Kevés iskola büszkélkedhet saját csillagvizsgálóval. Az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium tetejére 1954-ben kezdték el építeni a csillagdát, amely nevét később Kulin Györgyről kapta.  Az 1950-es évek elején a gimnáziumban matematikát és fizikát tanító Kulin Györgyöt a magyar amatőrcsillagászati mozgalom egyik megteremtőjeként, a csillagászati ismeretterjesztés meghatározó alakjaként is tisztelik. Több kisbolygót felfedezett és 1946-ban megalapította az első Magyar Csillagászati Egyesületet. Budapesten ő hozta létre az Uránia Bemutató Csillagvizsgálót.

A csillagda kialakítását Kulin György csillagász, a gimnázium tanára kezdeményezte, az építkezés 1954-ben kezdődött (Forrás: Kulin-csillagda)

Politikai okok miatt került 1949-ben az újpesti, Tanoda tér 1. szám alatti Könyves Kálmán Gimnáziumba, ahol kezdeményezte a csillagda megépítését és a munkába a diákokat is bevonta.  

A tervezést Orgoványi János műszerész végezte, aki visszaemlékezésében így írt:

Igen nagy és veszélyes munka volt a kupola súlyos szerkezeti részeinek felszállítása a teraszra, négy emelet magasra. Ezt egy csigasor és egy csapat diák segítségével oldottuk meg. A 200 méteres horgonykötelet a hajógyártól kaptuk kölcsön. 1955 májusában megkezdtük a kupola összeszerelését. A hegesztő dinamó és a szükséges erősségű áram megszerzése is elég gondot adott, ebben a BSZKRT segített. (…) Augusztus végére a kupola kívül-belül befestve készen állt.”

A csillagda négy méter átmérőjű forgatható kupolája 1955-re készült el (Forrás: Kulin-csillagda)

Egy évvel később, az 1956-os forradalom és szabadságharc során a kupola, valamint a távcső is megsérült, használhatatlanná vált. Javítására 1962-ig kellett várni, de ekkor már nincs az iskolában olyan tanár, aki vezetné a csillagászati szakkört. Csak 1970-ben indul újra a megfigyelés és hat éven keresztül bemutató csillagvizsgálóként is működött az intézmény. 

Ezt követően újra közel negyed százados szünet következik, mígnem 2000-ben modernizálják a csillagvizsgálót és 2001-től Kulin-csillagda néven működik.

Csillagászati távcsővel kémleik az eget a Könyves Kálmán Gimnázium tetején (Forrás: Kulin-csillagda)

Idén ismét nagyszabású felújítást végeztek el a több mint hetvenéves intézményben, a munkálatokkal júniusban készültek el. Lecsiszolták a négy méter átmérőjű, forgatható kupola szerkezetét, kívülről kívül fehérre, belülről kékre festették. Az eddig kézi erővel működtetett forgatórendszert pedig modern motoros megoldás váltotta fel.

A 2026-os felújítás után így fest a jellegzetes kupola (Forrás: Kulin-csillagda)

Új eszközökkel is gazdagodott a Kulin-csillagda. Beszereltek egy asztrofotózásra is alkalmas főtávcsövet, és egy speciális számítógépet. Ha beírják a megfigyelni kívánt égitest koordinátáit, nevét, katalógusszámát a teleszkóp gombnyomásra megtalálja, és a naptávcső különleges szűrőin keresztül az égitest felszínét is meg lehet vizsgálni.

A tervek szerint a csillagdát ősszel a nagyközönség számára is megnyitják.

Nyitókép: Az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium homlokzata, az épület tetején látható a csillagda kupolája (Forrás: Könyves Kálmán Gimnázium)