Rózsahegyi Kálmán 1873. október 6-án született a Békés vármegyei Endrődön. Nevelőapja, Rózsahegyi Ödön példáját követve lépett a színi pályára, 1892-ben el is végezte a Színiakadémiát. Kezdetben vidéken kapott lehetőséget a bemutatkozásra: a debreceni, majd a kolozsvári színházakban is játszott, és csak 1898-ban került a fővárosba: előbb a Magyar Színházhoz, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. Feleségével, Hevesi Angélával 1909-ben színiiskolát alapított, amely évtizedeken keresztül nagy népszerűségnek örvendett. Ő maga is hűséges volt a Nemzeti társulatához, amely 1923-ban örökös tagjai sorába választotta. Tehetségének köszönhetően jellemek változatos sorát képes volt megformálni, de az 1910-es, 1920-as években kabarészerepeivel vált igazán népszerűvé, és így jutott el 1926-ban az Amerikai Egyesült Államokba is.

Rózsahegyi Kálmán (Forrás: hu.wikipedia.org)

Rajongói a villát Buda egy felfutóban lévő részén, a Németvölgyben emelték, mely az 1920-as években még ritkán lakott környéknek számított. A székesfőváros viszont számolt a lakosság jövőbeni gyarapodásával, és úgy szabályozta a területet, hogy minél több lakóházat lehessen ide építeni, ezért az utcában zárt sorú beépítést kellett alkalmazni. Az indok abban az időben mindenki számára egyértelmű volt, hiszen közvetlen Trianon után valóban rettenetes lakáshiány kínozta Budapestet: a korábbi évtizedekben felköltözött tömegeket még a határon túlról menekültek is tetézték.

A színész villájával egyidejűleg a Hantos (ma Tartsay Vilmos) utcai telekre két bérházat is kellett építeni, amelyek az építési rendelet értelmében közrefogták volna Rózsahegyi házát. Ez persze nagyban csökkentette volna annak értékét, lehetetlenné téve az igazán festői megjelenést. Lechner Jenő úgy cselezte ki az építési szabályzatot, hogy a színész háza elé egy tágas előkertet tervezett, míg a két bérházat teljesen az utcafrontra állította. Így mégis egy szabadon álló villa jöhetett létre, amelynek vidéki hangulatát a Svábhegyre néző csodálatos kilátás is fokozta. Mai címük XII. kerület, Tartsay Vilmos utca 11–13–15.

A három villa távlati terve (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Lechner az épület stílusával is hangsúlyozta annak különlegességét: többségében a pártázatos reneszánsz elemeit alkalmazta rajta, mely a XVI-–XVII. században a Felvidéken volt divatos, a XIX. századi historizmus viszont nem igazán elevenítette fel. A párták látványa tehát nem volt megszokott a budapesti utcákon, magára vonta a figyelmet. Ugyanakkor a várépítészethez kötődő asszociációk miatt nemes zártságot, megközelíthetetlenséget, ezáltal tekintélyt is adott a villának. Ezzel az épület lábazatának rusztikus terméskő burkolata is összhangban állt.

Rózsahegyi Kálmán villája az 1920-as években (Forrás: Tér és Forma, 1928. 5. szám)

Ezt a ritka stílust Lechner Jenő azért kezdte alkalmazni még a XX. század legelején, mert benne látta a nemzeti építészeti formanyelv megteremtésének lehetőségét. Nagybátyja, Lechner Ödön is ennek szentelte életét, és a századfordulón egy új stílust alkotott, amit ma csodálunk, a maga idejében azonban a társadalom nagy része idegenkedve fogadott. Jenő úgy gondolta, hogy egy már létező stílus átalakításával nagyobb sikert lehet elérni. A pártázatos reneszánszra azért esett a választása, mert az tulajdonképpen egy magyar stílus volt, bár a Felvidéken kívül azért Lengyelország déli részén is keletkeztek emlékei. Trianon után e stílus alkalmazásával ráadásul az elvesztett északi országrészre is lehetett utalni, Lechner Jenő szerint tehát több szempontból is szerencsés választás volt.

A várszerű külső mögött azonban egy minden luxussal felszerelt, modern belső rejtőzött. Ezt azért már a főhomlokzatból előrenyúló, félkör alakú terasz is engedte sejtetni, melyen eredetileg növényekkel felfuttatott pergola haladt végig. Ez a könnyed, szép megoldás ellensúlyozni volt hivatott a várszerűségből eredő túlzott komorságot. Ma már sajnos nem látható, megmaradt viszont a terasz alacsony kerítése, melyet a tervező úgynevezett vitézkötésekkel igyekezett magyarossá tenni – a motívum ugyanis a huszárok viseletéről származik.

A villa földszinti alaprajza (Forrás: Tér és Forma, 1928. 5. szám)

A terasz egy tágas ebédlő terét bővítette, mely kitöltötte a villa déli felének nagy részét. Az épületbe itt is be lehetett jutni, a teraszra ugyanis vezetett fel lépcső. A főbejárat – mely szintén a magasföldszinten nyílt – azonban a keleti oldal közepén kapott helyet. Ezen belépve egy kisebb előszoba, valamint egy hosszú hall tárult fel. Utóbbi egy elosztóhelyiségként működött: innen balra fordulva az ebédlőbe vezetett az út, melyhez külön tálaló és egy cselédszoba is tartozott. Itt még a szolgálóleánynak is jó körülményeket biztosítottak, volt ugyanis saját fürdője. A halltól jobbra egy másik társasági helyiség, a szalon helyezkedett el, melyből egy széles erkélyre is ki lehetett lépni.

A villa emeleti alaprajza (Forrás: Tér és Forma, 1928. 5. szám)

A magasföldszinten rendezték be Rózsahegyi dolgozószobáját is, melyben a rajongók számos emléket gyűjtöttek össze számára pályája főbb állomásaiból: fényképeket, koszorúkat és még egy szobrot is. Az emeletet csak a magánélet terei, a hálószobák foglalták el. A korban szokásos módon külön szobája volt a férjnek és a feleségnek, de azért szorosan egymás mellett kaptak helyet az épület északi végében. A női hálóból egy öltöző is nyílt, Rózsahegyi szobája mellett pedig a fürdőt alakították ki. Az emelet túlsó, keskenyebb végében volt a gyerekszoba, akinek szülei azzal is örömet okoztak, hogy az ő ablakából nyílt a legszebb kilátás: az előkertben gyönyörködhetett.

Az épület alatti alagsorban mosókonyhát, valamint garázst is kialakítottak, valamint itt volt a központi fűtés kazánja is. Nemcsak a kényelmi igényeknek felelt meg a villa, hanem belső kiképzése is esztétikus volt, padlóját például márvány mozaiklapokkal, valamint szépen rakott faparkettával burkolták. A tervek szerint az előkertet geometrikusan szerkesztett, úgynevezett franciakertként képzelte el a tervező, melyben fasorok választották el a két szomszédos bérház udvarától.

A Tartsay Vilmos utca 13. számú villa főhomlokzata napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

E két bérházat Lechner azonos stílusban tervezte, és valójában méretük is hasonló volt a középsőhöz, így talán helyesebb bérvilláknak nevezni őket. Ezekhez is tartozott egy ugyanolyan félköríves terasz, mely alatt télikert kialakítására is lehetőség nyílt. Utcai homlokzatukban volt csak jelentősebb különbség, ezek sarkait ugyanis bástyaszerű tömegként képezte ki a tervező, melynek tetején gömbben végződő pártázat vonult végig. E gömbdíszek a villák előtti kőkerítés tetején is megismétlődtek.

A Tartsay Vilmos utca 11. számú épület (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Lechner Jenő a villák terveit 1923–1924 során készítette el, építésük hamarosan megkezdődött, 1925-re pedig be is fejeződött. Rózsahegyi Kálmán és családja 1926-ban költözött be új otthonába, és élete végéig itt is lakott. Itt fogadták a színészképző iskolájukba érkező tanítványaikat is, akik rendszerint a közeli MOM Kultúrház színpadán mutathatták be vizsgaelőadásukat.

A Rózsahegyi Kálmánról megemlékező tábla a kerítésen (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Az 1930-as években kezdődött a filmes karrierje: olyan máig népszerű alkotásokban csillogtatta meg tehetségét mint Az én lányom nem olyan (1937, rendezte Vajda László) vagy a Vadrózsa (1939, rendezte Balogh Béla). Származása miatt a negyvenes évek első felében nem léphetett fel, de a háború után sem vették vissza a Nemzeti Színházba. Nem maradt azért munka nélkül, játszott többek között a Vígszínházban, a Magyar Színházban és a Madách Színházban, valamint filmekben is (Állami áruház, 1952, rendezte: Gertler Viktor; Liliomfi, 1954, rendezte: Makk Károly). Munkásságát 1960-ban Kiváló Művész díjjal ismerték el. 1961. augusztus 27-én hunyt el.

Nyitókép: A három villa távlati terve (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)