotását a kommunisták felszabadulás-emlékművének szokás tartani, ám építéséről az 1945-47 közötti kormány döntött, igaz, erőteljes szovjet nyomásra.

A jövőben ilyen szögből is láthatjuk majd a Szabadság-szobrot (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

A gyors politikai földindulást jól jelzi, hogy 1947-es felavatásának idejére már a szovjetek dicsőségét hirdető felirat, és két géppuskás katona is került a talapzatára, avatásán pedig Tildy Zoltán államfő és Nagy Ferenc miniszterelnök mellett Vlagyimir Szviridov, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság alelnöke is részt vett. 1993 óta viszont valóban a szabadság szimbóluma: felirata ekkortól kezdve azt üzeni, az alkotás „Mindazok emlékére készült, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért”. 

Tényleg a forradalom miatt kezdték építeni a Citadellát?

Ez tehát a jövő, de mit láthatunk a jelenben, és milyen nyomot hagyott a múlt? Erről sétánk során Deák Zoltán építész mesél nekünk. 

Az udvar közepén álló bunker tetejéről jól látszik a szemben lévő, „D”-alakú ágyútorony, az erőd katonailag legfontosabb része (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

A Citadella kapuján belépve valódi várban érezheti magát az ember, az érzet azonban csalóka. Bár a stratégiailag fontos hegytetőn már a korai időkben is voltak megfigyelőállások, a török korban erődítmény is, a mai épületet csak az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után, 1851-ben kezdték el építeni. Hogyan sikerült ilyen gyorsan megtervezni? Mindennek Napóleon az oka és persze a magyar forradalom.  

A napóleoni háborúkat követően az osztrák hadvezetés típusterveket dolgozott ki a birodalom fontosabb városainak, így 1823-ban a budai Vár a védelmére vonatkozóan is. 1850-ben tehát az építkezéseket irányító hadmérnöknek, Emmanuel Zitta altábornagynak nem kellett elölről kezdenie a munkát: Ignaz Weiss mérnök ugyanis a típustervek alapján hamar letette az asztalra a Citadella terveit, amit az altábornagy rögtön be is tudott nyújtani Bécsben. Az 1850-es év a tervezéssel, egyeztetéssel és a telkek felvásárlásával telt el. Mivel a szabadságharc leverése még éles emlék volt, az idő sürgetett, így a kivitelezésre először bécsi mestereket kértek volna fel, végül részben a földrajzi közelség és a helyismeret okán magyar építőktől kértek ajánlatot. 

Indul az építkezés

A hadvezetés először – tapasztalatai miatt – a Lánchíd építőjével, Clarck Ádámmal szerette volna felépíttetni az erődöt, a második jelölt a kor „sztárépítészének” számító Kasselik Ferenc, a harmadik pedig Zitterbarth Mátyás volt. Az építés lehetőségét végül utóbbi nyerte el, aki 1851. év elején meg is kezdi az alapozási munkálatokat, amelyet régészeti ásatás előz meg, melynek során feltárták a török erőd maradványait is. Az ezután kiírt újabb beszerzést – magyarázza Deák Zoltán – szintén Zitterbarth Mátyás nyerte meg, mivel az alapozási munkák során keletkezett 100 köbméter szikla elhordásához már kiépített egy csillepályát, így megint csak övé lesz a legkedvezőbb ajánlat. 

Ne higgyünk minden táblának: a Citadellát nem Kasselik Ferenc tervezte, hanem Ignaz Weiss. A kivitelező Zitterbarth Mátyás volt (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Az építkezést 1854-ben befejezetté nyilvánítják, bár a bejárat melletti, azóta átépített fehér márvány lépcsősor csak 1856-ra készült el, ezt egy idő után rámpa váltja, amely felvezet fel a platóra, az épület belső udvarára, ahol azonban elszomorító most látvány fogadja a látogatót. 

Nagyjából itt, a Citadella udvarán, a mai szintezési pont helyén állt a Csillagda (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Az épület lényegi része a nyugati oldalon álló, „D”-betűt formázó ágyútorony, amely egy belső udvart ölel körbe, előtte glacis, azaz vársík helyezkedik el. Mivel a Gellért-hegy tetején nagy kincs a víz, a Citadella belső falai mentén tardosi mészkőből készült csatornát építettek, amely a lefolyó csapadékvizet vezette el az épület ciszternájába. Az erőd kialakítása egyébként rendkívül minimalista: néhányféle, masszív anyagból, a lehető legegyszerűbb módon, de hadászati szempontból centiméteres pontossággal megtervezve épült. 

Az egykori ágyútorony jellegzetes, „D” betűt formázó épülete kis belső udvart rejt (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Tudósok és katonák – csillagvizsgáló az erődben

A katonaság 1854-ben vette birtokba, ekkor azonban még nem egyedül dolgoztak benne. Az épület udvarának közepén, a ma még ott terpeszkedő, második világháborús légvédelmi bunker helyén ugyanis eredetileg csillagvizsgáló állt. A József nádor kezdeményezésére készült Uraniaét vagy Csillagdát 1815-ben avatták föl három európai uralkodó – I. Sándor orosz cár, I. Ferenc osztrák császár és III. Frigyes Vilmos porosz király – jelenlétében, akik a Napóleon ellen létrehozott Szent Szövetség megkötésére gyűltek össze és utaztak Budára. A Csillagda 1849-ben jelentősen megsérült, bár a Citadella építésekor még nem tervezték lebontani: köré épült föl az erőd. Sőt – árulja el Deák Zoltán – a Citadella falait úgy építették, hogy az obszervatórium távcsöveinek látószögét ne korlátozza. A sajátos szimbiózis azonban nyilvánvalóan működésképtelennek bizonyult, ezért a Csillagdát végül megszüntették, és 1867-ben le is bontották, emlékét ma a Citadella udvarán tábla jelzi. 

Az épület falain számtalan helyen bukkannak föl korabeli graffitik, vagyis különböző vésett feliratok, névvel, évszámmal. Utóbbiból látható, hogy az erőd a katonaság 1899-es végleges kivonulása után nem igazán találta helyét: számtalan vésés keletkezett a XX. század elejéről, de akadnak 1956-os szignók is. 

Jelképes bontás

A Citadella Deák Zoltán szerint valójában sokkal inkább laktanyaként szolgált, mint lövészállásként, bár kétségkívül utóbbi funkció miatt keletkezett. A katonák távozását követően azonban felerősödött az épület iránti ellenszenv, a városi tanács pedig el is határozta, hogy lebontja azt. Ekkor keletkezett a kapu fölött, V alakú belebontás is, bár az egyben szimbolikus is: az erődöt a civil hasznosítás előtt, és a fegyverek elszállítását követően ugyanis harcképtelenné kellett tenni, még ha jelképesen is. 

Városi elöljárók csoportja a Citadellán, kezükben tervrajzzal, 1899-ben. A város lelkesen fogott neki a Citadella bontásának, aztán a városatyák szembesültek a feladat nagyságával, és a munka jelképes maradt (Cohn Gyula felvétele/Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény)

A bontás nyoma az erőd bejáratata fölötti falszakaszon. Mementó (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

A város tehát elhatározta a bontást, amikor azonban szembesültek a költségekkel lemondtak róla; olcsóbb volt otthagyni, mint elszállítani a töméntelen mennyiségű követ. Ez az érv olyan erősnek bizonyult, hogy kis túlzással azóta is érvényes. Hiába született nagyszabású, ötletes és az abszurditás határát súroló tervek sora a Citadella helyének hasznosításáról Medgyaszay Istvántól Makovecz Imréig, a tervek asztalfiókban maradtak, és úgy tűnik, még sokáig nem is kerülnek ki onnan.

Mit rejt az épület belseje?

Noha a Citadella külseje az 1960-as években épült panorámaablakoktól eltekintve gyakorlatilag az eredeti állapotokat mutatja, belül számtalan átépítésen esett át. Itt van mindjárt a bejárat: ma fahídon léphetünk be az egykori lőtorony belsejébe, egykor azonban itt kis felvonóhíd volt, éppen olyan, mint a középkori várakban: a csörlődobok máig ott vannak a falban. 

Mint egy valódi várban: a D-alakú épületbe eredetileg függőhídon mehettünk be. Az ajtó fölött kétoldalt ma is láthatók a csörlődobok (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Az ajtón belépőnek zavarba ejtő látványban van része: A boltozatos, ódon térben kétoldalt modern lapradiátorok bújnak el mélyen a falba vésve, szemben pedig egy szállodai recepció kissé bárpultszerű ürege látható, körülötte téglaburkolatot imitáló tapétával. Ez már a kilencvenes évek hatása: itt, az egykori lőtorony emeletén volt az kilencvenes években működő hostel bejárata. 

Szemben az egykori hotel recepciója az épület emeletén, a legénységi szálláson szintjén. Eredetileg akna volt a helyén, ahol a municiót mozgatták föl-le (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Jól látszik, hogy az eredeti dongaboltozatos termeket hogyan falazták ketté a hatvanas években (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

A szálloda funkció egyébként Kádár-korból ered, akkoriban határozták el ugyanis, hogy a hányatott sorsú épületet turisztikai célra fogják használni. Ekkor készültek el az udvari bunker külső falai közé a látszóbeton lamellák, illetve a vitrinek, amelyben történeti kiállítás létesült, és ekkor alakították át turistaszobákká az erőd belső helyiségeit a BUVÁTI tervei szerint. A Citadella természetesen már ekkor, és később is alkalmatlan volt erre a célra: hiába kaptak vakolatot a téglaboltozatos falak, a belsőt soha nem tudták igazán komfortossá tenni. A próbálkozás nyomai azonban még ma is megvannak. Az épületrész eredetileg jóval nagyobb helyiségeit válaszfalakkal darabolták fel, és ekkor építették be a vár felé néző hatalmas panorámaablakokat is. 

A panorámaterem hatvanas évekbeli beépítés eredménye, a bódéváros ellenben újabbkori képződmény (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

A panorámatermet a hatvanas években építették az egykor lebontott épületrész helyére. A dizájn persze már későbbi időket sejtet  (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Filmdíszlet élőben

Ma a belső tér leginkább egy horrorfilm helyszínére emlékeztet. Az egész épületben félhomály és pinceszag van, az ódon falak számtalan helyen dobálják le magukról az átvizesedett vakolatot, sok helyiségben felhalmozott törmelék hever, és mindenhol látszódik a különböző korokban beépített infrastruktúra egy-egy eleme: retró lámpa, virágos tapéta, fehér csembeburkolat. Ügyelni kell rá, hogy az ember hová lép: a legváratlanabb helyen kerülhet a lábunk alá 2-3 lépcsőfok (netán egy egész lépcsősor), vagy valami más egyéb, amiben kiválóan el lehet botlani. A kőpadló viszont nem sok jóval kecsegtet, így lámpákkal és telefonokkal világítunk, hogy megelőzzük a bajt. 

