Az országgyűlés állandó pénzügyi bizottsága 1880 elején úgy látta, az ország gazdasági helyzete immár lehetővé teszi az új, állandó Országház felépítését, s az akkor hatalmon lévő Tisza-kormánynak mielőbb meg kell kezdenie az építéssel kapcsolatos feladatok előkészítését. A Sándor utcai Képviselőház 1865-ben ideiglenes épületnek készült, s jó ideje napirenden volt, hogy méltó elhelyezést kell kapnia a magyar törvényhozás két házának.
Mikor a pénzügyi bizottság ezt az elgondolását 1880. március 8-án a honatyák elé terjesztette, a Képviselőház ülésén nem generált nagyobb vitát, hozzászólást. A képviselők is tudták, hogy az intézkedés nem halogatható a végtelenségig. Emellett felismerték: ahhoz, hogy az építkezésről ne kapkodva kelljen dönteni, valóban szükséges legalább az előkészületi munkák megtétele. Ezen az állásponton volt az ellenzék részéről felszólaló, a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt színeiben politizáló Helfy Ignác is, aki azonban nehezményezte azt, hogy mindezzel nem az országgyűlés, hanem a kormány fog foglalkozni.
Az eddigi gyakorlat ugyanis általában az volt – mikor az Országház kérdése az országgyűlések alkalmával napirendre került –, hogy az országgyűlés tagjaiból megalakult bizottság foglalkozott az Országház elhelyezésének és felépítésének éppen aktuális kérdésével. Így történt ez 1844-ben, később 1861-ben, vagy Lónyay Menyhért miniszterelnöksége idején 1872-ben, mikor Lónyay a Lánchíd pesti hídfőjénél a mai Gresham-palota helyén állt Nákó-palotát szemelte ki erre a célra.
Az országgyűlés által kiküldött bizottságok azonban nem nagy hatékonysággal működtek, ugyanis egyik alkalommal sem sikerült az Országház felépítésének ügyét véglegesen elrendezni. Persze a pénzügyi bizottság sem gondolta mindezt az országgyűlés kezéből kivenni és a kormánynak adni. Viszont a kormányban látta azt a felelősen cselekvő apparátust, amely a lehetőségei a hozzáértő alkalmazottai révén össze tudja hangolni a feladatokat anélkül, hogy a végleges döntést elvenné az országgyűléstől.
Sem Tisza Kálmán, sem a kormány nem akart ebben a kérdésben egyedül dönteni, a kormányfő csakis a hatékony intézkedést vállalta fel, melyről a végső szót továbbra is a magyar országgyűlés fogja kimondani. „Nem czélszerűbb-e, hogy a kormány, melynek rendes szakközegei vannak, foglalkozzék ezen kérdéssel és mikor meg lesznek állapítva a tervek, a két ház bírálata alá bocsáttassanak? Ez sokkal czélszerűbb, mintha megfordítva történik” – érvelt Hegedüs Sándor, az állandó pénzügyi bizottság előadója a Képviselőház 1880. március 8-i ülésén, amit az országgyűlés tagjainak többsége egyértelműen támogatott.
Az országgyűlés 1880. december 1-jén döntött arról, hogy az új, immár állandónak tervezett Országházat a Lipótváros északi részén, a Tömő téren (ma Kossuth Lajos tér) fogják felépíteni. A terület ekkor még főként rendezetlen állapotban volt, illetve az ideiglenes vízmű helyezkedett el a közelében. A következő évek feladata az lett, hogy elkészüljön az a terv, ami alapján megkezdhetik majd az építkezést.
A tervezési folyamat levezénylésére Tisza Kálmán miniszterelnök 145 évvel ezelőtt, 1881. március 20-án, vasárnap délben – alighanem a miniszterelnöki, budavári Sándor-palotájában – egy nagy létszámú bizottságot hívott éltre, melynek teljes neve az állandó Országház építése érdekében kiküldött bizottság volt. De nevezték emellett ezt a testületet Országos Bizottságnak vagy Nagy Bizottságnak is. Ez utóbbi elnevezés nem közvetlenül a létrehozására utalt – bár elég sok tagot számlált – hanem főként arra, hogy ebből a bizottságból időközönként az egyes munkafolyamatokra kisebb létszámú, úgynevezett albizottságok alakultak.
Kik voltak ennek az Országos Bizottságnak a tagjai 1881. március 20-án? A tagok felsorolását részletesen az Ellenőr, politikai és közgazdasági napilap március 21-i száma is közölte, de tudható ez a bizottság üléséről felvett és vezetett jegyzőkönyvből is.
Tisza Kálmán – alighanem Helfy Ignác parlamenti felszólalását is figyelembe véve – egy széles körű bizottságot hívott életre, melyben majd minden olyan testület vagy intézmény képviseltette magát, akik valamilyen szinten érdekeltek voltak vagy lehettek az új Országház felépítésében. A bizottság elnöki tisztét Tisza Kálmán magának tartotta fenn, és egyfajta koordináló és összefogó szerepkört töltött be a testület élén. Tisza pozícióját erősítette (a Miniszterelnökség részéről) Tarkovich József miniszteri tanácsos, aki 1875-ben a miniszterelnöki hivatal vezetője volt, egyúttal pedig az 1870-es évek derekától kezdődően a minisztertanácsi ülések jegyzője.
Az országgyűlés két házát, a Felsőházat és a Képviselőházat aligha lehetett volna kihagyni a bizottságból. Fontos volt a jelenlétük, hiszen részben ők tudták azokat az igényeket jelezni, amiket az új épülettel szemben akkoriban támasztottak. A Felsőházat összesen három nagy tekintélyű, prominens személy képviselte: a Felsőház elnöke Majláth György országbíró, a kiegyezés utáni első miniszterelnök, gróf Andrássy Gyula (aki Pest és Buda 1873-as egyesítését is előkészítette), valamint az egykori Andrássy-kormánynak a király személye körüli minisztere, gróf Festetics György, aki 1881-ben koronaőri tisztséget töltött be.
A Képviselőház – talán törvényalkotó súlyánál fogva is – az előbbinek a duplájával, azaz összesen hat személlyel képviseltette magát a bizottságban. Részt vett a munkában a Képviselőház elnöke, a Szabadelvű Párt színeiben politizáló Péchy Tamás, aki korábban, 1875 és 1880 között Magyarország közmunka- és közlekedésügyi minisztere volt, valamint Visontai Kovách László, aki a Képviselőház háznagyi tisztségét 1865-től kezdődően hosszú éveken keresztül ellátta, s korábban Deák Ferenc egyik jó barátjának és tisztelőjének számított. A Képviselőház további tagjai közül ketten is Tisza Kálmán bizalmi emberei közé tartoztak. Egyikük Csernátony Lajos publicista volt, aki Kossuth Lajosnak, mint az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökének titkáraként működött 1848-1849-ben, majd jeles újságíró lett az 1867-es kiegyezést követő időszakban. A másikuk Tisza Kálmán öccse, Tisza Lajos, aki 1881-ben többek között az 1879-es szegedi árvizet követően a város újjáépítésének teljhatalmú királyi biztosaként is tevékenykedett, kiemelkedő érdemeket mutatva fel a városrendezés terén.
A Képviselőház részéről jelen volt még Éber Nándor, szintén jeles újságíró, valamint báró Lipthay Béla, aki 1875-ben és 1881-ben is inkább ellenzéki, konzervatív politikusnak számított, mintsem a kormánypárt tagjának. A bizottságba történő meghívását elsősorban a főváros fejlesztése iránt megmutatkozó érdeklődésének köszönhette.
