Aránylag ismert tény, hogy Albrecht Dürernek, a német reneszánsz művészet legnagyobb alakjának családja Magyarországról származott. Dürer édesapja, idősebb Albrecht Dürer aranyműves a Gyula melletti Ajtósról vándorolt ki Nürnbergbe, s származásukat családi nevükben továbbra is megőrizték, hiszen az a német „Tür” = ajtó szóból származik és német formája a magyar „Ajtósi” családnévnek.

A Dürer-jubileum

Az az összefüggés azonban kevésbé ismert, hogy a Buda első hiteles ábrázolását tartalmazó Hartmann Schedel Világkrónikájának, amely szintén Nürnberg városához kötődik – kiadója Anton Koberger, Albrecht Dürer keresztapja volt. Talán ennek a családi kapcsolatnak szerepe lehet abban, hogy Budáról ennyire valósághű ábrázolás kerülhetett a nürnbergi munkába. De a cikkünkben szereplő történet jóval később, a XX. században játszódik...

Albrecht Dürer 1490-ben készítette ezt a képet a Magyarországon született édesapjáról. Firenze, Uffizi képtár (Forrás: Wikipédia)

Dürer halálának 1928. évi, négyszáz éves jubileuma a művész magyarországi származását is újra előtérbe állította, s ez nemcsak itthon, de az egykori nagy fiát ünneplő Nürnberg városában is meglepően nagy hangsúlyt kapott. A bajor város és Magyarország közötti baráti kapcsolat jeleként Nürnberg polgármestere, dr. Hermann Luppe személyesen vett részt a Budapesten és Gyulán tartott Dürer-ünnepségeken, és Gyulán díszpolgárrá is választották. A polgármester személyét így mutatta be a Pesti Hírlap, 1928. október 31-i számának cikke:

„Nehéz lenne Luppe főpolgármesterről találó portrét festeni; de össze lehet röviden foglalni néhány szóban, ami nekünk, magyaroknak, a legfontosabb: szereti a magyarokat. Őszintén, becsületesen. És igy nincsen előtte nehézség, ha a magyarság érdekeinek előmozdításáról van szó.”

Dr. Hermann Luppe, Nürnberg polgármestere 1920 és 1933 között (Forrás: Képes Pesti Hirlap, 1929 február 27.)

Ez az idézet fontos dologra mutat rá… A Trianon utáni elszigetelt, ellenségektől körülvett Magyarországnak életbevágóan fontosak voltak az efféle külkapcsolatok, de talán a végóráit élő, nehéz helyzetben lévő Weimari Köztársaság Németországában is felüdülés volt egy-egy ilyen lélekemelő pillanat. Az említett Hermann Luppénak, a magyarok barátjának alakjánál érdemes röviden megállnunk.

Luppe 1920 és 1933 között volt Nürnberg polgármestere. A liberális Német Demokrata Párt (DDP) egyik alapító tagja volt, így 1933-ban, a hitleri hatalomátvétel évében lemondásra kényszerült. Ettől kezdve a közélettől visszavonult, Berlinbe költözött, majd 1939-ben visszatért szülővárosába, Kielbe, ahol a II. világháború végén, 1945-ben bombatámadásban halt meg.

Magyar hét Nürnbergben

Luppe 1928-as magyarországi útja nem várt eredményeket hozott. Nürnbergben a következő évben magyar kulturális hetet rendeztek, melynek nagy sikeréről lelkesen számolt be a korabeli sajtó. Az Új Barázda írja 1929. január 24-i számában:

„Nürnberg nagy szeretettel és forró lelkesedéssel fogadta a magyar vendégeket, az egész bajor sajtó magasztaló hangon s örömmel üdvözölte a magyar nép kultúrájának követeit. Óriási sikere van a szombaton megnyílt magyar képzőművészeti kiállításnak, mely a magyar művészet legutóbbi száz esztendejéről mutat hű tükröt. A jövő héten kezdődnek meg a magyar zenei események: a nürnbergi színház bemutatja Dohnányi Ernőnek, a világhírű magyar zeneszerzőnek Tenor című operáját, a magyar királyi Operaház együttese eljátssza Poldini Farsangi lakodalom-ját és Puccini Turandot-ját, világszerte becsült filharmonikus zenekarunk pedig hangversenyen mutatja be a magyar zene remekeit. Az ősi bajor város — mely Németország legszebb s legérdekesebb multú városa – álló hétig a magyar kultúra diadalának színhelye lesz. Nagy dicsősége ez a trianoni pokolba lökött, elárult, kifosztott magyarságnak, amely ezekben a napokban a nagyvilág szeme előtt tesz bizonyságot kultúrája nagyságáról és szépséges értékéről.”

Az esemény az Opera első külföldi vendégjátéka volt. Magyar részről a nürnbergi magyar hét szervezője az elsősorban építészként ismert Kertész K. Róbert a kultuszminisztérium helyettes államtitkára volt, a fővárost pedig Berczel Jenő alpolgármester képviselte az ünnepségeken. De természetesen a legmagasabb szinten is foglalkoztak a jelentős eseménnyel, és Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszternek a magyar hét alkalmából a nürnbergi polgármesterhez intézett táviratában már az esemény folytatásáról ír:

„...remélem, hogy az itt mindig megértésre találó és oly nagyra becsült német művészetet a magyar fővárosban mihamarább üdvözölhetem.”

Bajor vendégsereg a budapesti nürnbergi héten

Ennek megfelelően a nürnbergi magyar hetet még ebben az évben nürnbergi hét követte Budapesten. Az 1929 novemberében megrendezett eseménysorozat volumenét jelzi, hogy a bajor városból ötszázötven fős küldöttség érkezett Budapestre. A vendégek Hősök terén megtartott koszorúzását filmhíradó is megörökítette. A küldöttség tagja volt a már említett Hermann Luppe polgármesteren kívül Franz Goldenberger, Bajorország kultuszminisztere is. A főváros közgyűlésén Ripka Ferenc főpolgármester is üdvözölte a nürnbergi vendégeket.

A Nürnbergi madonna szobra, amely története során először hagyta el Nürnberg városát, hogy a Műcsarnok kiállításán szerepeljen (Forrás: a Magyarság képes melléklete, 1929. november 24.)

A hét számos kulturális eseménye közül kiemelkedett a Műcsarnokban megrendezett képző- és iparművészeti kiállítás. Igen impozáns anyag érkezett Nürnbergből Budapestre, olyan jelentős alkotásokkal, mint a híres Nürnbergi madonna-szobor eredetije, amely első ízben hagyta el Nürnberg városát. Emellett Albrecht Dürer több alkotását is elhozták, köztük a Zsigmond magyar királyról és német-római császárról készült festményt. A kiállítás megnyitóján beszédet mondott Berczel Jenő alpolgármester, Hans von Schoen német követ, valamint Franz Goldenberger miniszter.

Az István út városligeti szakasza 1929. novembere óta viseli Dürer nevét. Az Ajtósi Dürer sor napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Nürnberg ajándéka Budapestnek

A megnyitón Herrman Luppe polgármestere bejelentette, hogy Nürnberg városa Budapestnek ajándékozza a kiállításon szereplő Sétáló nő című bronzszobrot, valamint egy serleget nyújtott át a jelenlévő Klebelsberg Kunónak. Ezt az 1621-ből származó fedeles serlegét a magyar kormánynak ajándékozta a bajor város.

A Sétáló nő szobra. Johannes Müller nürnbergi szobrászművész alkotása (Forrás: Magyarság képes melléklete, 1932. október 9.)

Klebelsberg Kunó is mondott beszédet, melyben Dürer személyét állította középpontba, családjának ismert történetéből szép jelképet alkotva:

„A Dürer-nemzetség nevében és címerében ajtót visel. A régi hazájában is Ajtósi családnak hívták, ami németül Türért, Dürert jelent. A Dürerek címeréből az ajtó óriáskapu lett, melyen át most Nürnberg és Magyarország összekapcsolódik.”

Ki volt a Budapestnek ajándékozott szobor alkotója?

Talán legérdekesebb eleme a történetnek az a szobor, melyet Nürnberg városa Budapestnek ajándékozott. A hol Sétáló nőként, hol Haladóként említett szobor alkotójaként szinte minden korabeli sajtóbeszámoló, valamint Liber Endre Budapest szobrai és emléktáblái című műve is Hans Müller szobrászművészt nevezi meg. Hans Müller nevű szobrász viszont ekkoriban nem volt Nürnbergben! Volt viszont egy Johannes Müller nevű művész, aki főleg épületszobrokkal gazdagította a várost.

A névelírás oka az lehet, hogy a névrokona, Hans Müller bécsi szobrászművész neve ekkor jóval ismertebb volt, így az újságírók valószínűleg azonosították kettőjüket. Néhány lap, így az Uj Nemzedék 1929. november 5.-i száma, valamint a Magyarság, 1929. november 9-i száma viszont helyesen, Johannesként, illetve Johannként említi a szobor nürnbergi alkotóját, aki nemcsak szobrászként, de festőként is alkotott. Johannes Müller 1879-ben született Nürnbergben, és ugyanott hunyt el 1937-ben.

Hans Werthner: Johannes Müller szobrászművész portréja. A kép szintén szerepelt a Műcsarnokban megrendezett képző- és iparművészeti kiállításon (Forrás: Magyarság képes melléklete, 1929. november 24.)

A „Csőnő” kudarca

A Sétáló nő egyébként nem aratott osztatlan sikert a budapesti közvélemény szemében, sőt, a jelek szerint igen meghökkentőnek találták a modern alkotást. Csúfnevet is kapott: „Csőnő”-ként emlegették. Köztéri elhelyezése, amit nyilván a nürnbergi adományozók feltételeztek, az 1929-es ajándékozást követően jó darabig váratott magára. A Magyarság 1932. augusztus 31-ei számának kissé pikírt hangvételű cikkéből gyakorlatilag mindent megtudunk a felállítás körülményeiről:

„Ezt a furcsa, ultramodern szobrot a főváros Nürnberg városától kapta ajándékba. […] Mi nagyon örültünk a kedves ajándéknak s a furcsa figurát elhelyeztük egy raktárban a városházán. A főváros művészeti bizottsága s a város vezetői nem tudtak gyorsan megbarátkozni a különös hölggyel, akinek minden végtagja s egész teste inkább cső, mint emberi forma. … Közel két évig élt elrejtve a furcsa nő a raktárban, amikor Luppe polgármester újra Budapestre érkezett és megkérdezte, hogy hol is áll Nürnberg ajándéka? [...] A kérdés nagy zavart keltett, mert a hölgy még a raktárban aludt. Nehogy azonban még egyszer is előfordulhasson ilyen kényes kérdés, elhatározták, hogy a csőnőnek keresnek egy alkalmas helyet. […] A Gellérthegy déli lejtője bizonyult erre alkalmasnak, a Gyopár utca végénél, ahol a forgalom csak időszaki. Itt helyezték el a kedves ajándékot, messze a világ zajától, hogy az ajándékozó kívánságának is eleget tegyenek és a konzervatív művészeket is kielégítsék. Áll tehát a csőnő, távol a világ zajától s ha nürnbergiek érdeklődnek utána, meg is tudjuk mutatni nekik.”

A Sétáló nő szobrát a Gellét-hegy parkjában állították fel (Forrás: Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái)

A Magyarság cikkében említett Gyopár utca a Minerva utca folytatása volt. Ma ez a Citadella felé tartó útszakasz is a Minerva utca nevet viseli, és a Verejték utcába torkollik. A Verejték utca túloldalán lévő fás, támfalakkal megerősített hegyoldal az a hely, ahol a szobrot egyszerű haraszti mészkő talpazaton felállították.

A szobornak mindössze tizenhárom év adatott. A tragikus 1945-ös esztendőben, ugyanazon évben, mikor Hermann Luppe, az egykori ajándékozó Kielben bombatámadás áldozata lett, a fővárosnak adományozott szobor is a háborús veszteségek közt végezte be sorsát.

Az Ajtósi Dürer sor és a Nürnbergi utca

Az 1928–29-es évek „nürnbergi reneszánszának” másik emléke viszont, a Városliget mellett húzódó Ajtósi Dürer sor elnevezése mindmáig velünk maradt. Az útvonal átnevezéséről egyébként a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1929. novemberében döntött.

Az Ajtósi Dürer sor 1929 óta viseli Albrecht Dürer nevét, magyarországi számazására utaló formában (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Ugyanekkor egy másik közterület, a XIV. kerületi Ilka utca is új nevet kapott: Nürnbergi utcának nevezték el. Az egykor baráti város nevéről azonban 1945 után már nem csak Dürer neve juthatott a döntéshozók eszébe... Ezért – bár meglepően későn, 1951-ben – az utca visszakapta régi nevét, amelyet máig is visel.

Nyitókép: Nürnbergi műtárgyak a Műcsarnokban megrendezett képző- és iparművészeti kiállításon a Magyarság képes mellékletének összeállításán. Baloldalt Albrecht Dürer: Zsigmond magyar király és német-római császár arcképe, középen Albrecht Dürer A Szentháromság imádata című oltárképe, jobb oldalon pedig az ismeretlen alkotótól származó, úgynevezett Nürnbergi madonna-szobor (Kép forrása: Magyarság képes melléklete, 1929. november 24.)