Budapest páratlan építészeti örökségét számos olyan építész és építészcsalád munkássága gazdagította, akik ma kevésbé ismertek. Ilyen a svájci származású Ray család is, melynek két ikonikus építésze mintegy hetven évig, a kiegyezés kezdetétől egészen a második világháború hajnaláig tevékenykedett Budapesten. Míg a családi vállalkozást felépítő Ray Rezső Lajos még Svájcban, addig fia, Ray Rezső Vilmos már a magyar fővárosban született 1876. június 26-án. Az ifjabb Ray ugyanitt végezte elemi iskoláit is, majd a müncheni műszaki egyetemen szerezte építészoklevelét.
Ray Rezső Vilmos szakmai pályafutását elősegítette édesapja mintegy 30 évet felölelő munkássága (kettejük egyforma keresztneve miatt a korai szakirodalom hajlamos volt összekeverni munkásságukat). Az idősebb Raynak köszönhetjük többek között a Hold utcai református templomot, a Frankel Leó úti Népgőzfürdőt, a Lukács-fürdő Termálszállóját, az Erzsébet körúti Royal Szállót, továbbá számos belvárosi bérházat és Andrássy úti villát. Az ifjabb Ray már egyetemista évei alatt kivette részét a családi vállalkozásban és segítette apja munkáját.
A dualizmus korának két legnagyobb országos kiállításán (1885-ben, illetve 1896-ban, mindkét alkalommal a Városligetben) a Törley-pezsgőgyár, illetve a Ganz és társa cég pavilonjait is az idősebb Ray jegyezte. Főként a Törley családdal állt szoros kapcsolatban, olyannyira, hogy lényegében a család házi építésze volt, s e szerepkört később fia is örökölte. Ray Rezső Lajos tervezte nemcsak a budafoki telephelyű pezsgőgyárat, de 1896-tól a mellette lévő Törley-kastélyt is, utóbbit azonban befejezni már nem tudta: 1899-ben bekövetkezett halála után az építést – miképp az építésziroda vezetését – az ifjabb Ray vette át, s neki köszönhetően a kastély 1904-re elkészült.
A kastély nem véletlenül épült – vélhetően Törley József kívánságára – a középkori francia lovagvárakat megidéző stílusban, hiszen a család munkája a franciaországi kapcsolatok és tevékenység révén a gyakorlatban is összefonódott a pezsgő őshazájával.
Ray Rezső Vilmos a kastély elkészültét követő néhány évben (1904 és 1907 között) főként meglévő belvárosi épületek átalakítására vagy bővítésére kapott megbízást. Ilyen volt a Palotanegyedben lévő Törley-palota bővítése és átalakítása, szintén a pezsgőgyáros család megbízásából (az eredeti épületet ugyancsak az idősebb Ray tervezte), vagy a belvárosi Főposta szintbővítése.
Ray a Magyar Királyi Főposta 1905 és 1907 közötti átalakítása során együtt dolgozott Zielinski Szilárd építőmérnökkel, aki addigra a városligeti Millenniumi Híd (ma Zielinski-híd), a ráckevei Árpád-híd és több városi víztorony (Kőbánya, Szeged) műszaki terveit is jegyezte. Zielinski volt a vasbeton alkalmazásának hazai úttörője: az ifjabb Rayyal közös Főposta-átalakítás volt az egyik legkorábbi példa Magyarországon (eltekintve a hidaktól és víztornyoktól), amikor egy magasépítmény szerkezetéhez használták az akkor újnak számító építőanyagot.
Városháza-, Párizsi- és Petőfi Sándor utcák által határolt épület átalakítása a harmadik és az új negyedik emeletet érintette: a legfelső szint termei 16 méteres fesztávval bíró vasbeton-födémeket kaptak, amelyek nemcsak szokatlanul kecses megoldást nyújtottak, de a termek díszítésével összhangban – az épület műszaki berendezéseit bemutató 1908-as kiadvány szerint – „magyar stílusban” készültek. Ray dekorációs megoldásai között szerepelt a postagalamb, a fecske, a papírtekercs és más, a postai és távirodai szolgálatra utaló szimbólum. Ray és Zielinski később is dolgozott együtt más épületeken, szakmai kapcsolatuk igen gyümölcsöző volt.
1907. július 28-án Törley József váratlanul elhunyt, mindössze három nappal a pezsgőgyár alapításának 25. ünnepi évfordulója után. Özvegye Sacelláry Irén méltó síremléket akart emelni férjének – és a korábban elhunyt egyszem lányuk, az alig másfél évet élt Mariskának – a budafoki kastélytelek legmagasabb pontjára. A család háziépítészeként Ray Rezső Vilmost illette a tervezés joga, az eredmény pedig nemcsak Magyarország egyik legnagyobb mauzóleuma, de az ekkor még fiatal, harmincas évei elején járó építész egyik legsajátosabb munkája lett.
A Törley-mauzóleum a neobizánci és a szecessziós stílusjegyek különleges egyvelege, amit Ray itáliai építőmesterek segítségével mintegy két év alatt épített fel.
Az épület egy karcsú toronyból és egy kupolával fedett kápolnából áll, a kettőt pedig egy nyaktag köti össze. A toronyból nyíló bejárat felett láthatók a Törley- és Sacelláry-családok címerei, kétoldalt pedig egy-egy gyászoló nő alakja.
A torony bejáratából egy lépcső vezet le a kriptába, a két carrarai márványból készült szarkofághoz. A kripta pontosan a kápolna alatt helyezkedik el, az onnan érkező természetes fényt üvegtégla berakások biztosítják.
A kápolnához vezető bejáratot egyházi témájú domborművek szegélyezik. A domborművek, miképp a kriptabejárat női alakjai is Damkó József szobrász alkotásai. A kápolnát 1911-ben Prohászka Ottokár püspök szentelte fel, oltára ruskicai márványból készült.
A pezsgőgyár államosítása után a Törley-kastély és a Törley-mauzóleum is súlyos állagromlásnak indult, utóbbit évtizedekig teljesen magára hagyták, lényegében „vandálok játszótere” volt. A kripta sírjait teljesen kifosztották, a Törley-család földi maradványai is eltűntek.
Az utóbbi években helyi összefogással lehetőség nyílt néhány kezdeti helyreállítási munka elvégzésére, de további közös akarat és anyagi forrás szükséges a folytatáshoz. Immáron térfigyelő kamerák is segítik elejét venni annak, hogy több szándékos károkozás ne érhesse a hányatott sorsú épületet.
Ray 1909 és 1911 között ismét együtt dolgozhatott Zielinski Szilárddal, akit megbíztak a Margitszigeti Víztorony megtervezésével: a szerkezetért Zielinski felelt, ugyanakkor a torony küllemét, architektúráját Ray jegyezte. Az építményt máig a főváros legszebb víztornyai között tartjuk számon.
A Magyar Posta 1907-ben döntött egy új, a főváros déli felét külön kiszolgáló telefonhálózati központ létesítése mellett, miután az első, Nagymezői utcai központ hálózati terhelése zsúfolttá vált. Tervpályázatra nem került sor, az intézmény rögvest Ray Rezső Vilmost bízta meg azzal az indoklással, hogy a belvárosi Főposta átalakításakor már bizonyította rátermettségét. E megbízással született Ray főműve, a József telefonközpont.
Az 1900 és 1907 között épült eklektikus-szecessziós épületegyüttes ipari rendeltetése ellenére kívülről egy palotaépület benyomását kelti, s harmonikusan illeszkedik a környék alapvetően lakóházas környezetéhez. Főhomlokzata aszimmetrikus elrendezésű, különböző méretű és formájú ablakok sorai tagolják, lent középen pedig egy nagyobb kocsibejáró biztosítja a bejutást. Az épület faragott domborműveit ugyanaz a Damkó József készítette, aki a Törley-mauzóleum alakjait jegyezte. Az épület különböző sarkait hol tornyok, hol oromzatok, hol pedig szobrok koronázzák.
Ray ezúttal is együtt dolgozhatott Zielinski Szilárddal, aki természetesen itt is sajátos vasbeton szerkezetek kialakítására kapott megbízást. Az építés fő kivitelezője a Lipták és Társa cég volt.
A József telefonközpont épülete nemcsak architektúrája és puszta tömege miatt számít Ray Rezső Vilmos legfontosabb művének: Budapest nagyobb középületei döntő többségben a historizmus valamely válfaja (neoreneszánsz, neogótika, neobarokk stb.), vagy azok keveréke szerint épültek, Ray azonban közvetlenül a szecessziós irányzatok térnyerését követően tervezhette meg az épületegyüttest.
Az épület egészen 1999-ig töltötte be eredeti funkcióját, majd évekkel később szállodák létesültek benne. Ha néhány korábbi díszítőeleme el is tűnt, Ray főműve ma is teljes épségében áll.
Az ifjabb Ray bérházai közül kiemelkedik a Váci utcában 1911 és 1912 között épült Sigray-bérpalota: a négyemeletes, szimmetrikus homlokzatú ház – vélhetően a megrendelő, az ügyvéd Sigray Pál kívánsága szerint – konzervatívabb stílusban épült, a neobarokk egy letisztultabb, már copfba hajló formavilágával (itthon viszonylag kevesen terveztek hasonló stílusban).
Az 1910-es évek voltak Ray legfoglalkoztatottabb évei, hiszen az építész a József Telefonközpont építésével egyidőben kapott lehetőséget egy iskolaépület tervezésére is: a Bajza Utcai Községi Polgári Leányiskola (mai nevén Bajza Utcai Általános Iskola) 1914 és 1917 között épült fel, amikor az első világháború nehéz évei az építészeket is egyszerűbb díszítésű, funkcióközpontú épületek tervezésére sarkallták.
Az ablakok közötti falsávokat kitöltő, népi szecessziós ihletésű ornamentika mellett a legfontosabb díszítőelemek a Horvay János szobrász által készített domborművek, amelyek magyar mondák és eposzok hőseit (többek között Botondot, Lehelt és Toldi Miklóst) elevenítik meg.
Ebből a beruházásból sem maradhattak ki Zielinski vasbeton-szerkezetei, továbbá itt figyelhető meg legkönnyebben Ray sajátos szignózása, ő ugyanis előszeretettel hagyta ott „saját aláírását” az épület valamely építőelemébe vésve.
Ray az első világháború végén elhagyta Magyarországot, 1926-ban tért vissza. Az ezt követő 12 évben is születtek budapesti munkái (egy részük később elpusztult), de ezek építészeti jelentőségükben – az ország nehéz anyagi helyzetéből kifolyólag – már nem érhettek fel korábbi munkáihoz. Ezekből az évekből Ray több meg nem valósult terve is ismeretes, az egyik legambiciózusabb a Rudas Gyógyfürdő kibővítését érintette többek között egy hatalmas szállodai tömbbel a Gellért-hegy oldalán. Az elképzelést Fiala Ferenccel közösen jegyezte.
Ray Rezső Vilmos 1938. április 11-én hunyt el Budapesten. Építészi munkásságát egyaránt kísérte az édesapja által tervezett épületek bővítése vagy átalakítása, majd saját tervezésű épületei között különböző stílusirányzatok ötvözése (a Törley-mauzóleum és a József Telefonközpont kiemelt példái a késői historizmus és a korai szecesszió egyvelegének), a vasbeton korai alkalmazása pedig – Zielinski Szilárddal közösen – a forradalmi építészek sorába is emeli őt. Ray Rezső Vilmos – apjához hasonlóan – Budapest történelmi városszövetének egyik emblematikus alakítója.
Nyitókép: A Józsefvárosi Telefonközpont távlati rajza (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1910. augusztus 28.)
