História

2017. október 31. 12:19
Panamázó fakereskedő, francia neoreneszánsz díszítés, fali hímzések, márvány női aktszobor a kertben, Tisza-gyilkosság, Almássy Denise ellőtt orra és az ÁVH? Hogyan férnek meg ezek együtt a négy fal között?
2017. május 18. 08:53
A nagyobb építkezéseket régen is óriási sajtófigyelem övezte, s nem volt ez másként Budapest második legnagyobb református templomával, a Szilágyi Dezső téri épülettel sem. A korabeli cikkekből emellett sokszor olyan érdekességek is kiderülnek, amiket mára már a feledés homálya borít.
2017. május 8. 11:58
Százhúsz éve, 1897. május 9-én játszották az első hivatalos és szabályos magyar labdarúgó-mérkőzést. A Csömöri úti Millenáris Sportpályán még mindkét csapatot a Budapesti Torna Club játékosai alkották. De utána hamarosan beindult a magyar focitörténet: az Újpesttől a Ferencvárosig alakulni kezdtek a magyar klubok.
2017. május 7. 16:06
Pesthidegkútról az 1946 májusában induló vonatokra 1320 embert zsúfoltak fel.
2017. április 11. 12:02
A költészet napjáról oldalunkon az idei év ünnepeltjével, Arany Jánossal emlékezünk meg, sorba véve azt a néhány versét, amelyben a fővárost rajzolta meg. Szomorkás, érzékeny részletek jönnek a XIX. század második felének Pestjéről.
2017. április 3. 15:02
1947 áprilisában avatták fel a gellérthegyi, Citadella előtt álló Szabadság-szobrot. A szovjet „felszabadítás” emlékműve ma már a magyar függetlenség hőseire emlékezik. A látványos szobor a budapesti látkép része, sőt, a főváros egyik jelképe lett.
2017. március 31. 15:40
Kültelki, kopár pusztaság: ilyen volt egy évszázada a mai Szentimreváros a Villányi út mentén. A fotó a modern Újbuda történetének hajnalán készült.
2017. március 29. 16:28
Memento vivere néven adták át Erzsébetváros új 1956-os szobrát.
2017. március 27. 16:40
Tudta, hogy az M2 metrót annak idején kézi munkával kezdték el ásni? Hogy eredetileg a BAH-csomópontra ment volna át Pestről? A metró eredeti funkciójáról, városképformáló szerepéről és az építkezés érdekességeiről tartottak interaktív beszélgetést a Kossuth múzeumhajón. Honvári János gazdaságtörténész és Szabó Balázs építőmérnök, a témában jártas két szakember számos rejtélyt, érdekességet osztott meg a kelet-nyugati metróvonalról.
2017. március 26. 10:24
Korábbi írásainkban Arany János budapesti útját követtük a Három pipa utcától az Üllői útig. Ezúttal végre eljut az őt megillető polgári lakásig, az Akadémia új székházának szomszédságába – de sajnos a keserűség most sem marad el, és a szél itt is fúj.
2017. március 21. 13:43
Az 1867-ben alapított Fővárosi Kertészet 2017-ben ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. Így az idei jubileumi év lesz a vállalat életében, amelyet méltó ünnepi eseményekkel szeretne emlékezetessé tenni a társaság. Az emlékév Tarlós István főpolgármester fővédnökségével részben a FŐKERT 150 éves történetéről szól, de szándékok szerint a jövő felé is építkezik.
2017. március 21. 11:09
1900 évvel ezelőtt lépett trónra Hadrianus császár, Pannonia provincia első helytartója. Az emlékév apropóján az Aquincumi Múzeumban jártunk, melynek „Sötét utakon” című időszaki kiállítása a birodalmi idők mágikus oldalába enged bepillantást.
2017. március 17. 13:27
Csodálatos képek kerültek fel a közelmúltban a Fortepan archívumba az 1900-as évek elejéről (adományozójuk Széman György). Az alábbiakban egy több, mint száz évvel ezelőtti sétára invitáljuk önöket a Várnegyedbe!
2017. március 13. 11:37
Március közepén a fővárosban nem csak a szabadságharc dicső napjáról illik megemlékezni, hanem a 10 évvel korábbi szörnyű jeges árról is. Összeszedtünk néhány történetet: ki merre járt azokban a napokban.
2017. március 9. 18:32
Az 1887-es év jelentős mérföldkőnek számít Budapest kötöttpályás közlekedésében. Ekkor indult ugyanis útjára az első villamos – akkor még felső vezeték nélkül. Bár nem sokkal korábban több lóvasútvonalat is átadtak, a második ipari forradalom vívmánya, az elektromos áram a fővárosi közlekedésben is helyet kért – és kapott is.
2017. március 6. 12:08
Kodály-év van: március 6-án van 50 éve annak, hogy a zeneszerző 84 éves korában elhunyt. E jeles évforduló kapcsán összeszedtük, milyen fővárosi helyszínekhez fűzte őt kapcsolat – hiszen Kodály Zoltán 67 évig volt budapesti lakos.
2017. március 3. 16:30
A kiegyezéssel megszülető Osztrák-Magyar Monarchia egyik első aktusaként Andrássy Gyulát 150 évvel ezelőtt nevezte ki Magyarország miniszterelnökének Ferenc József. A Vasárnapi Ujság című lap 1867. március 3-án arról számolt be, hogy az eseményt kivilágítással ünnepelte Pest és Buda népe.
2017. március 1. 08:01
1887-ben indultak meg az első HÉV-szerelvények a Közvágóhídtól az akkor még önálló Soroksárra. A helyiérdekű vasút elterjedésével később Budapest olyan szegleteibe is HÉV járt, ahol ma már villamos szállítja az utasokat, vagy ahol időközben megszűnt a kötött pályás közlekedés. Tudta, hogy a Fehérvári úton is HÉV közlekedett és a 2-es metró Népstadion végállomását közös metró-helyivasút állomásnak tervezték?
2017. február 26. 19:29
A ferencvárosi vasútállomásnál felavatták a Málenkij Robot Emlékhelyet.
2017. február 23. 15:34
Felavatják a Ferencvárosi pályaudvarnál a Szovjetunió munkatáboraiba elhurcolt magyarok emlékművét.
2016. június 23. 20:53
1956-os kapcsolódó művészeti alkotásokat mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum új, Rejt/Jel/Képek'56 – A forradalom titkos művészete című kiállítása. A megnyitón elhangzott: a művészet segít megérteni a történelmet, a hősiességet, a célokat, amelyekért elődeink saját életük kockáztatásával küzdöttek.
2016. június 22. 00:35
Egy XVII. századi muszlim temetőt tártak fel az V. kerületi József nádor téri építkezés során.
2016. június 1. 10:23
Idén százötven éve, hogy a lóvasút megindult Pesten. A kiszámítható, menetrend szerinti városi tömegközlekedés megindulása az utazási szokások gyökeres változását és végső soron addig nem látott városfejlődést hozott magával. Milyen szerepe volt ebben egy hajdani ’48-as főhadnagynak és melyek az évforduló máig ható következményei?
2016. május 20. 22:17
Magyarország a nagy háborúban 1914-1918 címmel nyílt meg a budavári Hadtörténeti Intézet és Múzeum új állandó kiállítása.
2016. május 19. 12:16
A Széchenyi fürdő metrómegállójánál a világháborúk és 1956 hőseire emlékeznek, valamint a mai bátor katonák tetteit is bemutatják.
2016. február 4. 21:31
Az idén másfél évszázados múltra visszatekintő Fővárosi Állat- és Növénykert históriáját mutatták be egy helytörténeti előadás keretében a Fővárosi Levéltárban. Tudták, hogy egykor szakállas nőt is mutogattak a majmok és medvék mellett?
2016. február 4. 21:29
Százötven éve alapította a Pesti Református Egyházközség Németajkú Leányegyháza a kalandos múltú Bethesda Kórházat. Járványok, világháborúk, rendszerváltások alakították a kórház sorsát, amely immár újra a régi gyökereire és szellemiségére támaszkodva szolgálja beteg embertársainkat.
2016. február 4. 21:10
A Kék Duna keringő dallamaira mutatja be egy 1938-as angol útifilm a korabeli Budapestet, ahol még balra tartottak az autók, a Dunán pedig gőzhajók cirkáltak.
2016. február 4. 19:44
A régi és az új Budapest, közöttük egy világháború pusztításaival egy videókollázsban.
2016. február 4. 15:16
Sok a kérdőjel a kormány által másfél éve bejelentett Nemzeti Hauszmann Terv körül, de egy eredménye már minden bizonnyal lett a programnak: Hauszmann nevét közismertté tette. De melyik Hauszmann volt ő? Az Alajos vagy a Sándor? Utánajártunk.
2016. február 4. 12:19
Idén 125 éve hunyt el a 19. század második felének legnagyobb magyar építésze, Ybl Miklós. Fő műve az 1884-ben megnyílt budapesti Operaház, amelyet azóta is Európa egyik legszebb dalszínházaként tartanak számon.
2016. február 4. 10:20
Tudta, hogy az „állathecz” volt az egyik legkedvesebb szórakozása Pest-Buda egykori népének? Tudta, hogy a régi magyar nemesek szó szerint kardcsörtetők voltak, akik még a bálokba is sarkantyús csizmával és oldalukon kardjukkal mentek, a bálozó hölgyek bosszúságára? Tudta, hogy Pest és Buda tényleg két elnémetesedett, poros ikervároska volt a 18. század végén, a reformkori kivirágzás előtt? A szász Hoffmannsegg gróf korabeli feljegyzéseiből kirajzolódik ennek az elsüllyedt kornak a képe.
2016. február 3. 21:10
„Fővárosotok nevét Budapestre kellene változtatni... Milyen haszon áradna ebből az egyesülésből, milyen virágzó fővárosa lenne Magyarországnak rövid idő múlva!” És a legnagyobb magyar álma valósággá lett.
2016. február 3. 20:29
Van-e pestibb a hirdetőoszlopoknál? Van-e pestibb a pesti humornál? És amikor a kettő találkozik? Történelmi reklámhirdetések a Nemzeti Galériában

összesen: 34 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó