2020. július 23. 16:00

Koszorúzást tartottak aI. I. kerületben, Hunyadi János szobránál az 1456. július 22-i nándorfehérvári diadal emléknapján. A világraszóló győzelem után a török terjeszkedést évtizedekre sikerült megállítani.

Hasonló a helyzet most is, mint a nándorfehérvári diadal idején; a keresztény Európát most is a közép-európai nemzeteknek kell megvédeniük – nyilatkozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a közmédiának – írja az MTI.

Németh Szilárd a nándorfehérvári diadal emléknapján, az I. kerületben tartott megemlékezés után nyilatkozva azt hangsúlyozta: ez a diadal abban az időben is egy világraszóló győzelem volt. Felidézte: II. Mehmed török szultán óriási seregével – amivel egész Európát meg akarta hódítani – a csata előtt azt mondta: reggelijét Nándorfehérváron, ebédjét Budán, vacsoráját Bécsben fogja elfogyasztani.

Koszorúzás Hunyadi János szobránál, a Buda Vár alatt az 1456-os nándorfehérvári csata évfordulóján, a nándorfehérvári diadal emléknapján, 2020. július 22-én (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Hunyadi János szobrát Tóth István szobrászművész alkotta, a talapzat Schulek Frigyes tervei alapján készült (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A csaknem három hetes – július 4-től július 22-ig tartó – csatában három nagyszerű hadvezér: Hunyadi János, sógora, Szilágyi Mihály, valamint Kapisztrán János vezetésével sikerült megállítani, legyőzni és hetven évre távol tartani Európától a török sereget.

„Nemcsak Magyarországot védtük meg, hanem egész Európát, az egész keresztény Európát” – emelte ki az államtitkár. Erre emlékeztet a déli harangszó is, hiszen addig nem volt ilyen jelentős méretű győzelem az oszmán sereg felett. Ez volt az első, 1456. július 22-én. Úgy értékelt, ez a győzelem a népek, nemzetek összefogásáról, a példaértékű hazaszeretetről, a keresztény kultúra védelmének fontosságáról szól.

A törökverő hőst korhű páncélban, fején hollószárnyas sisakban​ ábrázolták (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Hunyadi János szobra a Halászbástya alatt, a Hunyadi János út kanyarulatában áll. Ferenc József 1897-ben tíz történelmi személy szobrának elkészítésére adott ajándékozási megbízást, ezek közé tartozik ez a szobor is, amelynek megalkotásával Tóth István szobrászművészt bízták meg. A szobrot 1903-ban avatták fel.

A Hunyadi-szobor talapzata harmonizál a Halászbástya többi épületrészével (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A neogótikus stílusú mészkő talpazatot Schulek Frigyes tervezte (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Jól olvasható Tóth István szobrászművész neve (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A törökverő hős korhű páncélban, fején hollószárnyas sisakban, két kezével hatalmas pallosára nehezedve áll, lábánál török zászlók és hadi jelvények találhatók. A neogótikus stílusú mészkő talpazatot Schulek Frigyes tervezte, az alapzat a Halászbástya többi épületrészéhez jól illeszkedik. Elöl a talpazatot a Hunyadi címer díszíti.

Forrás: MTI, pestbuda.hu

Nyitókép: Hunyadi János szobra a Várban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó