Baán László

171758_olof_palme_millennium_b.jpg Bejártuk a Millennium Házaként újjászületett volt Olof Palme-házat A Városliget egyik legrégebbi épülete kívül-belül teljesen megújult, és október végétől interaktív kiállítással, kávéházzal és rózsakerttel idézi majd fel a századforduló hangulatát.
Európa egyik legmodernebb múzeumi együttese lesz a Városligetben A Szépművészeti Múzeum történetének eddigi legnagyobb rekonstrukciója zajlik, az épület fele újult meg.
Az MNG főműveihez írtak szövegeket Kortárs magyar szerzők írtak szövegeket a Magyar Nemzeti Galéria főműveihez.
Baán: Helyreállt a jogszerű állapot Baán László, a Liget Budapest miniszteri biztosa szerint elhárultak az akadályok a ligeti Hungexpo-épületek bontása elől.
Baán: Halad előre a Liget Budapest megvalósulása Jól halad a Szépművészeti Múzeum 1945 óta lezárt Román csarnokának felújítása; a Szépmű és a Magyar Nemzeti Galéria újraegyesített intézményében pedig a régi mesterek gyűjteménye a Liget Budapest keretében felújított és korszerűsített Szépművészeti Múzeum épületébe, a 19-20. századi anyag a Petőfi Csarnok helyére tervezett Új Nemzeti Galériába kerül majd – mondta el Baán László.
2019-re készül el a megújult Városliget A minden elemében megújuló Városligetet 2019-ben vehetik birtokba a városlakók és az ide látogatók – mondta el Baán László miniszteri biztos.
Lassan megláthatjuk, milyen lesz a megújult Városliget Hamarosan lezárul a Városliget tájépítészeti és a Néprajzi Múzeum építészeti pályázata. Ezzel kialakul a Liget Budapest projekt végső arculata, amivel Baán László miniszteri biztos szerint el lehet majd hagyni a tévképzeteket.
Baán: Hamarosan láthatóvá válik a Liget megújulása A Városliget megújításának minden eleme látható lesz tervszinten az év második felére – nyilatkozta Baán László, a Liget Budapest miniszteri biztosa.

További cikkeink