2018. november 8. 08:45

Fél évszázada halt meg Hamvas Béla, a XX. század egyéni hangú, kiemelkedő tehetségű írója, Óbuda és Zugló lakója.

Írta: Millisits Máté

 

Ötven éve, 1968. november 7-én hunyt el Hamvas Béla, a XX. század neves gondolkodója, akinek életművét az utóbbi pár évtizedben egyre nagyobb elismerés és tisztelet övezi. Élete és nehézségekhez való viszonyulása példaként szolgálhat az igazságot és a valódi, évezredes értékeket kutató bölcsésember előtt, de művei a nagyközönség számára is izgalmas olvasmányok lehetnek

Hamvas Béla a 1897. március 23-án született a felvidéki Eperjes városában. Édesapja Hamvas József (1871 - 1948) író, evangélikus lelkipásztor volt. Egyetemi diplomáit a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetem magyar-német szakán szerezte. Első írásai a Pozsonyban kiadott Tavasz című folyóiratban jelentek meg.

Tanulmányait követően a magyar fővárosban újságíróként dolgozott a Budapesti Hírlapnál. Ezt követően a Fővárosi Könyvtár munkatársa volt 1927-től két évtizeden át.

Hamvas Béla 1937-ben házasságot kötött Kemény Katalin (1909-2004) művészettörténésszel, akinek édesapja Kemény Gábor (1883-1948) elismert pedagógiatörténész volt. Kemény Katalin testvére a Zuglóban alkotó Kemény Judit (1918-2009) európai rangú szobrászaként, számos olyan szobortervet készített, amelyek még napjainkban, a nagyobb méretben történő megvalósítás után várják a magyar fővárosban a méltó köztéri elhelyezésüket.

Hamvas egyetlen életében kiadott esszégyűjteménye, „A láthatatlan történet” 1943-ban jelent meg.

Házasságkötése után Hamvas Óbudán bérelt lakást, amelyet a II. világháború során bombatalálat ért, ekkor mind az író, mind a felésége értékes, kiadásra váró műveinek a kéziratai megsemmisültek.

A „fordulat évében”, 1948-ban politikai okokból elbocsátották állásából. A következő három évben földművesként dolgozott, később az Erőműberuházási Vállalat raktárosa volt 1951-től.

Hamvas Tiszapalkonyán

A II. világháború után 1945-től haláláig, 1968-ig Zuglóban élt az Erzsébet királyné útja 11. szám alatt. Budapesten 1968. november 7-én hunyt el. Sírja a szentendrei városi temetőben található. Életművéért  1990-ben poszthumusz  Kossuth-díjat kapott. Budapest Főváros XIV. került Zugló Önkormányzat 2008-ban emléktáblával tisztelgett Hamvas Béla munkássága előtt, amelyet az Erzsébet királyné út 11. számú ház utcai homlokzatán helyeztek el. Kéziratban hátrahagyott alkotásait az 1980-as évektől folyamatosan jelentetik meg. Életművének gondozásában, és az alkotások sajtóalá rendezésében özvegye, Kemény Katalin és tanítványa Dúl Antal (194- 2018) vállalt jelentős szerepet.

Hamvas Béla munkássága

Első írói korszakának összefoglalása volt a Láthatatlan történet című munkája, amely Hamvas Béla életében, művei közül egyedüliként jelenhetett csak meg.

A következő alkotását, a Scientia Sacrat 1943 és 1944 között írta. Feleségével közösen létrehozott könyve 1947-ben jelent meg „Forradalom a művészetben” címmel, amely irányt mutatott az új utakat kereső művészek számára. Hamvas Béla a kor aktuális igazságának hiteles kifejezését hol a költészet, hol a zene, hol a képzőművészet által tartotta megfogalmazhatónak.

Fizikai munkát végző időszakában készült el a Karnevál, a modern emberfejlődést bemutató regénye. A Patmosz három kötetet felölelő esszé gyűjteménye 1959 és 1966 között készült el. Egyforma hitelességgel tudott írni a természet egy-egy eleméről, a hónapok színeiről, az egyénről, közösségről, népről, nemzetről, szakrális elemekről.

Hamvas Béla életművének témája volt a valóság értelmezése, leírása; gondolkodásának tárgya: az egész, a létezés teljessége.

Írásainak átütő ereje az élet mélységéig hatoló gondolkodásából fakadt.

A kitaszítottság éveiben a következő gondolatokat fogalmazta meg: „Írni időszerűtlen szenvedély … Elfelejtenek mindenkit, aki ír… Annyira magam vagyok, hogy nem csak egyedül én tudom megcsinálni, hanem egyedül én is vagyok az, aki tudom, mi az amit csináltam.”

 

vissza a teljes nézetre