Az 1830-as pozsonyi országgyűlésen merült fel először a Pest vármegyei követ indítványában, hogy az országgyűléseket Pesten kellene tartani és ehhez Országházat szükséges építeni. Az 1832–1836-os, következő országgyűlésen pont az a Borsod vármegye szorgalmazta ismételten mindezt, mely előzőleg, 1830-ban még ellenezte a Pest vármegyei követ javaslatát. Kossuth Lajos az Országgyűlési Tudósításokban írt arról 1835-ben, miszerint a borsodi követek a november 6-i kerületi ülésen azt javasolták, hogy a nemzet költségén Pesten a „nemzet szükségének, de díszének is megfelelő” Országházat építsenek. A követek azért emelkedtek szólásra, nehogy a pesti országgyűlések elmulasztására ürügyül szolgálhasson az, hogy ott nincsen erre alkalmas épület.
A javaslat ekkor még elbukott az ülésen, de néhány hónap múlva a követek többsége már támogatta a felvetést. Persze az Országházzal való foglalkozás ezen az országgyűlésen korántsem volt teljesen véletlen, ugyanis ekkor döntöttek a Nemzeti Múzeum pesti felépítéséről is. A két épületre azonban eltérő jövő várt. József nádor az 1836. évi XXXVII. tc. nyomán Pollack Mihályt bízta meg a Múzeum terveinek elkészítésével és felépítésével, aki szívesen vállalkozott volna arra is, hogy Pestre Országházat tervezzen.
Pollack 1840-ben tervet és költségvetést készített a Pesten elhelyezendő Országházhoz, de mivel nem volt sem építési program, sem konkrét helyszín erre kijelölve, csak egy általa elképzelt épületet tudott a nádor révén 1843 szeptemberében az 1843–1844-es országgyűlés tagjainak bemutatni.
Az építész igyekezete azonban itt kudarcot vallott, mivel Pollack tervét az országgyűlés a további használatra alkalmatlannak találta éppen az előbbi konkrétumok hiánya miatt, azaz mert pesti helymegjelölés és építési program hiányában készült. Ezért az országgyűlés gróf Keglevich János főpohárnokmester vezetésével egy bizottságot alakított, akiket Pestre küldött, hogy ott az Országház számára alkalmas helyet találjanak. Emellett feladatául jelölte meg a bizottságnak, hogy „még ezen országgyűlésnek tegyen jelentést a helyről, szükséges költségekről, s mutassa be a terveket, hogy jövő országgyűlésig a pesti országház készen állhasson” – ami azért egy kissé túlzó elképzelésnek bizonyult.
A Keglevich vezette bizottság 1844 március legvégén utazott Pozsonyból Pestre, és március 27-e és 30-a között került sor Pest város küldötteivel a tanácskozásra. Pest összesen 11 telket ajánlott föl az új Országház számára, köztük azt a Lánchídtól északra elterülő Duna-parti helyszínt, ahol ma az Akadémia épülete áll. Az országgyűlési választmánynak azonban egyik sem felelt meg igazán, s az új Országház helyéül a város egyik legnagyobb, központi fekvésű terét, az Új Vásárteret (mai Erzsébet teret) szemelte ki magának, amit a város, ha nehezen is, de végül kénytelen volt átengedni erre a célra.
Érdekesség, hogy a tanácskozáson a város fejlesztését szívügyének tekintő Széchenyi István is részt vett, és a március 27-i ülésen az Országház Duna-parti, a mai Akadémia helyén történő elhelyezése mellett érvelt. Mondhatjuk, nem alaptalanul és egyszersmind jó meglátással, hiszen egyrészt az új Országház az ő művét, az ekkor már épülő Lánchíd környezetét gazdagította volna a pesti oldalon, másrészt pedig – minthogy később valóban a Duna-partra épült – a Duna vízében tükröződő épület a környék kiépülésével egy csodálatos városképi együttest alkotott volna. Széchenyi azonban a következő tanácskozási napokon alulmaradt ezzel a nézetével, és Keglevichék is inkább az Új Vásártéren kívánták az új épületet látni.
Legelőször 1844-ben az első, március 27-i tanácskozáson vetődött fel az az ötlet, hogy az Országház tervét nemzetközi pályázat keretében lehetne elkészíttetni, ami a tanácskozáson részt vevő építőmester, Giuseppe Cassano ötlete volt. Ezt Keglevichék is elfogadták. Annál is inkább tetszhetett nekik ez a javaslat, mert kilenc évvel korábban, 1835-ben az angol parlamenti épület felépítésére is nemzetközi pályázatot írtak ki. Ugyanakkor a tervpályázatot azért is részesítették előnyben, mert – miként a bizottság a hivatalos jelentésében írta – „igazságosabbnak fog találtatni, annál, mintha csak valamely különösen kiválasztott egyénnek nyújtotta volna a küldöttség ezen alkalmat”.
Ezek után nem maradt más hátra, mint a pályázati program elkészítése és a pályázat kiírása. Keglevich gróf nem volt építész szakember, ezért a pályázat előkészítésére és a pályázati program kiírására saját építészét, Alois Pichlt kérte fel. A pályázat kiírására június 2-án került sor, amit ezt követően a hazai és külföldi lapokban tettek közzé, ugyanakkor volt olyan sajtóorgánum is, amelyik ugyan nem közölte a hirdetés szövegét, de felhívta rá a közönség figyelmét. Így a pályázat híre igen nagy nyilvánosságot kapott. A bizottság a nyertes pályázatot 800, „a hozzá legközelebb járót” pedig 200 darab arannyal kívánta jutalmazni.
A külföldiek pályázását segítették azzal, hogy az Új Vásártérről külön helyszínrajzot és a teret környező épületekről méretarányos városképi litográfiát készítettek, amiket a külföldi kormányszékeknél, ausztriai követségeken vagy polgármestereknél és olvasottabb újságok szerkesztőségeiben lehetett megtekinteni. Mindez a tervezésen kívül az épület városképhez történő illeszkedését is segítette. A pályázat határidejét november 30-ában határozták meg, de mivel az uralkodó, V. Ferdinánd az országgyűlést már november 11-én berekesztette, a pályázatot egy évvel meghosszabbították. Az érdeklődés – Keglevich beszámolója szerint – igen nagy volt. Összesen 41, jeligével ellátott pályamű érkezett be, számos külföldi és hazai résztvevővel. Érkezett pályázat Németföldről, Angliából, Franciaországból és Olaszországból.
A pályázók között volt többek között Hermann Gemmel königsbergi, Lodovico Manzi milánói építész, Eduard Metzger a müncheni politechnikum tanára, sőt a magyar mágnások és mások rábeszélésének engedve Alois Pichl is, aki a pályázat kiírásában segédkezett Keglevichnek. De adott be amatőr pályamunkát az a Joseph Andrew Blackwell angol diplomata, a bécsi brit követség megbízottja is, aki 1848-ban értékes jelentéseket közölt Batthyány Lajos pozsonyi kormányalakításáról. A magyarok közül pályázott többek között Steiner Antal pápai uradalmi építész, Glembay Károly mérnök, Gyulai Gaál Miklós hadmérnök, őrnagy vagy Pán József budai és pesti építőmester, akinek 1848 márciusában beadott tervével a pályázók száma 42-re emelkedett. Sőt, készített terveket a romantika mestere, Feszl Frigyes is, de végül azokat mégsem küldte el a pályázatra. Ennek ellenére sokáig tartotta magát az a nézet, hogy Feszl Frigyes lett az Országház tervpályázatának a nyertese.
A következő, 1847–1848-as országgyűlés érdemben nem foglalkozott a pályázatokkal, és érdemi munkára vagy bírálatra már a későbbiekben sem került sor.
Keglevich János 1848. január 13-án átadta a terveket Kovachich József országos levéltárosnak, hogy a továbbiakban a pozsonyi Országház épületében lévő szobában (levéltárban) egy ládában őrizze azokat, s aki szeretné, az ott megnézhesse. Az országgyűlésben 1848. március 30-án olvasták fel Keglevich pályázattal kapcsolatos jelentését, amit az országgyűlés tagjai tudomásul vettek, de az üggyel most nem foglalkoztak, ugyanis ekkor már a felelős magyar kormány megalakítása és az alkotmányos keretek megteremtése volt a legégetőbb és legfontosabb feladat.
Az áprilisi törvények értelmében 1848. április 14-e után Pest lett a magyar országgyűlés helyszíne. Így a levéltárban elhelyezett, ládába tett pályaműveket a Pozsonyból Budára költöző levéltárral együtt Budára szállították, és a Vár mai Országház utcai régi országházi épületében őrizték tovább.
A szabadságharc és Buda ostroma azonban nem kímélte a terveket. A levéltár előszobájában elhelyezett ládát feltörték, a terveket részben szétszórták vagy megrongálták. A károkról 1850 májusában készült pontos felmérés, mikor a pályázók a terveiket – mivel nem született róluk bírálat, s nem is foglalkoztak velük – a harcok elmúltával kezdték visszakérni. Az ekkor készített pontos listából derült ki a veszteség mértéke, s jórészt ebből a listából ismert az a 42 pályamű is, ami az 1844-ben kiírt pályázatra beérkezett. A 42 tervből a szabadságharc alatt öt darab elveszett, egy darabot szétszakítottak, kettő pedig megsérült, a többi 34 pályamunka viszont teljesen sértetlen maradt.
Az Országház és a pályázati tervek ügye később az 1861-es és 1865-ös országgyűlésen is előkerült, de 1861-ben az országgyűlés rövidsége miatt ugyancsak nem foglalkoztak vele, az 1865-ös pedig már az 1867-es kiegyezést készítette elő. Közismert, hogy a ma is álló Bródy Sándor (akkoriban Főherceg Sándor) utcai, Ybl tervezte régi Képviselőház az 1865-ös országgyűlésre épült, s 1867 után is, a mai Országház felépüléséig itt folytak a képviselőházi tanácskozások, míg a Főrendiház a szomszédos Nemzeti Múzeum Dísztermében kapott ideiglenes helyet.
A kiegyezéssel Magyarország visszanyerte 1848-ban kivívott alkotmányos önrendelkezési jogát, és a megalakuló minisztériumok közül 1867-ben az építkezésekért felelős Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumhoz kerültek a tervek. Három évvel később – 155 évvel ezelőtt – 1870. október 28-án a minisztérium azzal a döntéssel helyezte irattárba az anyagot, hogy a pályatervek díjazása egy „netaláni újabban kiírandó pályázat által döntendő el. Egyelőre jelen ügyben a Ministerium illetékes határozatot nem hozhat. Miért is további intézkedés szüksége fenn nem forogván az Irattárba teendő.”
A mostani Kossuth téren álló Országház felépítéséhez a terveket már nem vették elő, s 1882-ben egy új pályázat kiírására került sor. Az 1844-es pályázatra beadott tervek egy részét visszaadták a pályázóknak, a megmaradtak pedig a későbbiekben vagy megsemmisültek vagy az egyik levéltári akta mélyén nyugszanak.
Nyitókép: Feszl Frigyes Országház-terve (Forrás: Magyar Művészet, 1925. 1. szám)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció