Pest-Buda a reformkor idején vált az ország fővárosává

Miután Habsburg Ferdinándot Magyarország királyává választották 1526-ban, majd ezt követően a török hódítás következtében elesett a késő középkori főváros és királyi székhely, Buda, valamint a királykoronázó város Székesfehérvár, a nyugati határszélen fekvő Pozsony vált a magyar kormányszervek központjává, illetve a magyar országgyűlések és királykoronázások, ha nem is állandó, de rendszeres helyszínévé. Mindez az ország három részre szakítottsága idején egyfajta fővárosi rangra emelte Pozsonyt, amit egészen a XIX. századig jórészt megőrzött, és a török idők után is Magyarország tényleges fővárosa maradt. Hosszúra nyúlt ideiglenes jelleg volt ez, a magyarok ugyanis mindig hangoztatták és fenntartották azt a jogos óhajukat, hogy Buda váljon ismételten az ország fővárosává.

A helyzet a XVIII. század végén és a XIX. század első felében kezdett ténylegesen megváltozni, amikor a nemzeti érzés folytán a magyarság önállósodásának és függetlenedésének az igénye fogalmazódott meg, és vált egyre erősebbé. Ezzel együtt erősödött meg az a korábbi kívánalom is, hogy az ország központja a bécsi udvartól távolabb, ismét az ország szívében, Budán legyen.

Pest-Buda fővárossá válása más európai fővárosokkal szemben sajátosan egyedi, gazdasági és társadalmi viszonyokból, valamint a két város remek földrajzi fekvéséből eredt, amit a nemzetté válás folyamata inspirált. Míg az európai fővárosok többsége valós királyi székhely is volt egyben, ahol az uralkodó berendezte központi rezidenciáját, és a fővárosi jelleg többnyire az uralkodói központból nőtte ki magát, élvezve sokszor az uralkodók bőkezű és áldásos, a városfejlődést elősegítő mecénási tevékenységét, addig Pest-Buda a török kiűzését követő időszak után mindebből kimaradt, és nélkülözte mindazokat az előnyöket, amelyek az európai fővárosok felemelkedését elősegítették. A Habsburg-uralkodók ugyanis nem Budát és Pestet fejlesztették, hanem saját rezidenciájuk és birodalmuk központját, Bécset.

Budát az I. Lipót által 1703. október 23-án kibocsátott, nagy függő pecséttel ellátott királyi kiváltságlevél ugyan metropolisként, azaz fővárosként említette (Sedes et Metropolis Hungariae), és ezzel visszanyerte régi titulusát, de ez csak névleges rangot és pozíciót jelentett, a magyarországi városok sorában, amit persze lehet igényként és célkitűzésként is értelmezni. Buda a XVIII. század elején sem szerepkörét, sem lakosságszámát tekintve nem emelkedett ki a magyarországi városok közül. Az ugyanezen a napon kibocsátott Pestnek szóló kiváltságlevél Pestet szabad királyi városnak (Civitas) nevezte.

Paradox módon Budát éppen az II. József tette meg ténylegesen is közigazgatási központtá, aki meg sem koronáztatta magát magyar királlyá. Közismert gúnynevén, a kalapos király 1784-ben döntött arról, hogy a Pozsonyban székelő Helytartótanácsot és Királyi Kamarát a tradicionálisabb, nyugalmasabb életformájú Budára költözteti. Ezzel egy időben került a gazdaságilag prosperáló, élettel és kalmárszellemmel teli testvérvárosba,  Pestre az 1777-ben Mária Terézia által Budára költöztetett egyetem. Persze II. József ezzel nem fővárost akart teremteni, hanem birodalmában egy új tartományi központot, ahol egyúttal a budai vár lett a király helytartójának, a nádornak a székhelye.

Ennek a tartományközpontnak a fejlesztését folytatta József nádor a maga építészeti elképzeléseivel, mikor életre hívta 1808-ban a testvérvárosok kiépülését előmozdító Szépítészeti Bizottmányt, mely kezdetben főként Pesten fejtett ki jelentősebb városrendezési tevékenységet.

A XIX. század elején még egy kettőség állt fenn Buda és Pozsony között, s mindkét város fővárosnak számított ekkor az országban. Jól érzékelteti ezt Magda Pál 1819-ben Pesten Trattner János kiadásában megjelenő leírása (Magyar Országnak és a' határ őrző katonaság vidékinek leg újabb statistikai és geográphiai leírása), melyben a magyar statisztikus és geográfus azt írta, hogy Buda Pozsonnyal együtt alkotja Magyarország fővárosát.

A reformkor kezdetén, 1825-ben Pozsonyban lépett a politikai élet színpadára az a személy, aki II. József és József nádor elképzelésével szemben egészen másként gondolkodott a két város felől, és a két város egymásmellettiségében és egyesítésében meglátta azt a zseniális lehetőséget, mellyel a testvérvárosok a nemzet fővárosává válhatnak. Az illetőt Széchenyi Istvánnak hívták, s ebbéli gondolatát már a reformkor elején, 1831-ben a Világ című művében papírra vetette, egy angol úr szájába adva szavait: „Fővárostok nevét Budapestre kellene változtatni, melly kevés év, sőt hónap mulva olly megszokottan ’s könnyen hangzanék mint Bukarest, ’s igy két város egyesülne, melly most nem legjobb szemmel nézi egymást.”

Pest-Buda, amiket már a reformkorban Budapestként emlegettek, a XIX. század első felében, azon belül is leginkább a reformkor idején váltak az ország vezető városaivá, Pest pedig akkori értelemben lett igazi nagyvárossá. Egy fővárosi szerepkör bonyolult és összetett dolog, és számos tényezőnek kell megváltoznia ahhoz, hogy egy település ilyen rangot vívjon ki magának. Szerepet játszottak ebben a gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai tényezők, melyek együttesen eredményezték azt, hogy a reformkor végén, a XIX. század derekán már úgy tekintettek Pestre és Budára, mint az ország fővárosára. Jókai Mór a maga mesélő stílusában, de a valóságtól korántsem elrugaszkodva a következőképpen írta le mindezt Kárpáthy Zoltán című regényében 1854-ben: „A nemzeti kegyelet ide hordta mindazt, ami rá nézve drága volt; múltja emlékeit, jövője magvait, a gazdagság kényelmét, fényűzését, az ipar szorgalmát, a tudomány szellemét, a művészet csarnokait és a jótékonyság menhelyeit…”

A reformkor volt éppen az az érdekes, átmeneti időszak, mikor az országgyűléseknek még Pozsony adott helyet, de a fő politikai események – Széchenyi és Kossuth fellépésének és vitájának köszönhetően – már Pesten zajlottak, és akik ebben a politikai életben szerepet akartak vállalni, azok hosszabb-rövidebb időre gyökeret is vertek a városban. Pest az 1830–1840-es évek reformmozgalmai következtében vált a politikai élet központjává, miközben fejlődésének motorját a kereskedelem jelentette, ez adta gazdasági erejét. A fellendülést még a XIX. század legelején a napóleoni háborúk gazdasági konjunktúrája hozta el a város számára, mikor a kontinentális zárlat idején, 1808 és 1814 között Pest vált a gyarmati árukkal való kereskedés központjává. Ez a gazdasági prosperitás egyúttal társadalmi változásokat is generált az 1810–1820-as években a városban, és a polgárság, azon belül is a nagykereskedők megerősödését hozta. Pest igazi kereskedővárossá fejlődött, melynek rendszeres vásárait az országhatáron kívülről is tömegek látogatták.

Az élénk gazdasági élet nagyszámú munkaerőt vonzott a városba, ami a lakosságszám nagy arányú gyarapodásával járt. Persze Buda lakossága is nőtt valamelyest, de ebben főként Pestté volt a vezető szerep. Míg Buda lakóinak száma 1804 és 1851 között 22.000 főről 40.000 főre, azaz másfélszeresére nőtt, addig Pesten ez az arány az ötszörösére változott, és a század eleji 26.000 főnyi lakosságszám az 1850-es években már meghaladta a 100.000-et, s ezt a jelentős gyarapodást ugyancsak a reformkor idején lehetett tapasztalni.

A lakosságszám növekedése Pest horizontális és vertikális terjeszkedését vonta maga után. A belvárost övező külvárosok tovább terjeszkedtek a mai Nagykörút vonalán, egyúttal pedig nőtt a beépített területük nagysága. De nemcsak a házak szaporodtak Pesten, hanem az emeletek is. A reformkor két vezető építészének, Hild József és Pollack Mihály tevékenységének köszönhetően Pest a reformkor első felében egy sokak által megcsodált klasszicista városképpel gazdagodott, ami nemcsak utazókat vonzott a városba, hanem többek között a város szépségét is megörökítő festőket, akiknek számát Kazinczy Ferenc 1828. évi útinaplója 60 főre tette.

A fővárossá válást segítette továbbá, hogy Pest a reformkor idején vált a hazai kulturális élet centrumává. A folyamat már a XVIII. század végén elkezdődött, mikor az egyetem Pestre helyezésével megnőtt a nyomdák, könyvkereskedések és hírlapi szerkesztőségek száma. Itt működött a Széchenyi István alapította Magyar Tudós Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia elődje, vagy a Nemzeti Múzeum, és ennek részeként a Széchényi Ferenc alapította könyvtár, illetve az egyetem jóvoltából az Egyetemi Könyvtár. Pesten lelt állandó otthonra a magyar színjátszás is 1837-ben.

Mindez azt eredményezte, hogy Pest vált a reformkor idején a nemzeti kultúra kibontakozásának bölcsőjévé.

Nyitókép:  Buda és Pest a Lánchíddal 1848 körül (Forrás: OSZK)