Pozsony

thumb_4808_news_big.jpg Pest-Buda a reformkor idején vált az ország fővárosává Pest-Buda városfejlődése a reformkor idején látványos változáson ment keresztül. Az ország többi városát megelőzve Pest igazi nagyvárossá fejlődött, Budával együtt pedig hazánk fővárosává vált. Ehhez azonban sok mindennek kellett megváltoznia. Széchenyinek köszönhetően más lett a két várossal kapcsolatos elképzelés, valamint átalakultak a gazdasági, társadalmi viszonyok, miközben Pest a kulturális és politikai élet központjává nőtte ki magát.
Már 195 éves a Magyar Tudományos Akadémia A Lánchíd pesti oldalán, a Széchenyi téren áll a Magyar Tudományos Akadémia impozáns székháza. Az intézmény megalakulását közel száz év vitái, javaslatai, tervei után egy 34 éves huszárkapitány pénzadománya tette lehetővé 195 évvel ezelőtt.
Erzsébet királynénak köszönhetjük Budapest legszebb kilátóját Ma éppen 110 éve, hogy ünnepélyes keretek között felavatták a budai János-hegy csúcsát koronázó Erzsébet-kilátó épületét. A mészkőből épült lépcsőző, kerek, hófehér kilátó, azóta a budai hegyek páratlan és meghatározó eleme lett, miután a város nagy részéről látható. Az eredetileg csúcsíves kilátó mai képét végül Schulek Frigyesnek köszönhetjük. Az évforduló emlékére több érdekes képet és történetet gyűjtöttünk össze a kilátóról.
175 éve kezdődött meg a magyar vasútépítés A vasút alapjaiban változtatta meg mindennapjainkat. Nemcsak gyorsabban lehetett utazni a vasúton, hanem olcsóbban is. Magyarországon e nagy munka 175 éve kezdődött el az első magyar, gőzvontatású vasutak építésével.
Együttműködnek a közép-európai I. kerületek Öt kelet-közép-európai főváros I. kerületei kötöttek együttműködést egymással. A rendszeresen megszervezendő találkozók célja, hogy a nemzetközi kapcsolatrendszereken keresztül több információja legyen a feleknek egymásról.

További cikkeink