Arany János utca

200248_361084100_613425250890524_6037637809246553519_n_2_.jpg Átadták a forgalomnak a megújult Arany János utcát Közel 100 új fa, víztakarékos öntözőrendszer, zöldbuszmegálló, esővízgyűjtő ciszterna és a talajvizet hasznosító fúrt kút is található a teljesen felújított Arany János utcában. A belvárosi utca megújulása a klímatudatos várostervezés jegyében valósult meg.
Apponyi Albert budapesti lakásai és budavári otthona Apponyi Albertet az 1920-as párizsi békekonferencián elmondott híres védőbeszéde után több száz magyar település választotta díszpolgárává, köztük Budapest, ahol 1921-ben Apponyi térnek nevezték el az addigi belvárosi Kígyó teret. Kultusza végig fennmaradt: amikor 87 éves korában genfi tárgyalásai alatt megbetegedett, minden fővárosi templomban és zsinagógában könyörgő istentiszteletet tartottak a gyógyulásáért. Halálhíre 1933. február 7-én érkezett meg Budapestre, és a megdöbbent fővárost azonnal ellepték a gyászlobogók. Különleges sírhelyet szántak neki: a Mátyás-templomban temették el, a budai Várban, ahol harminc évig volt az otthona. Halálának 90. évfordulóján budapesti lakhelyeit mutatjuk be.
100 fa lesz az Arany János utcában – Újabb útszakaszon folytatódik a felújítás a Belvárosban Az V. kerületi Arany János utca újabb szakaszát újítják fel. Az Október 6. utca és a Podmaniczky tér közötti részen új utcabútorokat és kerékpártámaszokat helyeznek ki, modernizálják a közvilágítást, szélesítik a járdát, fákat ültetnek. A felújítás végére egy közel 100 fából álló fasor jön létre.
Megújult a belvárosi Arany János utca első szakasza Elkészült az V. kerületi Arany János utca első szakaszának felújítása. A Széchenyi rakpart és a Tüköry utca közötti rész rekonstrukciója során rengeteg növényt, köztük számos fát ültettek, emellett kerékpártárolóval, új utcabútorokkal, kiszélesített járdákkal, valamint egy utcai ivókúttal is gazdagodott az utca. Az Arany János utca második, Podmaniczky térig tartó szakaszának felújítása várhatóan márciusban kezdődik.
Folytatódik a metrófelújítás, több belvárosi állomásnál elindultak az előkészületek A 3-as metróvonal középső szakaszán két hónapja folyik a munka, újabb belvárosi állomások felújítása várható. Az Arany János utcai metrómegálló falburkolata alatt rejtélyes jelekre bukkantak.
Elkészültek a 3-as metró déli szakaszának látványtervei Elkészültek a Népliget, az Ecseri út, a Pöttyös utca, a Határ út metrómegállók látványtervei. A 3-as metró déli szakaszának rekonstrukciója várhatóan őszre fejeződik be, megmutatjuk, milyenek lesznek az állomások.
Átadták a felújított Podmaniczky Frigyes teret a Belvárosban Az Arany János utcai metrómegállóként is ismert V. kerületi Podmaniczky Frigyes teret felújították, parkosították, több mint 80 fát ültettek. Közösségi tér, városi liget lett az egykori trolibusz-végállomásból.
Közösségi térré alakítják a Podmaniczky teret Az Arany János úti metrómegállóként is ismert Podmaniczky teret közösségi térré, „városi ligetté” alakítják át. A tér felújításával és megújításával párhuzamosan megszűnik a jelenlegi trolibusz-végállomás.

További cikkeink