Különböző korok nyomait nyögi a belső tér. A falak eredetileg nem voltak vakolva (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Eredetileg a belső tér természetesen egészen másképp festett. A bejárattal szemben, a későbbi szállodai recepció helyén egy akna volt, amelyben csörlővel lehetett föl-le mozgatni a muníciót az alsó szinten lévő raktárakból a legénység szállásául szolgáló első emeletre. A D-alakú épületrész alaprajzát tekintve két gyűrűből állt: a külsőben helyezkedtek el (haránt irányú boltozattal) azok a kazamaták, amelyekben tíz-tíz ember volt elszállásolva egy-egy ágyú társaságában. A szám nem véletlen: egy ágyú működtetése ugyanis egyszerre 5 ember munkáját kívánta meg. A helyiségeket elnézve azonban a tér igencsak szűkösnek tűnik tíz ember számára, főleg akkor, ha egy ágyú is állt benne. Deák Zoltán azonban elárulta, hogy az ágyú eredetileg egy nagyjából térdmagasságú állványon állt, amely mozgatható volt, és amelynek sínjein az ágyú (a hajóágyúkhoz hasonlóan) előre-hátra tudott mozogni. Mivel ez további helyet elfoglalt, az építész szerint ez is azt bizonyítja, hogy a Citadella inkább laktanyaként szolgált, valódi harci tevékenység céljából nem kellett bevetni. 

Ön így képzel el egy kényelmes hotelszobát? (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Ahol Cseh Tamás is fellépett

Az épület belső gyűrűjében hosszanti irányú dongaboltozattal fedett jókora termek voltak. Ez az alsó szinten még jól megfigyelhető. A vakolatlan falak látni engedik, milyen gondosan rakták egymásra a két egész tégla vastagságú boltozat elemeit a mesterek, amit nem is meglepő, hiszen, mint Deák Zoltán megjegyezte: „ezt nem lehetett összecsapni, hiszen itt az életükről volt szó”. A bizonyíték pedig az, hogy a falak 164 év múltán is szilárdan állnak, pedig jelentősebb felújítás nem történt. A földszinti helyiség, ahol mindezt megtekintjük, másról is nevezetes: 1970-ben itt lépett fel először közönség előtt Cseh Tamás, a Kex együttes koncertjének szünetében. 

Itt lépett fel először közönség előtt Cseh Tamás 1970-ben. A helyiségben jól látszódik az eredeti, vakolatlan  fal és a téglaboltozat (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

A toldozgatások-foldozgatások az évtizedek során folytatódtak, még a kilencvenes években is, ahogy az aktuális bérlők igénye kívánta. „Gyakorlatilag ementáli sajtot csináltak az épületből” - jellemzi találóan a változtatásokat Deák Zoltán, hozzátéve: még a D-alakú épületrész udvarát is lefedték egy sátorral, alatta táncteret alakítottak ki. Ez a szerkezet 2015-ben, amikor a Várkapitányság elődje, a Várgondnokság kezelésébe került az épület, már életveszélyes volt, így lebontották. 

A belső udvart a hatvanas években befedték, és tánctérré változott. A sátor életveszélyes szerkezetetét 2015-ben bonották le (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Az elnyomás szimbólumából a magyar szabadság múzeuma

A Citadellát tehát sosem becsülték igazán, és hiába kapott 1960-ban műemléki védettséget, igényes felújítás soha nem történt sem rajta, sem benne. A turistaház, borpince, majd a hotel, végül a kilencvenes évekbeli, alvilági diszkó azonban alaposan lezüllesztette az épületet. Az épületet végül 2014-ben ürítették ki. 

Nem kérdés, miért kell felújítani (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Miközben kilépünk az épület kapuján, a pesti panorámában gyönyörködve, a Gellért-hegyről lefelé sétálva az jut eszünkbe, hogy a most elkezdődött folyamat abban az értelemben történelmi, hogy először kerülhet sor a Citadella műemléki igényű felújítására és valódi hasznosítására. Az a tény pedig szimbólumértékű, hogy a régi elnyomás jelképének tekintett, osztrák megszállók által épített erőd 164 év múltán a magyar szabadság múzeumává váljon. Hasonlóan a mellette álló szoborhoz, amely a szovjet megszállók dicsőítő emlékművéből vált a magyar szabadság valódi mementójává. 

Nyitókép: Panoráma a Citadella ágyútornyának tetejéről (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó