villa
Az Epreskert beépítési terve – Többszintes épületek övezték volna a parkot
2023. június 14. 12:30
Terézváros egyik üde színfoltja az Epreskert, melynek fái jótékonyan javítják a sűrűn beépített környék hangulatát. Néhány pavilon ugyan betolakodott a kerítésen belülre, de azok harmonikus összhangban állnak a romantikus parkkal. Az 1940-as évek elején mégis felmerült az ötlet, hogy nagyobb épületeket helyeznek ide. A drasztikus beavatkozást a szükség diktálta volna, de az szerencsére nem volt olyan mérvű, hogy meg is valósuljanak a tervek.
Luxus a fehér kockákban – 90 éves modern villák Budán
2023. március 23. 10:00
A főváros budai oldala csodálatos tájaival és friss levegőjével ma is nagy vonzerővel bír, és így volt ez már a múlt század első felében is. A Trianon után különösen zsúfolttá váló Pestről sokan költöztek át a Duna túloldalára, és a harmincas évek elejétől már modern stílusú villákat építettek a hegyoldalakba. Közülük az alábbiakban kettőt mutatunk be, melyekbe kilencven évvel ezelőtt költöztek be lakóik.
Ahol egy filmcsillag lakott száz évvel ezelőtt – Rózsahegyi Kálmán villája
2023. február 24. 9:00
Rózsahegyi Kálmán a múlt század első felének egyik legnagyszerűbb színészóriása volt, a színpadon túl számos kultikus filmben is játszott. Ötvenedik születésnapjára rajongói egy családi házzal szerették volna meglepni, melyre gyűjtést indítottak. A terveket Lechner Jenő készítette el száz évvel ezelőtt, 1923-ban, és zseniális ötletével, remek stílusérzékével egy pazar luxusvillát alkotott. A színész három évvel később az Amerikai Egyesült Államokból hazatérve foglalhatta el új otthonát.
Egy izgalmas korszak tanúi – Stílusok kavalkádja a századfordulós villákon
2023. január 27. 9:00
A századforduló elnevezés alatt általában az 1800-as évek végét és az 1900-as évek elejét szoktuk érteni, a boldog békeidők utolsó két évtizedét. Ez az időszak az építészet területén elképesztően nagy változatosságot hozott, ami nemcsak a nagy méretű középületeken, de a kisebb lakóházakon, villákon is megjelent. Erre remek példát szolgáltat egy kevéssé ismert építész, Lechner Jenő néhány korai villája is, melyek közül többet 1908-ban, vagyis száztizenöt éve vehetett át az új tulajdonosa.
Botrányos előtörténet, szenzációs végkifejlet – Százéves az Ostrom utcai Lukács-villa
2022. december 16. 8:30
A Bécsi kapu térbe torkolló meredek Ostrom utca több értékes épületnek ad otthont, melyek igényes megjelenésükkel többnyire méltóak a kiemelt helyszínhez. Az 5-ös szám alatti egykori Lukács-villa keletkezésének története azonban botrányokkal tarkított, de ez a zavaros korszak számlájára is írható. Az éppen 100 éve elkészült villa falai azonban elrejtik ezt a csorbát, és a mai szemlélőnek már csak a tervező zsenialitásáról mesélnek.
Aki számos szecessziós épülettel gazdagította Budapestet – 150 éve született Kármán Géza Aladár
2021. március 7. 9:30
A századforduló éveiben megjelenő szecessziós építészet kiemelkedő alakja volt Kármán Géza Aladár. A bécsi irányzatból és a német Jugendstilből inspirálódva tervezett számos villát, bérházat, középületet, üzletet Budapest-szerte, de fővárosunk első modern nagyáruházát is ő álmodta meg. A szecesszió stílusjegyeivel, növényi ornamentikával, lágy vonalakkal, ívelt formákkal díszített épületei ma is szemet gyönyörködtetőek, üde színfoltjai városunknak.
A 70 éve elhunyt Bajor Gizi villája sok üldözött számára nyújtott menedéket
2021. február 12. 19:00
Ma van 70 esztendeje, hogy elhunyt a kiváló Kossuth-díjas színésznő, Bajor Gizi, a Nemzeti Színház örökös tagja. Nevét Magyarországon szinte mindenki ismeri, aki egy kicsit is érdeklődik a magyar színházművészet iránt, azt azonban kevesebben tudják, hogy egykori villája igazi menedékként szolgált 1944 és 1945 között, amikor többek között zsidókat és neves írókat is bújtatott itt. A művésznő emlékét azóta is őrzi egykori villája a XII. kerületi Stromfeld Aurél úton immár Bajor Gizi Színészmúzeumként.
Ma 50 éve halt meg Rákosi Mátyás – Pártvezetőként svábhegyi villa járt neki, végül a Volga partján hunyt el
2021. február 5. 12:00
Rákosi Mátyásra szerencsére ma már szinte semmi nem emlékeztet Budapesten. Pedig a nevével jelzett korszak a hazánkban négy évtizeden át tartó államszocialista rendszer legkegyetlenebb időszaka volt. A 1940-es évek közepétől koncepciós perekkel kezdődött az előző társadalmi rendszer megsemmisítése, képviselőinek likvidálása, 1949-re a többpártrendszer teljes felszámolása és a totális diktatúra kiépítése: a korlátlan hatalom birtokosa pedig Rákosi Mátyás lett, Sztálin legjobb magyar tanítványa. A szovjet diktátor 1953-as halálakor enyhült ugyan Magyarországon is az elnyomás, de Rákosi az állampárt vezetőjeként egészen 1956-ig hatalomban maradt. Ekkor azonban pártutasításra a Szovjetunióba kellett távoznia, s ott halt meg ma 50 esztendővel ezelőtt. Az évfordulón két budapesti villáját is felkerestük.
150 éve született Jámbor Lajos, a magyar szecessziós építészet egyik kiemelkedő képviselője
2019. december 10. 10:00
Budapesten sétálva számos gyönyörű, szecessziós épületben gyönyörködhetünk. Vannak köztük közintézmények, bérházak, villák és paloták. A szemünknek kedves látvány mellett – hiszen alig van valaki, akit ne bűvölnének el a szecesszió lágyan hullámzó vonalai és finom növényi ornamentikája – az épületek történetét, az építtetőt és az építészt sokszor nem ismerjük. Valószínűleg igen kevesen vannak azok is, akik Jámbor Lajos nevével találkoztak már. Pedig a hazai szecessziós építészet egyik kiemelkedő alakját tisztelhetjük benne.
Lovagvárat idéző műtermes villát építtetett a 150 éve született László Fülöp festőművész
2019. május 1. 9:20
Budapesten a XX. század első évtizedeiben több impozáns műtermes villa épült. A főváros művészvilágának egykori megbecsültségét mutatja, hogy gyakran szegény sorból indult festők és szobrászok, elismertté válva vagy jó házasságot kötve különlegesen gazdag díszítéssel ellátott házakat tudtak építtetni. Zugló kertvárosias részében áll László Fülöp (1869–1937) festőművész lovagvárat idéző műtermes villája.
Járja be velünk a Magyar Művészeti Akadémia új székházát!
2018. augusztus 29. 8:31
Fakereskedő villájába költöztek az akadémikusok: átadták a Magyar Művészeti Akadémia századelős villába költöző székházát az Andrássy úton. Fotóriportunk.
Kigyulladt a pusztuló Hild-villa
2017. június 5. 18:48
A XII. kerületi, Diana utcai, Hild József által tervezett, régóta pusztuló villaépület tetőzete kigyulladt.
Újabb patinás hűvösvölgyi villa tűnhet el?
2016. február 14. 9:53
Eldugott helyen fekvő, 120 éves, hamisítatlan hűvösvölgyi villaépületet hirdettek meg eladásra a minap. Hamarosan eldózerolható, hogy modern társasházat emeljenek a helyére?
További cikkeink
Folytatódnak a Pázmány Campus bontási munkálatai
Október első hetében folytatódik a Pázmány Campus tömbben, a józsefvárosi Palotanegyedben a belső épületek, a paloták közé ékelődő irodaépület, valamint a már elbontott stúdióépület és garázs melletti hátsó épület bontása. A Magyar Rádió egykori telephelyén a fellelhető értékeket megpróbálják megőrizni, az értékes tárgyakat, amelyeket most kézi bontással tárnak fel, majd átadják az értékleltárban megjelölt fogadó szervezeteknek.
Megújult Izsó Miklós síremléke a Fiumei úti sírkertben
Megújult Izsó Miklós szobrászművész eredetileg közadakozásból emelt síremléke a Fiumei úti sírkertben. A carrarai márványból készült, közel 135 éves síremléket teljeskörűen felújították.
Buszok Budára
Száz éve jelentek meg az autóbuszok Budán. A budai oldalra vezető út nem volt egyszerű, mert az akkori buszoknak a Lánchíd enyhe emelkedésének a legyőzése sokkal nagyobb kihívás volt, mint egy mai autóbusznak felkapaszkodni a budai hegyekbe.