Budapesten a XIX. század második felében a korcsolyázás nagyon népszerű volt. A Budapesti Korcsolyázó Egyletnek, amely 1869-ben alakult meg, számos illusztris tagja volt. Akkor természetesen még nem léteztek műjégpályák. Ha fagyott, akkor felöntöttek vízzel vízszintes területeket, és ott alakítottak ki jégpályákat. A Városligetben 1870 óta működött a korcsolyapálya. Az 1880–1881-es tél során a városligeti jégpályát csak január 14-én tudták megnyitni (hisz annak léte akkor még időjárásfüggő volt), amit a korabeli tudósítások szerint türelmetlenül várt Budapest korcsolyázni kívánó közönsége. A helyzet 1881. január 12-én a Budapest című lap szerint a következő volt:
„A városligeti tón a jég már három ujjnyi vastag. A tón már átjárnak s a jégen egyes korcsolyázók is láthatók. Az egyleti csarnokban ma megtétetik minden intézkedés, hogy az egyleti jégpályát holnap meg lehessen nyitni. De van még leküzdendő baj s ez abból áll, hogy a tóból az iszap elhordatván, a tó szabadon maradt forrásaiból gázok fejlődnek s ezek folytán a jégben számos lyuk keletkezik, melyek igen megnehezítik a tömeges korcsolyázást.”
A megnyitó hírére a fél város a Városligetbe sietett, de a rendőrség nem engedte megnyitni a pályát, mert nem találta elég biztonságosnak a tavon a jeget. (Ugyanis ott maga a tó fagyott be, nem a leeresztett tómedret öntötték fel.) A közönség pedig nagyon várta ezt a megnyitót, mert ekkortól már a Ganz-gyár által felszerelt villanyvilágítást is ígértek a városligeti jégen.
Ennek fényében érthető, hogy Budapest más részein is alakítottak ki jégpályákat, hogy a korcsolyázni kívánó tömegek élhessenek sportszenvedélyüknek. Az egyik ilyen hely a Horváth-kert volt Budán. Eredete még a XVIII. század közepére nyúlik vissza, ugyanis a Vár körül egy védelmi zónát jelöltek ki, ahol nem lehetett építkezni. Ennek része volt a mai Alagút utca – Attila út – Krisztina körút környezetében lévő Horváth-kert. A terület ma is park, hivatalosan Haydn park a neve, ott áll ugyanis Franz Joseph Haydn szobra, de az egykor sokkal nagyobb, tizennégy holdas zöldfelületet a XIX. században is mindenki csak Horváth-kertnek hívta. A kert népszerű pihenőhely volt, adta magát a lehetőség, hogy itt alakítsanak ki korcsolyapályát a budai közönségnek.
A pályát 1881. január második felében kezdték építeni, a lehető legkézenfekvőbb módszerrel, a kiválasztott sima területre nagy mennyiségű vizet eresztettek, ami megfagyott. Az 1880-as években a vizet Buda alapvetően két forrásból kapta. A budai hegyekből érkezett forrásvíz, amely azonban a XIX. században már nem volt elég, ezért már nem is nagyon támaszkodott erre a város, illetve a Dunából, ahol a szűrőrendszeren átvezetett vizet gőzszivattyúk juttatták el a közkutakhoz és a magánházakhoz. A vízellátás eleve nem volt jó, erről a PestBuda oldalain nem is oly rég írtunk, de a jégpálya miatt további zavarok történtek. Ugyanis a pályához nem a Dunából emeltek ki vizet, és szállították ide, hanem egyszerűen a városi vízmű vizét vezették el ide, és azzal öntötték fel a pályát.
Budán ennek következtében három napig nem volt víz, azaz az emberek hiába mentek a kutakhoz vagy a házaknál lévő vízcsapokhoz, a vezetékekből nem folyt víz. Az első napokban nem is tudta a nagyközönség, miért nincs víz, csak az elégedetlenség nőtt, a Pesti Hírlap 1881. január 20-án ezt írta:
„Legutóbb a budai várbeli vízvezeték három napon át strikeolt [sztrájkolt]; az érdekelt lakosság, mely kutak hiányában összes vízi szükségleteinek fedezésére a vízvezetékre van utalva, három egész napon víz nélkül hagyatott, mert a vízvezeték felmondotta a szolgálatot. Természetes, hogy ez igen tűrhetetlen állapot, mely az embert a levegő után legkevésbé nélkülözhető szükségleti cikkétül, a víztől fosztja meg, az érdekelt budai lakosság körében nagy elégedetlenséget keltett.”
Az ok az volt, hogy minden városi vizet három napon keresztül a Horváth-kertbe vezettek a jégpályához. Ugyan a felháborodás nagy volt, de komolyabb következménnyel nem járt a jégpálya üzemeltetőinek, legalábbis a korabeli tudósításokban nincs nyoma ennek. Az 1880-as években eleve zajlott a budai vízmű teljes átépítése, amit végül egy modern, nagy teljesítményű rendszer meg is oldott. Persze akkor egy ember sokkal kevesebb vizet fogyasztott mint ma, nem nagyon voltak vízöblítéses WC-k, a fürdőszoba sem volt általános, a budai vezetékes víz meg ivásra eleve sokszor alkalmatlan volt, azaz a háromnapos vízhiány sokkal kevesebb gondot okozott, mint okozna ma.
Nyitókép: A Városligeti Korcsolyapálya (Fotó: Fortepan/Deutsche Fotothek / Brück und Sohn)
