jégzajlás
A híd, amely létrehozta Budapestet, egy 200 évvel ezelőtti temetésnek köszönheti létét
2021. január 7. 9:00
Kétszáz évvel ezelőtt egy már nem annyira fiatal magyar huszártiszt eléggé meggondolatlan kijelentést tett egyik barátjának. E kijelentés számos következménnyel járt, nagyon sok ember életét változtatta meg örökre. Pedig a fiatal tiszt csak apja temetésére sietett.
További cikkeink
Lóvasút Óbudára
Budán csak két lóvasúti vonal volt, az egyik Zugligetbe vezetett, a másik Óbudára. A városban nem is volt szükség többre, hiszen a két vonal 1868-1869-es megnyitásakor Buda viszonylag kis város volt. A budai mini lóvasúti hálózat központja a Lánchíd budai hídfője volt.
Megújult a Dráva park a XIII. kerületben
A XIII. kerületben felújították a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot. Új fákat ültettek, növényeket telepíttek, a járda vonalvezetése a Dráva folyót idézi. Teljesen új játszótér, fitneszpark, okospad, csocsóasztal, olvasósarok várja az idelátogatókat.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.