Megkerülhetetlen személy és testület volt, így meghívást kapott a bizottságba báró Podmaniczky Frigyes, aki a Fővárosi Közmunkák Tanácsa képviseletében volt jelen, mint az 1870-ben életre hívott testület érdemi munkálataiért felelős alelnöke, aki Andrássy Gyulához hasonlóan, maga is sokat tett a főváros fejlesztéséért.
A bizottságban kapott helyet Podmaniczky legjobb barátja, Prónay József államtitkár is, aki a Belügyminisztériumot képviselte. Mondhatni, hallgatólagosan jelen volt az ülésen a belügyminiszter is, hiszen az maga Tisza Kálmán volt, aki a 15 éves kormányzása idején, 1875 és 1890 között nemcsak a miniszterelnöki teendőket látta el, de a belügyminiszteri tárcát is vezette.
Egy ilyen nagyszabású fővárosi építkezésből természetesen nem lehetett kihagyni a városvezetést sem, ami ebben az időben az 1873-ban egyesült Budapest első főpolgármesterét jelentette, Ráth Károly személyében.
Az eddig felsorolt, illetve meghívott személyek, ha értettek is építészeti szakfeladatokhoz, inkább az új, polgári állam- és közigazgatást leginkább még csak formáló vagy azt működtető politikusai voltak. Az építészet gyakorlati kérdéseiben jószerivel nem, vagy csak alig voltak jártasok, és az építészet tervezői és kivitelezői oldalát – talán egy-két személyt, például Andrássy Gyulát, Lipthay Bélát vagy Podmaniczky Frigyest leszámítva – nem ismerték. Ezért a bizottságban szükség volt gyakorló építészekre is, akik az elvi kérdéseket a mindennapi gyakorlat oldaláról tudták megközelíteni és mindezt – szükség esetén vizuálisan is érzékeltetve – tervrajzokba átültetni. A bizottságba két ilyen személyt hívott Tisza Kálmán. Egyikük az akkori építészeti szakma doyenjének számító Ybl Miklós volt, a másik Ybl barátja, Wéber Antal, akit ugyancsak a korszak elismert, sokat foglalkoztatott mesterei közt tartottak számon.
S végül, de nem utolsó sorban a bizottságban foglalt helyet a Közmunka- és Közlekedési Minisztérium részéről Pilisi Neÿ Béla is, aki ugyancsak Ybl Miklós baráti köréhez tartozott. A bizottságon belül az építészettel foglalkozó szakemberek táborát erősítette és a bizottságban a jegyzői teendőket is ellátta egyben. Nem volt ugyan gyakorló építész, de az építészet egyik nagy teoretikusának számított, titkára volt a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletnek és felelős szerkesztője az 1877-ben induló Az Építési Ipar szakfolyóiratnak.
A bizottság a meghívott tagokon kívül olykor még más, külső szakértőkkel is kiegészült. A meghirdetett építészeti pályázatra beérkezett művek elbírálása és értékelése során 1883-ban a munkában vett részt a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet részéről Hieronymi Károly, az Országos Képzőművészeti Tanács részéről Ráth György, az Országos Képzőművészeti Társulat részéről pedig Pártos Gyula, valamint Gerlóczy Károly alpolgármester, illetve Országh Sándor országgyűlési képviselő a Fővárosi Közmunkák Tanácsa részéről.
Az Országház megtervezését irányító bizottság a megalakulását követően három évig működött, és 1884. március 1-ig állt fenn. A működése során igen alapos és körültekintő munkát végzett. Elkészítette és meghirdette az új Országház tervezési pályázatát, alapos bírálat alá vette a beérkezett pályaműveket s kiválasztotta közülük azt a munkát, Steindl Imre Alkotmány I. jeligéjű pályaművét, ami a ma látható Országház megtervezésének alapjául szolgát. S felkérte Steindl Imre egyetemi tanárt, építészt, hogy a bizottsággal együttműködve készítse el az épület véglegesnek szánt terveit.
Nyitókép: Az Országház épülete 1897-ben (Forrás: FSZEK Budapest-Gyűjtemény)
