Pest a XIX. század első felében látványos fejlődésnek indult, melynek garanciája a kereskedelem élénkülése volt. A hajón érkező árucikkeket a várostól északra fekvő szakaszon tették partra, minek következtében ezt a területet Kirakodó térnek nevezték el. A hatalmas forgalom miatt presztízs volt ide építkezni és a reformkorban palotákkal vették körbe a teret. Azokat kivétel nélkül a kor legtöbbet foglalkoztatott építésze, Hild József tervezte klasszicista stílusban. Ide épült fel 1849-re a Lánchíd is, ami tovább fokozta a tér vonzerejét.
Az 1867-es kiegyezés után a korábbinál is gyorsabb ütemű, szédületes fejlődés indult meg a városban, ami a századfordulón átformálta az ekkor már Ferenc József nevét viselő tér arcát is. A híd tengelyébe 1907-re felépült a Gresham-palota Quittner Zsigmond, illetve az ő irodájában dolgozó Vágó József és Vágó László tervei szerint. A tőle délre eső telkeket – melyek egészen a Fürdő, ma József Attila utcáig nyúltak – a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vásárolta meg és 1905-ben szűkkörű pályázatot írt ki egy új székház tervezésére.
A meghívott nyolc építész között volt Alpár Ignác is, aki ekkorra már meggyőző referenciákkal rendelkezett pénzintézetek terén, hiszen az ő alkotása volt például az Osztrák-Magyar Bank Szabadság téri székháza (1902-1905), vagy a vele szemben lévő Tőzsdepalota (1902-1907). Ezzel az épülettípussal egyébként csak a XX. század első éveitől foglalkozott, korábban főleg templomokat, vármegyeházákat, színházat tervezett, legismertebb műve pedig az ezredéves kiállítás történelmi főcsoportja, vagyis a városligeti Vajdahunyad vára volt (1896). Az ország egyik legtekintélyesebb építésze lett, ezért is hívta meg a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank a pályázat résztvevői közé, ahol Schmahl Henrik, Hültl Dezső, Bálint Zoltán-Jámbor Lajos, Vágó József-Vágó László, Kármán Géza-Ullmann Gyula, Hubert József és Schannen Ernő voltak a vetélytársai.
A vállalat hazánk első modern bankja volt, mely még 1840-ben jött létre és alapítói közé tartozott Széchenyi István is. A kiegyezésig nem is volt valódi riválisa, a monopolhelyzet miatt pedig hatalmas nyereségre tett szert. Központját kezdetben a Gizella (ma Vörösmarty) téri Gerbeaud-házban rendezte be, de itt a bővülés miatt a századfordulóra már kritikussá vált a helyhiány. Ez indokolta az említett telek megvásárlását, ahol Alpár tervei szerint 1906-ban kezdték el az új székház építését. A munka első lépéseként le kellett bontani az addig ott álló Diana fürdőt, amiről az utca is a nevét kapta és ahol a Duna felmelegített vizét élvezhették a vendégek.
Alpár ennek helyére egy téglalap alaprajzú épületet tervezett, mely a mai József Attila utca mentén haladt és magában foglalt egy üvegtetővel fedett belső udvart is. A főbejáratot a hosszanti oldal közepére helyezte, ahonnan egy kisebb előtér közbeiktatásával lehetett eljutni a díszudvarra, illetve innen indult az emeletre vezető reprezentatív főlépcső és jobbra a földszinti pénztárcsarnok is. A lekerekített sarki bejárat mögött a valutapénztár helyezkedett el.
A részlettervek készítése közben azonban az építész összeütközésbe került a bank vezetőségével, akik felmondták a szerződést és Quittner Zsigmondot bízták meg a további tervezéssel és a művezetéssel. Ő megtartotta Alpár alapkoncepcióját, de az épület stílusát kissé a bécsies szecesszió irányába módosította. A középrizalit ablakkötényeibe például négyzetes mezőbe foglalt maszkokat és koszorúkat helyezett, az attikát pedig egy hatalmas országcímerrel töltötte ki. A lábazatot gránittal burkolta, ami az egyik legkeményebb kőzet és indokolt is e helyütt, hiszen ez van kitéve leginkább a környezeti hatásoknak. Mindemellett igen drága is, így pedig az építtető vagyonának is beszédes kifejezője. Ugyanezt a célt szolgálja a sarokra állított hengeres torony is. Három év munka után, 1909-ben adták át a bank új központját, mely azonban már ekkor elhatározta a bővítését.
Mivel az igazgatóságnak Quittnerrel szemben is kifogásai akadtak, az új szárny tervezésére 1913-ban újfent Alpárt kérték fel. Az a mai Széchenyi tér mentén haladt a Mérleg utcáig, így az épület két traktusa egy L alaprajzot adott ki. Hogy egységes legyen, Alpár folytatta a megvalósult szárny stílusát, de mivel ide került a főhomlokzat – hiszen a Dunára nézett – ezért még reprezentatívabb elemekkel gazdagította: a falpillérekkel tagolt középrizalit fölé hatalmas timpanont helyezett, az épületet pedig manzárdkupolával koronázta.
A timpanont domborművekkel töltötte ki: középre az országcímer került, a két sarokban pedig a nemzet jövőjét jelképező fiatal férfi, nő és gyermekalakokat láthatunk. Fölöttük, a kupola tövében négy allegorikus szobor áll, melyek a reliefekkel együtt Maróti Géza alkotásai. Természetesen az új főhomlokzat közepén is nyitott egy bejáratot és az itt induló lépcsőházon keresztül lehetett megközelíteni az igazgatóság irodáit, valamint a szintén üvegtetővel fedett pénztárcsarnokot. A belső teret gazdag márványozás jellemzi: az ellipszis alakú előcsarnokban zöld oszlopok között például egy Róth Miksa műhelyében készült színes mozaikot csodálhatunk meg, a pénztárcsarnok fehérmárvány előterét pedig aranyozás és allegorikus nőalakok díszítik.
Az új szárny nagyrészt már az első világháború éveiben épült és 1917-ben adták át. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bankot 1948-ban államosították, székházát pedig a Belügyminisztériumnak adták át. Sajnos a funkcióváltás következtében a pénztárak gyönyörű mahagóni berendezései elpusztultak, illetve a nagyobb csarnoknak az üvegtetőjét is elbontották. Az épület a közeljövőben újabb átalakítás elé néz, az állam ugyanis a nyáron az eladása mellett döntött, és a szeptemberben megtartott árverésen több, mint ötven milliárd forintért cserélt gazdát (a belügyminisztériumi tömbhöz tartozó két másik, kisebb épülettel együtt).
A nyitóképen: A Belügyminisztérium székháza napjainkban (Fotó: Dobó Dávid/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció