Budapest a második világháború után, 1945 nyarán, kora őszén romokban hevert, de gőzerővel próbálták visszaállítani a normális életkörülményeket. Nemcsak a romeltakarítás , illetve a várost működtető alapinfrastruktúra helyreállítása folyt nagy erővel, hanem minden más területen megpróbálták normalizálni – már amennyire lehetett – a város életét. Ennek egy apró, de mégis fontos eleme volt, illetve lett volna a közlekedési lámpák visszaállítása a nagyobb kereszteződésekben.
Az első villanyrendőrt – a név arra utal, hogy ekkor a lámpákat Budapesten egy rendőr kapcsolta, nem automatikusan működtek – még 1926-ban helyezték üzembe a Blaha Lujza téren. A következő évtizedekben elterjedtek a fővárosban, sőt még 1944 elején is bővítették a hálózatot, akkor a Szent István körút minden kereszteződésébe telepítettek ilyen berendezést.
A lámpák működtetése azonban 1944 végén, ahogy közeledett a front Budapesthez, már értelmetlenné vált, és nem is használták azokat, sőt a többségük az ostrom alatt elpusztult.
A háború után azonban a forgalom lassan-lassan megindult, ha nem is a magánautók, de a teherautók, katonai járművek elég nagy számban közlekedtek a főváros útjain. A hatóságok 1945 őszén elérkezettnek látták az időt arra, hogy fokozatosan visszakapcsolják, illetve újra üzembe helyezzék a villanyrendőröket. A Szabadság című lap 1945. szeptember 19-én adta hírül az alábbi rövid tudósítást:
„Jön a villanyrendőr! A főváros legforgalmasabb helyein ismét felállítják az elpusztult forgalomirányító villanyjelző berendezéseket, melyeket népszerűn „villanyrendőrnek“ neveztek. Ezek közül a legelső az Oktogon-téri lesz, amely a közeli napokban megkezdi „a szolgálatot.“ Rövidesen újabb három ilyen berendező-készülék felállítására is sor kerül, ezeken kívül a főváros még négy készüléket rendelt.”
A lámpát ekkor is rendőr állította át, és 1945. szeptember 22-én kapcsolták be először. A tervek ekkor arról szóltak, hogy a következőt az akkori Marx, ma Nyugati téren, majd ezt követően a Király utcánál helyezik üzembe. Az Oktogonnál lévő közlekedési lámpa elhelyezése sok ember megfeszített munkájának volt köszönhető, azt az Erőátviteli és Világítási Rt. munkatársai versenymunkában építették ki, sőt az üzem munkatársai saját pénzükkel is támogatták a közlekedési lámpa helyreállítását. A lámpát szeptember 21-én ünnepélyes keretek között adták át a polgármester megbízottjának, és szeptember 22-től működött rendeltetésszerűen.
Az öröm nem tartott sokáig, mert a villanyrendőrök jelzéseit egyes vezetők nem vették figyelembe. Nem azért, mert nem érdekelte őket, hanem mert nem is ismerték azokat, soha nem találkoztak velük. Ezek a vezetők a Vörös Hadsereg sofőrjei voltak, akik egyszerűen nem is tudták, mit kell figyelni, melyik szín mit jelent. Mivel a Vörös Hadsereg akkor lényegében azt csinált, amit akart, nem lehetett a katonai járművezetőket büntetni. Egy szovjet őrnagy pedig arra adott utasítást, hogy a forgalomirányító lámpa működését szüntessék meg.
Budapesten ezért még fél évig nem is kapcsolták vissza a forgalomirányító lámpákat. Az Oktogonon 1946. február 26-án helyezték ismét üzembe a lámpát, a Magyar Nemzet 1946. február 27-én így számolt be a budapestiek viszonyáról a lámpához:
„A jót könnyű megszokni pillanatig sem tart a pestiek csodálkozása, tudomásul veszik a tényt és nem alkalmazkodnak hozzá. Rövid megfigyelésünk alatt csupán magyar rendszámú autók szaladnak bele a pirosba, a külföldi sofőrök a tilosra rögtön stoppolnak.”
A lap egyébként – mivel ugye a lámpát rendőr működtette – a forgalomirányító rendőr nevét is megírta, Ságfalvi András volt, és ugyanő volt az, aki 1944. október 1-ig is az Oktogon lámpáit kezelte. Elmondta az újságírónak, nagyon örül, hogy újra gyakorolhatja a szakmáját.
Nyitókép: Az Oktogon 1951-ben már lámpákkal (Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció