Árkay Bertalan 1901. április 11-én született Budapesten egy több generációs építész családban. Apai nagyapja, Árkay Sándor műlakatosként dolgozott olyan ismert épületeken, mint a Nyugati pályaudvar, a New York-palota vagy a Honvéd Főparancsnokság. Utóbbinak a tervezője, Kallina Mór pedig Árkay Bertalan anyai nagyapja volt, az épület tehát két szálon is kötődik hozzá. A nagyszülőknél azonban nagyobb hatást gyakorolt rá édesapja, Árkay Aladár, aki szintén építész volt és akinek a nevéhez olyan épületek fűződnek, mint a Városligeti fasorban álló református templom vagy a Budai Vigadó, amit apósával közösen terveztek.
Bertalan több irányból is örökölte a tehetséget és az érdeklődése is a mérnöki pálya felé terelte, ezért szakirányú tanulmányait 1919-ben a József Műegyetemen kezdete meg. Itt tanára, Hültl Dezső volt rá nagy hatással, akinek a szárnyai alatt végül 1925-ben szerzett diplomát. Tudását ezután még Párizsban is bővítette egy ösztöndíj segítségével, majd másfél évet a bécsi Képzőművészeti Akadémián töltött, ahol Peter Behrens óráit hallgatta. Itt azonban nem szerzett oklevelet, a képzés ugyanis hároméves lett volna, de Bertalan inkább hazatért, hogy apjának segítsen.
Ő ugyanis viszonylag kis létszámú irodát tartott fenn, és az 1920-as évek közepétől már egyre kevésbé bírt a sokasodó megrendelésekkel. Fia segítségének köszönhetően ő csak a nagyobb szabású középületekkel foglalkozhatott, míg a kisebb lakóházakat Bertalan kapta meg. Az, hogy huszonhat évesen már önállóan tervezhetett és nem egy befutott építész keze alá kellett dolgoznia, hatalmas előnynek számított. A nagy lehetőséggel pedig élni is tudott, nem roppant össze a feladatok súlya alatt. Ezt a tehetségén túl annak is köszönhette, hogy apjának irodáját ő is igénybe vehette.
Az első felkérés, ami hozzá került, a pasaréti Virág árok 15. szám alatti telekre építendő lakóház volt 1927-ben, mellyel Burchard-Bélaváry Andor, a Pesti Hengermalom Rt. igazgatója bízta meg Árkayékat. Nem véletlen, hiszen Aladár tervezte a két szomszéd villát is, melyek jó referenciák lehettek. Az épületen Bertalan nyugati tanultsága, különösen Peter Behrens hatása figyelhető meg. Tömegképzésében már modernnek mondható, hiszen a központi tömbje egyetlen nagyméretű kubus, melyet L alakban övez a kiszolgáló helyiségeket magában foglaló épületrész. Utóbbi csupán földszintes, így annak lapos tetőjét teraszként használhatták, ahová a fő tömb emeletéről vezetett kijárás.
Belső elrendezése a következőképpen alakult: a központi egység földszintje volt a közösségi élet színtere, amit egy hatalmas ebédlő jelzett. Ezt egy széles üvegajtó által egybe lehetett nyitni a szomszédos nappalival, így méretét tovább lehetett növelni. Ezeken kívül a sarokban kapott helyet még a gyerekszoba is. Az átellenes sarokban, az ebédlőből vezetett fel a lépcső az emeletre, ahol külön női, férfi és vendég hálószobák voltak, illetve egy második gyerekszoba is. Itt kapott helyet a vizesblokk is. Az emeleti teraszra a vendégszoba széles ajtaján lehetett kimenni. A házhoz tartozott egy földszinti terasz is, ahová a pince miatt néhány lépcsőfokon kellett felmenni. Innen nyílt a bejárat, méghozzá a kiszolgáló egység előterébe, ahonnan ajtó vezetett az ebédlőbe, de egy folyosóra is, amelyről a konyha, a cselédszoba és az egyéb kisebb helyiségek nyíltak.
A tervező a helyiségeket tehát a funkciónak megfelelően rendezte el, az alaprajzhoz igazodó tömegformálás pedig a modern építészet egyik alapelve. A homlokzaton mégsem tükröződik a bauhaus jellegű modernség, az ilyen épületeket általában fehér vakolat borítja, Árkay viszont piros téglát használt. Ráadásul élt az anyag adta játékosság lehetőségével: a központi tömbön csorbázott felületet hozott létre és a pince burkolatán is hasonló sávozást alkalmazott. Ehhez illeszkedik még a lapos tető nagyon merészen előre nyúló eresze is. Sajnos ma már nem láthatjuk eredeti állapotában ezt a homlokzatot, az épületet ugyanis jelentősen átalakították: bővítették és be is vakolták.
Hasonló stílusban készítette el Árkay Bertalan a Diószegi út 54. szám alá Bossányi Rudolfné és dr. Csorba Emmánuel házát 1928-ban, mely azonban jóval nagyobb méretű, hiszen két lakást foglal magába. Ezek a társasvillák a két világháború közötti időszak tipikus termékei, amit a fővároson belüli migrációs folyamatok eredményeztek. A zsúfolt Pestről egyre többen szerettek volna a budai hegyekbe költözni, a kereslet viszont felhajtotta a telekárakat, ezért döntöttek úgy gyakran különálló emberek, hogy összefognak és közös házat építtetnek. Ez magyarázta, hogy dr. Beck Rudolf ítélőtáblai bíró és dr. Krivátsy-Szüts Lajos ügyvéd 1928-ban együtt bízta meg Árkay Bertalant a Lórántffy Zsuzsanna utca 6. szám alatti telekre a kétlakásos házuk tervezésével.
Beretvás Sándor, a Magyar Jelzálog Hitelbank igazgatója viszont elég tehetős volt ahhoz, hogy önmaga építsen egy kétszintes villát az Alma utca 2/c szám alá 1927-ben. Árkay ezúttal is elemi geometriai tömegeket alkalmazott: egy fekvő hasábhoz egy álló félhengert csatlakoztatott. Előbbi magát az házat adta, utóbbi pedig a szinteket összekötő lépcsőházat foglalta magába. A lapostető ezúttal is teraszként funkcionált, de mindkét szinthez tartozott erkély is. A homlokzatot ezúttal vakolattal borította, de annak vöröses-lilás színe a tégla hatását keltette.
Árkay Bertalan 1928-ban elnyerte a magyar kultuszkormányzat által alapított római ösztöndíjat, így egy évet az Örök városban töltött. Ezután pedig már ő is kapott nagyobb volumenű megbízásokat, de megmaradtak a privát megrendelések is: 1930 és 1945 között közel harminc villát és nyaralót épített Budapesten, melyek már jórészt homlokzatuk stílusát tekintve is modernek voltak.
A nyitóképen: A Virág árok 15. számú ház egy színezett fényképen (Forrás: Csáki Tamás: Árkay. Egy magyar építész- és művészdinasztia. Holnap Kiadó, 2020.)
