A II. világháború után a budapesti élet egyik fontos feladata a közlekedés újjáélesztése volt. Nemcsak a romokat kellett az utcákról eltakarítani, átkelőket építeni a Duna felett, vagy a villamosokat üzembe állítani, de valamiféleképp meg kellett indítani az autóbusz-közlekedést, amely nem is csak az ostromtól, a harcoktól szenvedett komoly károkat, hanem a háború alatt más okokból is.

fortepan_217737.jpg
Az ostrom végére gyakorlatilag nem maradt busz a fővárosban (Fotó: Fortepan / Vörös Hadsereg)

A buszok működtetéséhez ugyanis már a háború alatt sem volt elég autógumi, ezért sok járművet sínautóbusszá építettek át. Az autóbusz-közlekedés szerepe sokkal kisebb volt, mint ma: 1938-ban, azaz az utolsó békeévben Budapesten 1748 villamos és 226 autóbusz üzemelt. Ahogy a harcok közeledtek a városhoz, a buszüzemért is felelős BESZKÁRT 58 autóbuszt Bicskére menekített. A városért folyó harcok következményeként azonban a budapesti autóbusz-közlekedés a II. világháború után gyakorlatilag megszűnt. A romos városban sem üzemanyag, sem autóbusz nem nagyon volt. A BSZKRT szakemberei 1945. február 21-én készítettek egy leltárt, és a helyzetet siralmasnak találták. Ugyan felleltek 9 üzemképes járművet, de azokat a Vörös Hadsereg azonmód lefoglalta, ezenfelül csak meghibásodott járművek voltak a buszgarázsokban. Az ostrom előtt vidékre, Bicskére mentett 58 jármű sem tudott segíteni, mert abból is sok elpusztult.

Azonban valamit lépni kellett, a vállalat végül valahogy 25 működő járművet tudott forgalomképes állapotba hozni, de ehhez nagyon kreatív megoldásokat kellett bevetni, példul két autóbuszt elcseréltek más cégekkel alkatrészre. A budapesti közlekedés helyreállítása szempontjából lényeges volt az, hogy 1945. július 2-án az Apponyi (ma Ferenciek) terétől a Gellért térig elindult az 1-es autóbusz a Szabadság híd roncsaira épített ideiglenes szerkezeten keresztül. A Világ című lap 1945. május 31-én ezt írta:

„legközelebb megindul az autóbuszforgalom Pest és Buda között a hidakon át is, amelyeket tudvalévően a villamos közúti forgalom részére úgysem lehet használni. Ilyenformán autóbuszjáratokhoz jut Buda több külső része, elsősorban az aránylag keveset szenvedett Pasarét is, amely az 5-ös autóbuszvonalat csaknem két teljes esztendő óta nélkülözi.”

fortepan_175141.jpg
A Szabadság híd ideiglenes szerkezetén nem járt villamos (Fotó: Fortepan/Vörös Hadsereg)

Valóban a Szabadság hídon, a roncsokra épített ideiglenes szerkezeten lehetett közlekedni, de ez a híd ekkor még alkalmatlan volt villamosközlekedésre, az első villamost csak a teljesen újjáépített Szabadság híd bírta el, de az 1946. augusztus 20-ra lett kész, 1945 tavaszán ez még nagyon messze volt. Azaz a tömegközlekedést a két városrész között csak autóbusszal lehetett biztosítani. A korabeli sajtóban ugyan azt írták, hogy a Beszkart szakemberei 42 autóbuszt állítottak forgalomba, de valójában 1945. július 2-án, az első napon csak 4 busszal indult meg a forgalom Pest és Buda között, a járművek reggel 6-tól csak este 20 óra 35-ig közlekedtek, a viteldíj 5 pengő volt. A kocsik 9 percenként követték egymást. Természetesen az autóbuszhiány továbbra is fennállt, ezt úgy tudták enyhíteni, hogy a korábban sínautóbusszá alakított járműveket megkezdték visszaalakítani. 1945 végéig 27, 1946-ban még mindig csak 53 autóbusszal rendelkezett a Beszkart, igaz, az egykor 5 pengős autóbuszjegy 1946 elején már 1200 pengőbe került.

Az autóbusz-közlekedés nehezen állt helyre, mert ugyan volt olyan terv, hogy külföldi buszokat szerez be az ország, de a politikai vezetés úgy döntött, hogy csak magyar járműveket lehet használni. Ezért, amíg a hazai autóbuszgyártás fel nem pörgött, már az államosított Ikarus keretein belül, addig a főváros autóbusz-közlekedése igen nehéz helyzetben volt. 

Nyitókép: A Szabadság híd roncsaira épített hídon indult meg a buszközlekedés (Fotó: Fortepan/Képszám: 24687)