A ferences rend alapítója Givanni di Bernardone néven egy gazdag kereskedő fiaként született 1182-ben, az olaszországi Assisiben. Az apa üzletei révén annyira megszerette Franciaországot, hogy gyermeke nevét is erre változtatta, így lett belőle Francesco, ami olaszul kis franciát jelent. Magyar megfelelője pedig a Ferenc. Jó nevelést biztosított számára, aki azonban sokat mulatozott, és tizenkilenc évesen még harcba is indult Perugia ellen. Ott azonban megsérült, és fogságba esett, ahonnan két évvel később már megváltozott emberként tért haza.
Mélyen hívó lett, majd 1209-re ért meg benne az elhatározás, hogy szerzetesrendet alapít, melynek tagjai Krisztus tanítását követve szegénységben élnek, és hirdetik az Isten országát. Nem akart pap lenni, nem is szentelték fel soha, és az időközben hozzá csatlakozó társaival egyenrangúan, alázatosságban élt, a közösséget kisebb testvérek társaságának nevezve. Mégis fontosnak tartotta, hogy ehhez pápai engedélyt kérjen, amit a hagyomány szerint III. Ince 1209. április 16-án adott meg szóban.
A pontosabban lefektetett regulákra az írásos megerősítést 1223-ban kapta meg III. Honoriusz pápától, ekkor azonban már több ezren követték Ferencet, és nem is csak férfiak: 1215-ben a szintén Assisiben élő Klára megalapította a rend női ágát is, akiket klarisszáknak neveztek el. A szerzetesek és az apácák egymás után létesítették kolostoraikat szerte Európában, a férfiak 1225 körül, a nők 1239 körül hazánkban is megtelepedtek, előbbiek Esztergomban, utóbbiak Nagyszombatban. Mivel Krisztust követve minden vagyonukat eladták, és teljes szegénységben éltek, a mindennapi betevőjükre valót gyakran koldulásból szedték össze. Cserébe hirdették az evangéliumot, és a nehézségekben is kitartottak az egyszerű emberek között. Éppen ezért az addigi szerzetesrendekkel ellentétben nem elvonultan éltek, kolostoraikat városok forgalmas helyein létesítették.
A mai főváros területére a férfiak jöttek korábban, IV. Béla két évvel a tatárjárás után, 1244-ben megalapította budai központjukat a Vár délkeleti részén, közvetlenül a városfal mellett. Természetesen templom is tartozott hozzá, melyet Evangélista Szent János védelmébe ajánlottak, emiatt a középkorban a mai Színház utca is Szent János nevét viselte. A templom már csak elhelyezkedésénél fogva is nagy jelentőséggel bírt, amit az is emelt, hogy falai közé temették el 1301-ben III. Andrást, az utolsó Árpád-házi királyt. Délről csatlakozott hozzá a belső udvaros, kerengős kolostor, melyben a XV. században hittudományi iskola is működött. A templomot a törökök dzsámivá alakítva használták, az 1686-os ostromban azután az egész épületegyüttes rommá vált. Helyén ma két jól ismert épület található: az egykori karmelita kolostor, valamint a Sándor-palota. A kolduló barátok Pesten is IV. Béla uralkodása idején telepedtek meg a mai Ferenciek terén, de középkori épületeik nyomait a rá épült barokk templom miatt már szintén nem látni.
A Margit-szigeten a középkorban épült ferences templom maradványai viszont még ma is megtekinthetők. Ezt szintén IV. Béla alapította a Margit lányának szánt domonkos kolostorral egyidejűleg, 1270 körül. Temploma patrónusának Szent Klárát választották. A Schulek Frigyes sétány mentén álló falakból ma is kitűnik, hogy igen nagy méretű volt, hossza közel negyvennyolc, szélessége pedig több mint tizennégy méternyire terjedt. A kolostor falai nem maradtak fenn, de az ásatásokból az derült ki, hogy ez is egy belső udvaros, kerengős építmény volt. A feltárások azonban egy szokatlan eredményt is hoztak: a templom tornya nem a szentély mellett állt – ahogyan a ferenceseknél lenni szokott –, hanem a homlokzat előtt.
Pusztulását viszont ugyanúgy a török hódítás okozta. A ferencesek Buda visszafoglalása után sem tértek vissza a szigetre, helyette a sűrűbben lakott két testvérvárosban létesítettek kolostorokat. A megmaradt falak egy részét a XVIII. század végén beépítették József nádor nyaralójába, tulajdonképpen ennek köszönhetik megmaradásukat. A második világháborúban súlyosan megsérült épület lebontásakor az egykori templomhajó északi falára külön figyeltek, annak állapotát a régészeti feltárások után 1959-ben konzerválták.
A klarissza apácák számára Óbudán alapított kolostort Károly Róbert felesége, Erzsébet királyné 1334-ben. Egyébként maga a város is az ő birtoka volt, és a középkor végéig hagyományosan a mindenkori királynéhoz tartozott. A Szűz Mária-templomot és a hozzá tartozó zárdát az egykori vártól délre, a mai Mókus utcában emelték. Előbbi háromhajós volt, melynek főhajójához nyújtott, sokszögzáródású szentély csatlakozott. Mindkét térrészt boltozat fedte, melynek maradványaiból a régészek azt állapították meg, hogy a hosszházban hálóboltozat és csillagboltozat is lehetett.
A négyszög alaprajzú kolostor egy belső udvart fogott közre, melynek szélein kerengő futott körbe. Az északi szárnyában, a templom szentélye mellett egy kisebb kápolnát alakítottak ki, melybe 1380-ban az alapító királynét helyezték örök nyugalomra. Sajnos azonban a török hódításkor az apácáknak el kellett menekülniük, és vitték magukkal Erzsébet hamvait is. Az épületegyüttes megsemmisült, alapfalait azonban az 1970-es években szakszerűen feltárták, a romok ma az Andor Ilona Ének-zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola udvarán láthatók.
A törökök kiűzése a kisebb testvérek életében is új fejezetet nyitott. Úgy hitték, hogy a Mária Magdolna-templom volt egykor az övék, ezért azt építették újjá és szentelték fel 1733-ban. Sikerült megszerezniük az ehhez délről csatlakozó négy magántelket is, melyek a mai Úri és Országház utcák között feküdtek. Itt építették fel hosszú idő alatt az egyemeletes kolostorukat, melybe 1741-ben költözhettek be. Bár már barokk stílusban készült, a rendi hagyományokat folytatva egy négyszögletes belső udvart és körbefutó kerengőt foglalt magában.
Az abszolutista rendeleteiről hírhedt II. József 1785-ben elvette az épületet a ferencesektől, és abba állami hivatalok költöztetett: előbb az úgynevezett provinciális tábla, később a budai főhadparancsnokság, majd pedig a Helytartótanács. A kiegyezés után a Belügyminisztériumé lett, mely 1870-ben lebontotta az Országház utcai szárnyat, hogy helyébe egy háromemeletes épületet emeljen. A második világháború után úgy állították helyre az épületet, hogy megszüntették az összeköttetést a Mária Magdolna-templommal, hiszen azt 1950-ben nagyrészt lebontották, csak a tornyát hagyták meg.
A budai ferencesek a feloszlatott ágostonos szerzetesek barokk templomát kapták meg, mely 1735–1770 között épült Nepauer Máté tervei szerint a Vártól északra, a mai Margit körúton. Bár tartozott hozzá kolostor is, a kisebb testvérek 1835–1841 között újat építettek. A Szent István első vértanú védelmébe ajánlott templomot azóta is ők tartják fent, és az elmúlt kétszáznegyven évben több alkalommal is fejlesztették, 1843-ban például a karzatát bővítették ki, 1883-ban pedig új freskókkal díszítették.
A török kiűzése után a klarisszák szintén a Várba, a ferencesek szomszédságába költöztek. Nekik viszont templomot is kellett építeniük, amit úgy rendeztek el, hogy főhomlokzata az Úri utcára nézett, a hosszház és annak végében a szentély pedig a telek belsejébe került. Ehhez az elképzelések szerint délről csatolták volna a kolostor szárnyait, melyek egy tágas belső udvart fogtak volna közre. A kivitelezés azonban lassan haladt, az Országház utcai traktus csak a XVIII. század második felében valósult meg, de be sem tudták fejezni, mikor II. József feloszlatta a rendet.
A kalapos király Franz Anton Hillebrandtot bízta meg az épületegyüttes átalakításával, hogy az Úri utcai szárnyát a Királyi Kúria, az Országház utcait pedig Országgyűlés használhassa. Az utcát egyébként korábban az itt dolgozó pékek miatt Sütő utcának hívták, csak azután kapta mai nevét, hogy 1790-ben első alkalommal itt üléseztek a rendek. Hillebrandtnak az Úri utcai épületrészek adtak nagyobb feladatot, a templom tornyát és oromzatát a főpárkányig visszabontotta, a templomteret pedig födémek beillesztésével három szintre osztotta.
Az apácák pesti kolostorának hasonló osztályrész jutott. Csáky Franciska apátnő fáradozásainak köszönhetően 1723-ban kezdték építeni a mai Szerb és a Királyi Pál utca találkozásánál, de a munkálatok itt sem haladtak gördülékenyen, csak 1728-ban tudott átköltözni öt nővér a még szintén épülőfélben lévő budai kolostorból, a templom pedig csak 1739-re készült el. Végül még 1772–1774 között is bővítették az épületet, de mivel 1782-ben II. József feloszlatta a rendet, el kellett hagyniuk azt. Átalakítását ugyanúgy Hillebrandt tervezte, melynek során egy második emeletet húztak rá, illetve a templomot is három szintre tagolták. A klarisszák után számos különböző célra használták, jelenleg az ELTE hivatalai működnek itt.
Budapest leghíresebb ferences épülete a pesti templomuk, hiszen a teret is erről nevezték el. Nemcsak legismertebb, de legősibb is: már említettük, hogy a középkorban is e helyen telepedtek meg. A gótikus templomot a törökök dzsámivá alakították, de 1686-ban a kisebb testvérek visszatérhettek a falai közé. Fél évszázadig használták még ebben a formában, majd barokk stílusban újjáépítették, felszentelésére 1743. szeptember 21-én került sor.
A sűrűn beépített terület miatt alig tűnik fel, de tornya is van, melyet a rendi előírásoknak megfelelően a szentély mellé állítottak. Belső tere pedig a barokk szokások miatt lett egyterű, bár a szentélyen kívül az oldalfalak mellett is sorakoznak oltárok. A barokk díszeken kívül újabbak is kerültek bele, a boltívek freskóit például Lotz Károly készítette 1894-ben. Szent Ferenc célja, hogy forgalmas helyekre települve minél több embert érjenek el, e templom esetében igazán megvalósul. A Belvárosban sétálva vagy a metróból feljövet is könnyű elérni, így szinte mindig vannak benne hívek.
A nyitóképen: A pesti belvárosi ferences templom (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció